DR. HARGITAI JÁNOS,
DR. HARGITAI JÁNOS,
DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az első kérdés az ilyen vitanapok során mindig az bennem, aki már sokat megéltem ebben a parlamentben, hogy van-e értelme ezeknek a vitanapoknak; mert persze jó lenne, ha lenne. De egy olyan szerepbe belekerülni, hogy az ellenzék erőtlenül mondja az okosat és az elvárásokat, a kormánypárti képviselő pedig védekezni akar, vagy ne adj’ isten, a teljesítményét feljavítani akarja, ennek, egy ilyen vitának az égvilágon semmi értelme nincs.
Abban, ami itt napirenden van, ha nem is, mondjuk, az elvándorlás kapcsán, ebben már eleve van egy olyan értékítélet, aminek kimondásához semmiféle muníciónk nincs sem nekünk, sem önöknek, akik ezt a címet adják, hogy magyarországi elvándorlásról beszéljünk. Nézzünk szembe a tényekkel: azt sem tudjuk pontosan, hogy hány embert érint ez. Én felelős kormánypárti képviselőként szeretek nagyobb számokban gondolkodni, és azt mondom, akár egy kis megyényi népességet is érinthet, hogy legalább ilyen tekintetben ne vitázzunk egymással. Tehát nem bagatellizálni és kisebbíteni akarom ezt a kérdést.
Azt is tudom egyébként, más országok átmenetileg távol lévő munkavállalóinak számát ismerve, hogy egy ilyen kelet-középeurópai összevetésben, amit Bánki Erik elmondott, a magyar szám még viszonylag kicsi. Hogy ilyen szempontból ez érték-e vagy kevésbé érték, ezt nem tudom, nem feltétlenül tekintem értéknek, hogy ez nálunk kicsi. A későbbiekben kitérek rá, hogy ezt miért gondolom.
Az első állításom az, hogy elvándorlásról beszélni - hacsak nem politikai szándékok motiválnak minket, és akkor már az egész vita értelmetlen - felesleges, mert azt gondolom, hogy ezeknek az embereknek a jó része kényszerből van ma távol, de ezeknek az embereknek a nagy része vissza akar és vissza is fog jönni. Nekünk azon kell itt a parlamenti patkóban ügyködnünk, hogy ebből tényleg ne egy elvándorlás legyen, hanem ideiglenes külföldi munkavállalás. Hisz ezek a munkavállalók nagyon sokfélék.
Migráció az európai térségben és nem csak az európai térségben mindig volt, és azt gondolom, mindig lesz is, és nemcsak az Európai Unió történetében, hanem régebbi történetekben is. Ha csak ezt a falat és gyönyörű épületet nézem és Steindl Imrére gondolok, akkor meg kell említenem, hogy egy egykori német migráns leszármazói tervezték meg ezt az épületet. Ha az államtitkár úrra tekintek, aki előttem ül, aki mostanában joggal és számomra felemelő módon sűrűn beszél a Hauszmann-tervről mint egy nagyszerű tervről, akkor megint egy olyan egykori német migráns leszármazójáról beszélhetünk, aki sokat tett ezért az országért. Tehát azt is mondhatnám, hogy valamikor a migráció iránya a mai európai centrumból a mi irányunkba is terjedt, amikor mondjuk, a németek tömegesen megtelepednek ebben a törökök által tönkrevert országban és építik ezt az országot. Ismerjük azokat az évtizedeket is, amikor a magyarok lehetőségeket keresve akár az Újvilág felé tömegesen mentek, és építették az Újvilágot.
Tehát valahol ezt a jelenséget természetesnek is kell tekintenünk, ráadásul az Európai Unió értékrendjét ismerve ezek a mozgások Európában megkérdőjelezhetetlennek tűnnének. Éppen Anglia például ma egy olyan ország, amely ezt megkérdőjelezi. Az ember azt gondolná laikus módon, hogy ha a migrációnak én egy célországa vagyok, tehát felém jönnek a migránsok, beszéljünk Angliáról, a szocialista vezérszónok talán angol számokat, vélt vagy valós angol adatokat idézett legtöbbet, akkor az egy boldog állapot, hisz felénk jönnek; azért jönnek felénk, mert mi vagyunk a lehetőség. Lám, Angliában ez okoz mérhetetlen gondot és politikai viharokat, hogy sokan jönnek, és olyanok jönnek, akiket ők nem kívánnának. Anglia azzal fenyegetőzik, hogy kilép az Európai Unióból, ha nem tud ennek az európai szabadságnak, a munkaerő szabad áramlásának, a szabad mozgásnak valamilyen módon gátat vetni. Persze, nem a munkaerő zavarja az angolokat alapvetően, hanem a munkaerővel sokszor együtt járó és a szociális intézményrendszer értékeit igénybe vevő munkaerő vagy kevésbé értékes munkaerő.
