TÁLLAI ANDRÁS

Full text search

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Valóban, a reklámadó bevezetése és elfogadása teljesen összhangban van a magyar adórendszer átalakításával, hiszen az elmúlt négy évben is az volt a jellemző, hogy a jövedelmi adók csökkentése mellett a személyi jövedelemadó, a társasági adó kulcsainak csökkentése mellett elsősorban a forgalmi és a fogyasztás jellegű adók kerültek bevezetésre, illetve megemelésre. Teljesen beleillik a bankadó és a multinacionális különadó sorába a reklámadó bevezetése is, hiszen a reklámadó egy olyan magas profittal rendelkező szektort von be a közteherviselésbe, amely magas árbevétel mellett magas profitot, nyereséget könyvelhetett el. Tehát itt nem arról van szó, hogy egy társaság, hanem egy szolgáltatás kerül a közteherviselés látókörébe, és ezen szolgáltatóknak kell a többletadót nyújtani, illetve fizetni, akik a reklámmal gyarapítják a bevételeiket.
Való igaz, hogy az Országgyűlés gyorsan döntött ezen adó bevezetéséről, és a törvény magában foglalja, hogy 2014-re egy egyszeri adókedvezmény lehetőségét veti fel az érintettek számára. Azok számára, akiknek elhatárolt veszteségük van, azok az elhatárolt veszteség 50 százalékát levonhatják az adóalapból. Azonban, ahogy azt az élet hozni szokta, ilyenkor a kreatív emberek ügyesen kitalálják, hogy hogy lehessen kibújni az extra adófizetés alól, hiszen az extra nyereségükhöz ragaszkodnak és nem pedig az extra adóhoz.
(13.50)
Ezért történhet meg az, hogy az értelmezés szerint olyan elhatárolt veszteséget is bevonhat az adóalapjának a csökkentésébe néhány cég, amely nem az előtte megtermelt veszteségével csökkenti, hanem esetlegesen más társaságok felvásárlásával, ami nemkívánatos a magyar adófizetési folyamatban. Ezért én is felvetendőnek tartom, és egyetértek azzal, hogy azok, akik a reklámadó megfizetése alól ilyen trükkökkel, ilyen módszerrel próbálnak kibújni, és próbálják elkerülni az adófizetést, ezeket az eseteket ki kell zárni, és megfontolásra érdemesnek tartom, hogy a jogszabály egyértelműsítésre kerüljön azok számára, akik ilyen lehetőséggel élni kívánnak, ilyen trükkel, ilyen művi úton előállított veszteséggel kívánják elkerülni az adófizetést.
Mint ahogy más, ez előtti felszólalásomban, napirend előtti felszólalásban már elvárásként elmondtam, egyetértek azzal a felvetéssel is frakcióvezető úr részéről, hogy a devizahitelesek ügyében a kormány és az Országgyűlés a lehető leggyorsabban lépjen. Valóban, először a jogi megoldásokat kell a kormánynak megtalálni, egyetértve azzal, hogy a kormány javaslata kerüljön az Országgyűlés elé, és törvény formájában fogadja el a megoldást az Országgyűlés, és ez alapján kelljen nyilván az érintett ügyfeleknek, fogyasztóknak, illetve az érintett pénzintézeteknek végrehajtani a törvényben foglaltakat.
Egyetértünk abban is, hogy nem kívánja senki, hogy perek sokasága induljon el ebből adódóan Magyarországon, hogy az érintett több százezer ügyfelet esetleg újabb költségekbe verjük, ez senkinek nem érdeke. Ezért az az érdek, hogy olyan jogi megoldás szülessen, ami felelősségteljes, amely az érintettekre teljeskörűen kiterjed, és végleges megoldást jelent gazdasági értelemben is, és nem pedig újabb és újabb jogi eljárást generál. Ezen a megoldáson fog dolgozni a kormány, és majd szerdán elkezdi a törvényjavaslat kidolgozását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me