DR. PERSÁNYI MIKLÓS

Full text search

DR. PERSÁNYI MIKLÓS
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő légszennyezés csökkentését célzó 1979. évi genfi egyezményt az európai országok, valamint Kanada és az Egyesült Államok írták alá, eddig 42 ország ratifikálta, hazánkban 1984-ben hirdettük ki. Az ehhez szükséges célok megvalósítása érdekében szükséges intézkedéseket az egyes részterületekre vonatkozó jegyzőkönyvek tartalmazzák.
A környezetben tartósan megmaradó szennyező anyagok kibocsátásának csökkentését, illetve kiküszöbölését célzó aarhusi, úgynevezett POP-jegyzőkönyvet Magyarország 1998 decemberében írta alá. Ezek a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagok azok a szerves vegyületek, amelyek a természetben akár évtizedekig kimutathatók, és hatással vannak az élő környezetre. Ezek az anyagok stabilak, a légköri folyamatok során nagy távolságra elkerülhetnek, mielőtt ülepednek. Soknak közülük rákkeltő hatása is van, emiatt különösen veszélyesek. Ezeknek a szennyező anyagoknak a korlátozására az ENSZ stockholmi egyezménye is tartalmaz követelményeket, és alapvető kötelezettségként nemzeti intézkedési terv kidolgozását írja elő, ezt hazánk 2001-ben aláírta.
A két említett nemzetközi megállapodásból fakadó kötelezettségek, valamint a témához kapcsolódó, kidolgozás alatt álló uniós rendelet teljesítésére célszerű egy mindenre kiterjedő végrehajtási programot készítenünk. Ennek megfelelően a most készülő egységes nemzeti intézkedési tervben ki kell dolgozni a jegyzőkönyv végrehajtásához szükséges további intézkedések fontos részleteit. A terv végrehajtása során az egyes szennyező anyagokat kibocsátó gazdasági szakterületek termelési folyamatai korszerűsödnek, és a környezetre egyre kisebb terhelést jelentenek.
A feladatokat 2002 augusztusától az úgynevezett POP tárcaközi bizottság hangolja össze, a testületben az összes érintett tárca és intézmény szakemberei együttműködnek. Az előzetes vizsgálatok alapján biztonsággal kijelenthető, hogy a jegyzőkönyv hatálybalépésével hazánkra háruló kötelezettségek túlnyomó többsége már teljesült, és nincs akadálya a további intézkedések meghozatalának és végrehajtásának.
Az önök előtt lévő javaslat célja az aarhusi POP-jegyzőkönyv magyarországi ratifikálása. Tekintettel arra, hogy a jegyzőkönyv megerősítéséhez Magyarország részéről fontos környezetvédelmi érdek fűződik, kérem, hogy a határozati javaslatot támogassák.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me