Tehát a megítélés ilyen szempontból is lehet sokszínű, hogy ahova mennek, az ott élők nem feltétlenül tekintik ezt olyan pozitívnak, mint ahogy mi ezt esetleg gondolnánk. Ha azt nézzük, a termelés különböző tényezőit vizsgálva, hogy főleg az Európai Unióban milyen mozgások történtek, tudjuk jól, hogy először a termékek mozoghattak szabadon azzal, hogy lebontottuk a vámhatárokat. Ennek ésszerűségét ma már az Európai Unión belül senki nem kérdőjelezi meg. Sőt, azt mondhatom, hogy ha a termelés egy másik tényezőjét, a tőke mozgását nézem, ebben sem látok olyan nagy vitát Európában, mert azt, hogy a tőke jöjjön és a mi irányunkba jöjjön, azt minden ország helyesli. Talán ilyen szempontból nem is vagyunk sikertelenek, a kelet-középeurópai térség és így Magyarország sem, amikor a tőkevonzó képességünket kell felmutatnunk. De ha az egész termelés legfontosabb tényezőjét, a munkaerő mozgását vizsgáljuk, akkor már nagyon ellentmondásos a helyzet. Márpedig az Európai Uniónak egy vívmányáról, egy alapértékéről beszélünk, amikor a munkaerő szabad áramlásának lehetőségét a közösség értékrendje biztosítja.
(10.20)
Sokféle ez a munkaerő, ami ideiglenesen nem az országhatárainkon belül találja meg a lehetőségeit. Más típusú az a mozgás, ami mondjuk, Sopron térségében tapasztalható - képviselőtársamra, Firtl Mátyásra mutatok -, akik úgy hagyják el az országot és vállalnak Burgenlandban, Steiermarkban és nem tudom én, hol munkát, hogy a lehetőség adott számukra: hétvégén újra az országban vannak, vagy akár naponta ingáznak.
Más az a munkaerő, ami mondjuk, az én térségemben már, Baranyában - Baranya olyan térség, amely az országnak nem a legprosperálóbb térsége - ideiglenesen úgy hagyja el az országot, hogy kimondottan idénymunkára mennek nagyon sokan a saját szűk környezetemből, mondjuk, Németországba vagy Ausztriába. Ezek többnyire agrárjellegű munkák.
És persze vannak olyanok is - és valószínű, hogy egyre többen vannak olyanok is -, akik tartósabban, akár évekre berendezkedve hagyják el az országot és vállalnak külföldön munkát. Ezek egy része kényszerből teszi. Tudom jól, hogy kényszerből teszi, mert itt nem talál átmenetileg életlehetőséget, vagy olyan élethelyzetbe került, amely élethelyzetből való kitörés akkor sikeres számára vagy akkor nyújt több sikert számára, ha átmenetileg nagyságrendekkel több jövedelemhez jut.
Beszéljünk világosan: devizahitelesek. Tömegesen vannak köztük olyanok, közülük is a legéletképesebbek, akik a munkaerejüket átmenetileg külföldön hasznosítani tudják, így szereznek többletjövedelmet, hogy abból a csapdahelyzetből, amibe kerültek - hadd ne mondjam, hogy ki lavírozta bele őket -, ki tudjanak törni.
És van persze és mindig lesz ennek a munkaerőnek olyan része, aki a képzettségénél fogva, a nagyon nagy nyelvtudásánál fogva, a szakértelménél fogva egyszerűen keresi a többletlehetőségeket. A munkaerő egy része azt is érzi, hogy Németországban, Lisszabonban, a Baltikumban - már bármilyen irányba mehet - többletlehetőségekhez jut, mert van olyan kvalifikált, hogy a maga tudását ott is érvényesíteni tudja.
Ezekkel az emberekkel sehol nincs gond. Ezeket az embereket boldogan várják, mert ők nem a szociális intézményrendszert koptatják. Az angoloknak az ilyen típusú munkaerővel nincs gondjuk. Lássuk azt tehát, hogy ez egy nagyon differenciált kép, amit itt valamilyen módon vizsgálnunk kellene.
Megint a baranyai pozíciómból adódóan: mi mindig tudtuk ott, a határ mentén azt, még a nem szabad világról beszélek, hogy amikor mi röghöz kötötten éltünk… - én is ilyen vagyok egyébként, képtelen lennék elhagyni ezt az országot; és itt most nem hazafias buzgalomról beszélek, hanem a saját megkötöttségeimről, ahogy neveltek, ahogy éltünk, az ember még egy bérleménybe sem akar elvonulni, hanem ragaszkodik a sajátjához. Más országok polgárai nem így szocializálódtak. Nekünk még azzal is gondunk van, hogy az országon belül prosperálóbb térségek irányába elmenjünk és munkalehetőségeket keressünk, nemhogy ezt külföldön tegyük meg. Föltettem a kérdést, hogy érték-e az, hogy a magyar munkaerő kevésbé mobil más európai országokkal összevetve. Nem vagyok benne biztos, hogy ez érték; ebben a mai európai vagy világgazdasági környezetben nem vagyok benne biztos, hogy ez érték.
