DR. HARGITAI JÁNOS

Full text search

DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Azt feltételezem, hogy Tatai képviselő úr pedagógus, legalábbis itt a kollégáimtól ezt hallom. Az ön érvelését hallgatva azt kell megállapítanom, hogy ön úgy gondolkodik, hogy ha egy iskolában, mondjuk, történik valami, az iskolaigazgató biztos, hogy nem felel az egészért, de a pedellust meg a takarítónőt felelősségre lehet bármilyen ügy miatt vonni. Higgye el, a közvélemény nem így gondolkodik, ahogy ezt ön teszi. A közvélemény eléggé furcsán áll azokkal a sajtóhírekkel szemben, amikor azt hallja, hogy 15 pénztárost meggyanúsítottak. Valószínűleg ezt joggal teszik, de hát egyszerűen abnormálisan működik az a rendszer, amikor több milliárdot el lehet csalni, amikor felvetődik a pénzmosás gyanúja, és a pénztárosoknál megáll a felelősség. Akik pedig intézményesen vezetik ezeket a bankokat, mondjuk, az Inter-Európa Bankot vagy másik bankot, azok vétlenek maradhatnak. Azt gondolom, ez csak azért képzelhető el, azért tudják ők elkerülni a gyanúsítotti pozíciót, mert szerencséjükre kormánypozíciót töltenek be azóta. Tehát az az abnormális helyzet állt elő, hogy akik a közvélemény szemében normál esetben a gyanúsítotti pozícióban lennének, azok most a kormány előterjesztőjeként az Országgyűlést irritálják ezzel a helyzettel, önmaguknak pedig egy menekülési lehetőséget biztosítanak.
Az egyik indok, amit hallottunk - szintén csak a sajtón keresztül, mert az Országgyűlés szakbizottságának tagjaként sincs érdemi információm az egészről -: azért kell ezt a törvényt meghozni, mert a felügyelet vezetője nem működött kellően együtt a kormánnyal - halljuk ezt a mesét.
Ugyanakkor ismerjük azokat a tényeket is, hogy a jelenleg hatályos törvény szerint a felügyelet vezetőjének eddig is a kormány elé kellett vinnie a maga beszámolóját. Ezt ő megtette 2002-ben is, az önök kormánya 2002 őszén nem volt hajlandó foglalkozni ezzel a beszámolóval. Megtette 2003-ban is, időben elküldte ezt a jelentést önöknek; a kormány nagy késéssel, de foglalkozott ezzel, és ugyan nem fogadta el ezt a beszámolót, amit persze szíve joga megtenni. De az elmúlt két évben az Országgyűlés szakbizottságának ezáltal nem volt meg a lehetősége arra, hogy belelásson ezekbe a beszámolókba. És ez nem Szász Károly hibájából történt. És önök beszélnek arról, hogy a felügyelet vezetője nem működött együtt a kormánnyal. Nem: a kormány nem működött együtt a felügyelettel. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me