DR. SZEKERES IMRE

Full text search

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Elnök Asszony! Képviselő Úr! Hát mint cseppben a tenger - ebben a kérdésben látszik az az érzéketlenség, sőt mondhatnám, az a szívtelenség, amivel a gyerekekhez önök viszonyulnak. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van! - Taps az MSZP soraiban.) Már csak azért is, mert lehetnek politikai viták, lehetnek attrakciók, lehetnek támadások, de ezekbe a gyerekek sorsát belekeverni igen szomorú és kevésbé politikushoz méltó. Nézzük tehát inkább a tényeket, mert mint cseppben a tenger, néhány dologban azért a Medgyessy-kormánynak sikerült pozitív változásokat elérni.
17 500 olyan gyermek üdülhetett az idén nyáron a Balatonnál, akinek a családja révén, anyagi helyzete révén erre soha nem lehetett volna lehetősége. Ilyenre korábban, az önök kormányzása alatt nem volt példa. (Moraj az ellenzéki pártok soraiban.) Önökkel szemben mintegy 400 millió forintot biztosított a kormány külön táboroztatási támogatásra azoknak az ifjúsági és gyermekközösségeknek, akik erre közösen vállalkoztak, és így 13 ezer gyerek tudott eljutni távolabbi tájakra, megismerni az országot, együtt lenni társaival. Azt gondolom, hogy mint cseppben a tenger, ez csak a kezdet lehet, hiszen sok százezer olyan gyerek van, aki valójában rászorul arra, hogy egyszer valamilyen segítséggel legalább nyáron egy hétre vagy két hétre eljusson a Balatonhoz, Budapestre, a Mátrába vagy bármelyik más magyarországi szép tájra.
Ami egyébként az állami üdülőket illeti: az államháztartási törvény tiltja ezek elidegenítését, úgyhogy ebben sajnos nem áll módomban önnek segíteni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me