Lehet, hogy a lengyel munkaerőben vagy a valamikori jugoszlávban volt egyfajta többlettudás, amiért érvényesíteni tudta - még egyszer mondom, a nem szabad világban is - a maga tudását Európa boldogabb felében, és ezzel a hazautalt pénzzel - erről szintén beszélt Bánki Erik képviselőtársam - építették ezt az országot. Az akkori Jugoszláviára mi ott, a déli határ mentén azért néztünk föl, mert azt láttuk, mintha ők többre jutnának, mint mi, mert van egy ilyen többlettudásuk vagy -lehetőségük.
Ettől én még nem mondom azt, hogy egy magyar kormánynak nyilvánvalóan a külföldön történő munkavállalást értékként kellene kezelnie. Mert azt gondolom, hogy a perspektíva mindenki számára az, hogy itt, ezen a 93 ezer négyzetkilométeren találja meg az életlehetőségeit. De mondjuk ki már végre - és engem leginkább ez zavar, hogy ezt nem mondja ki sokszor a politika itt a parlamentben -, hogy amikor ezt a 200-300 ezer embert, pontosan nem tudom, mekkora tömeget, megítéljük, akkor mi csak egy nagy főhajtással beszélhetünk róluk, mert ezek a magyar munkaerőnek nagyon értékes részei, akikben van tudás és van akarat, hogy átmenetileg külföldön is megélhetést teremtsenek maguknak, és a külföldön való életükkel és a külföldön történő jövedelemszerzésükkel, valójában a hazautalt összegeken keresztül a család itthon maradt részének segítésén keresztül a magyar fogyasztást, a magyar gazdaságot erősítik.
Ugyanakkor nyilvánvalóan célszerű és meg is kell mindent tenni azért, hogy ezt a folyamatot fékezzük, és előbb-utóbb mi is azzal találkozunk, hogy azzal van gondunk, Magyarországon keresnek más, nem magyar állampolgárok életlehetőséget maguknak. Vajon koptatják-e ők majd egyszer a mi szociális intézményrendszerünket?
Ki kell mondanunk, hogy ebben a szabad európai térben, ami a valamikori vámok eltörléséből, később a Közös Piacból alakult ki - ma már a teljesen egységes belső piacról beszélhetünk -, tehát ezeket a tendenciákat látva, ha a migráció, a mozgás irányát nézzük, akkor egyszerűen kimondhatjuk azt az alapigazságot, hogy a munkaerő mindig a lehetőségek irányába vándorol. A lehetőségek ebben az európai térben mozognak és változnak.
A magyar kormánynak, a magyar miniszterelnöknek van egy erős víziója. Ez egy sikeres kelet-középeurópai vízió és azon belül egy Magyarország-vízió. Magyarországon kell tudni megteremteni azokat a lehetőségeket, amely lehetőségek az itteni emberek számára boldogulást biztosítanak, az átmenetileg külföldön dolgozóknak pedig azt a biztatást jelentik, hogy hosszú távon vagy már középtávon itt kell berendezniük az életüket, mert ez egy felemelkedő ország, ez egy felemelkedő térség, és erre minden szempontból lehetőségük van.
Persze, ezt nem tudjuk gombnyomással, szónoklatokkal megteremteni. Jó azt hallani, amikor a szocialista vezérszónok nemzethalált vizionál, csak azt felejti el, hogy az ő pár hónapos parlamenti léte előtt is ismertük ezt a világot, ami itt zajlik, ismertük a szocialista kormányok tevékenységét. Tudtuk jól, hogy mennyire ágyaztak meg ennek a migrációnak, ami ma nem felénk irányul, hanem tőlünk éppen a távolodó mozgást jelenti.
Közös felelősségünk, hogy megteremtsük Magyarországon azt a világot, ami itthon tartja a fiataljainkat. A magyar kormány azon dolgozik - remélem, az önök támogatásával is -, hogy ez minél előbb, ha úgy tetszik, megvalósuljon, hogy ezek az emberek biztosan gondolhassanak arra, hogy életlehetőségük igazán csak ebben a térben van, vagy sok életlehetőségük ebben a térben van, hisz az identitásuk, a nyelvük, a családjuk, a temető ideköti őket.
A temető megköt, a közösség megköt, a közös identitás megköt, ezért azt gondolom, hogy ezt a migrációs kérdést értékelhetjük reálisan, és ha így tesszük is, nem csak napi politikai céljainknak szenteljük ezt a vitanapot, akkor talán haladunk is ebben a kérdésben. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
