HORN GÁBOR

Full text search

HORN GÁBOR
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm. Nem tudom, most működik-e a mikrofon, Torgyán József hallja-e.
Tisztelt Országgyűlés! Elnök Asszony! Joggal merülhet fel az a kérdés, hogy a bankkonszolidációról - a '92-es úgynevezett székházügyek tükrében - most, '97-ben miért kell beszélni. A válasz, sajnos, kézenfekvő. Egyrészt azért kell erről most beszélnünk, mert annak idején, '93-ban az MDF a Fidesz segédletével megakadályozta egy vizsgálóbizottság felállítását, amely egyértelműen tisztázhatta volna ezt az ügyet.
Másrészt, az elmúlt néhány hétben az üggyel kapcsolatban új fejlemények kerültek napvilágra. Részben az MDF-Fidesz tulajdonában lévő cégek kötvénykibocsátásáról, részben pedig a pártok hitelfelvételéről, amely biztosítékául a tisztázatlan körülmények között megszerzett ingatlanok szolgáltak. Az eddig ismert információk alapján megállapítható, hogy a felvett hitelek - melyek összege jelentős mértékben meghaladta az egymilliárd forintot - csak részben kerültek visszafizetésre a székházak értékesítése útján. Itt a bankot, a Magyar Hitel Bankot, amely az egyik résztvevője volt ennek az ügyletnek, több mint 400 milliós veszteség érte; az így keletkező veszteséget pedig - az eddigi információk szerint -, amely tehát meghaladta a körülbelül 500 millió forintot, a bankkonszolidáció keretében, lényegében az adófizetők zsebéből terhelve oldották meg. (Közbekiáltás a kormánypártok soraiból: Hoppá!)
A két pártnak külön juttatott székházak ügyében a jogszerűséget az is igazolni látszik, hogy a tranzakciót az akkori miniszterelnök, Antall József is aggályosnak vélte. A már ismert tények alapján erős a gyanú tehát, hogy a székházjuttatás módja és annak mértéke egyaránt jogszerűtlen volt. Megjegyzendő, hogy volt olyan időszak, amikor egy, az akkori időszakban alig 6 százalékos parlamenti mandátummal rendelkező pártnak, a Fidesznek, összesen négy, jelentős alapterületű székházban volt komoly tulajdonosi részesedése, melyek közül hármat soha nem használt székházként. Ez önmagában azért is fontos tény, mert a pártok székházhoz juttatásának egyetlen oka a rendszerváltás után létrejött parlamenti pártok megfelelő ingatlanhoz juttatása volt, és semmiképpen nem a '94-es kampány fedezése.
Fontosnak tartom azt a megállapítást is, hogy az érintettek által hivatkozott állami számvevőszéki vizsgálat nem az ügylet jogszerűségét és mértékét, hanem kizárólag a könyvelés szabályszerűségét vizsgálta, amely talán az egyetlen szabályos eleme ennek az egész ügyletnek. (Derültség a kormánypártok soraiban.)
Felmerült tehát a gyanú, hogy miközben a Fidesz és az MDF a '93-as parlamenti vizsgálat megakadályozásával el akarta tussolni ezt az ügyet, eközben egyrészt jogtalanul terhelte százmilliókkal az adófizetőket, és közvetlenül a költségvetésből finanszírozta a '94-es kampányát. Megjegyzendő, hogy az akkor még 100 százalékban állami tulajdonban lévő bankot, különös tekintettel a Magyar Hitel Bank akkori vezetőire, őket is felelősség terheli, amennyiben ez az ügylet úgy zajlott le, ahogy jelenlegi információink szerint látjuk. (Zaj.)
Összességében kijelenthető tehát, hogy nagy valószínűséggel a Fidesz és az MDF az '92-'93-as, úgynevezett székházjuttatását bújtatott pártfinanszírozásra használta, az akkori vizsgálatokat megakadályozta, és a bankprivatizáció során több száz millió forinttal terhelte az adófizetőket. Az ügyben ma még nem látunk tisztán. A közélet tisztaságáért folytatott harcban - amelyet a magunk részéről mindig is támogattunk - fontos feladat, hogy minden ilyen és ehhez hasonló ügyet kivizsgáljunk, és amennyiben kiderül az igazság, akkor a szükséges intézkedéseket megtegyük.
A vádak, feltételezések és a tények között persze nagy különbség van. Ebből a szempontból legalábbis kérdéses a Deutsch Tamás által jegyzett nyilatkozat, amely szerint egy jogállamban párt jobban nem lehet érintett korrupciós ügyben, mint amely mértékben érintett a két kormányzó párt - mármint nem az előző időszakban, hiszen ott csak az egyik volt kormányzó párt - az úgynevezett Tocsik-ügyben. (Dr. Kis Gyula József: Próbálod tisztázni magad!) Meglátjuk. Az eddigi információk szerint ez a kérdés legalábbis kérdés, egyáltalán nem biztos, hogy az érintettségnek nem lehet nagyobb mértéke, egyértelműbb látszata, mint ez a '92-'93-as ügy. (Közbeszólás: Vélelem!)
Azt kérem mindannyiunktól a parlamenti vizsgálatok során is, hogy azután nyilatkozzunk ezekről az ügyekről, ha a kivizsgálások lezárultak, és a tények ismeretében számoljunk el, hogy ki mivel tartozik. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me