TÁLLAI ANDRÁS

Full text search

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Van egy jó hírem meg egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? A rossz hír az önnek, hogy már nem sokszor fog tudni felszólalni a parlamentben a devizahitelesek ügyében (Z. Kárpát Dániel: Még négy évig.) - annyit szeretnének, még négy évet -, mert a kormány és a parlament a Kúria döntése értelmében meg fogja találni azt a megoldást, hogy ez a súlyos társadalmi probléma, ami százezreket érint Magyarországon, megoldódjon, és nem fog okot adni sem önnek, sem másnak, hogy számon kérje akár a kormányt, akár az Országgyűlést ebben a kérdésben. Ez önnek rossz hír.
A jó hír pedig az, hogy önnek igaza van: a kormány nem fog szabadságra menni, hiszen a kormány kéthetente ülésezni fog a következő időszakban is, olyannyira, hogy a most szerdai ülésén már tárgyalni fogja a Kúria döntéséből eredő és adódó feladatokat, és ha úgy látja, akkor még esetleg a nyár folyamán az Országgyűlés elé terjeszt teendőket az Országgyűlés számára.
Azt azonban önnek is be kell látni, hogy az a hosszú évek alatt keletkezett probléma, amit alapvetően a szocialista kormányok okoztak Magyarországon, amely több mint 700 ezer családot vitt lényegében a tönk szélére, csődbe és tett fizetésképtelenné, ezt a hosszú évek alatt létrejött problémát nem lehet néhány hét, néhány hónap alatt megoldani úgy, hogy az jogszerű legyen, hogy az pénzügyileg, jogilag, közgazdaságilag teljesen rendben legyen, és ugyanakkor a társadalmi igazság követelményének is megfeleljen.
A csütörtöki felszólalásomban is elmondtam önnek, hogy eddig a kormány és az Országgyűlés, a Fidesz-KDNP-többség 376 ezer esetben segített a devizahiteleseken, ez az érintetteknek közel a felét jelenti. Azt gondolom, hogy ez a döntés fogja meghozni a végleges megoldást a még devizahitel-problémákkal küzdő magyar állampolgárok számára. Tehát ahogy említettem önnek, szerdán hathatósan fogja tárgyalni a kormány ezt a problémát.
A Kúria döntése egyébként három dologra hívta fel a figyelmet. Egyrészt az árfolyamkockázat kérdésére, amelyben kimondta, hogy tisztességtelen az árfolyamkockázatot a fogyasztóra, a hitelfelvevőre hárítani abban az esetben, ha nem jelezték számára időben és részletesen azt, hogy ez milyen kockázatot fog jelenteni. Törvénytelen és jogtalan az eladási és a vételi árfolyamok felcserélése és mindig annak a használata, ami a fogyasztó számára jelentett károkat, hiszen a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamát kellett volna használni. Az ebből eredő károkat a károkozónak, azoknak a pénzintézeteknek, bankoknak, amelyek a tisztességtelenséget elkövették, meg kell majd téríteni az érintettek számára. És döntést hozott a Kúria az egyoldalú szerződésmódosítás tekintetében is. Lényegében ezt is tisztességtelennek nevezte, és a fogyasztó számára csak abban az esetben válhat ez elfogadhatóvá, ha világosan elmondták, hogy mi ennek az okozója.
Tisztelt Képviselő Úr! A kormánynak és az Országgyűlésnek nagyon megfontolt és bölcs, felelősségteljes döntést kell hozni, mert a félmegoldások nem vezetnek sehová. Senki nem szeretné azt, hogy a hitelkárosultak újabb jogi nehézségek és perek elé nézzenek a rendezést követően is, senki nem szeretné, ha esetleg az állam vagy az ügyfelek a bankokkal pereskednének tömegében, és azt sem szeretné senki, ha az állammal szemben keletkeznének perek. Tehát olyan megoldás szükséges, amely mindenkin segít, amely jogilag is teljesen egyértelmű, de ugyanakkor biztosítja Magyarország pénzügyi biztonságát és pénzügyi egyensúlyát. Ezt a megoldást fogjuk az Országgyűlés elé terjeszteni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me