DR. SEPSEY TAMÁS

Full text search

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy mondattal szeretnék reagálni még Bauer képviselőtársam hozzászólására, nevezetesen arra, hogy a Budapest Bank szerződése hátrányos kikötéseket tartalmazott a magyar állam számára. Ez elhangzott a számból, de én idéztem miniszterelnök úrnak a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkárának a bejelentését. A miniszterelnök úr is az Országgyűlés előtt nyilvánosan elmondta: Bokros Lajos ex-pénzügyér a kormányülésen nem teljes körű tájékoztatást adott a Budapest Bank privatizációjáról - erről ennyit.
Dávid Ibolya képviselőtársam említette a helyettes államtitkárok létszáma korlátainak megszüntetését. A másik oldala ennek a korlátlanságnak a politikai államtitkárok számában következik be. Jelenleg nagyon szigorúak a szabályok, mert kimondják, hogy minisztériumonként egy politikai államtitkár, a Miniszterelnöki Hivatalban négy politikai államtitkár lehet. A jelen előterjesztés feloldja, és annyi politikai államtitkár lesz ebben az országban, ahányat ki akarnak nevezni. Nyilvánvalóan helytelen ez, igen tisztelt képviselőtársaim!
Nyilvánvalóan meg kellene tartani a címzetes államtitkári posztot, ahol kettős funkció ötvöződik egybe. Bizonyos feladat elvégzésére egy köztisztviselőt felruház címzetes államtitkári ranggal a kormány, mert azt a feladatot, ami egyébként a közigazgatás hatáskörébe tartozik, nagyon fontosnak és nagyon jelentősnek tartja. Ha a kormány megbízatása megszűnik, a címzetes államtitkári rang is megszűnik, de ez magának a közigazgatásnak, a hivatal vezetésének megszüntetését nem eredményezi. Az megmarad, az a szakember - mert ez igazából egy szakfunkció, mint a közigazgatási államtitkári funkció - (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) továbbra is hivatalában marad, és vezeti azt a hivatalt.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me