ELNÖK (dr. Gál Zoltán)

Full text search

ELNÖK (dr. Gál Zoltán)
ELNÖK (dr. Gál Zoltán): Soron következik a kockázati tőkebefektetésekről, a kockázati tőketársaságokról, valamint a kockázati tőkealapokról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/5395. számon, az egységes javaslatot pedig T/5395/72. számon kapták kézhez képviselőtársaim. A Házszabály 107. § (1) bekezdése alapján az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, és erről ajánlás készült T/5395/75. számon. Az alkotmányügyi bizottság nem kívánja módosító javaslatait indokolni.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e azzal, hogy a záróvitát egy szakaszban bonyolítsuk le. (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége ezzel egyetért.
Mivel képviselőtársaim nem jelezték hozzászólási szándékukat, a záróvitát le is zárom.
Most tehát a módosító javaslatokról történő határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az alkotmányügyi bizottság által támogatott módosító javaslatokat a T/5395/75. számú ajánlás 1-7. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 312 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 6 tartózkodással a módosító javaslatokat elfogadta.
Erre tekintettel kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a kockázati tőkebefektetésekről, a kockázati tőketársaságokról, valamint a kockázati tőkealapokról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 313 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 3 tartózkodással a törvényjavaslatot elfogadta.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me