DR. OROSZ SÁNDOR

Full text search

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt támogatja a kormány népszavazási javaslatát, a maga részéről mindent megtesz annak sikere érdekében és azért, hogy a szavazás november 16-án megtartható legyen. A Magyar Szocialista Párt éppen ezért kéri az állampolgárokat, hogy az ügydöntés lehetőségével éljenek, és a két témában megfogalmazandó mindhárom kérdésre igennel válaszoljanak.
A kormány két témában kezdeményezi ügydöntő népszavazás elrendelését: az ország NATO-csatlakozása dolgában, valamint a földtörvény szabályozási alapelveinek meghatározása tárgyában. E két téma, illetőleg a kérdéseikben kezdeményezett népszavazás számos közös, de jó néhány eltérő vonással is rendelkezik. A két téma legfontosabb közös jellemzője, hogy mindkét ügy alapvetően meghatározza Magyarország jelenét és jövőjét. Ezekben az ügyekben ugyanis nincs kívülálló állampolgár, itt mindenki érdekelt és érintett. Joggal mondhatjuk, hogy a magyarság sorskérdéseiről van szó, illik tehát így közelíteni hozzájuk. A közelítés azt is jelenti, hogy a jelent és a jövőt kell szemünk előtt tartani, és számtalan ellenzéki felvetés kapcsán meg kell jegyeznem, hogy aki folyamatosan hátrafelé pillantgatva próbál előrehaladni, az előbb-utóbb hasraesik.
A két téma eltérő vonása, hogy a parlamenti pártok másként kezelik az egyiket, és másként a másikat. Azt hiszem, ez a vitából eddig is kiderült. A NATO-hoz való csatlakozást valamennyi parlamenti párt támogatja, a föld ügyében ugyanezek a pártok azonban a felteendő kérdésekben sem tudnak megállapodni.
A kormány mindkét témában ügydöntő népszavazást kezdeményez. Ez közös vonás. Sajnálatosnak tartom és a kisdedóvó színvonalával egyenértékűnek azt, hogy e tekintetben ki-ki politikusként azt keresi, hogy kié is volt a kezdeményező szó, különösen, ha ezt olyan teszi, aki jó néhány kérdésben egyáltalán nem kívánta meghallgatni a népakaratot - utalok a fiatal demokraták álláspontjára.
Az ügydöntő jelleg azonban mást jelent a NATO, és mást a földtörvény esetében. A NATO-hoz való csatlakozás nem más, mint egy további lépés Magyarország euro-atlanti integrációjának az útján. A döntésből egyértelműen következnek a további lépések. A földtörvény szabályozási elveinek meghatározásából azonban csak az következik, hogy az ország köteles lesz a kinyilvánított népakaratnak megfelelően módosítani a hatályos földtörvényt. A népszavazás után jogi normává kell formulázni a döntést, ami a viták, az értelmezések további folytatását jelenti. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy nem fog kárba veszni az az előkészítő munka, ami a földtörvény módosítására irányul egy másik törvényjavaslat kapcsán.
Persze nem árt felhívni a figyelmet arra, hogy nem illik összekeverni a napirendeket, mert abból csak olyan arrogáns úszítás és időnként szócséplés következhet, amit jó néhány ellenzéki képviselő produkált e Ház falai között éppen tegnap este - szerencséjükre legfeljebb a rádióhallgatók kísérhették figyelemmel mindezt. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Meg a hazudozást!)
Tisztelt Ház! Ha rossz a kérdés, arra csakis rossz válasz adható. Ezt tudva a Magyar Szocialista Párt készen áll arra, hogy ha szükséges, a kérdéseket pontosítsa az Országgyűlés. Mit jelentenek a kérdések? Erre már számtalan válasz hangzott el. Engedjék meg, hogy a kérdést az éppen ma 16. születésnapját ünneplő fiam szemszögéből vizsgáljam. Kitűnően tanul a srác, nemzeti elkötelezettségét éppen Zrínyi Miklós és Pázmány Péter írásainak tanulmányozásával is formálja, miközben két világnyelvet tanul. Mindezt teszi egy gimnázium matematika tagozatán. Ő ugyan még nem szavazhat, de az, hogy mindazt a tudást és készséget, amit magába szív, hogyan tudja majd hasznosítani, milyen feltételekkel, az attól is függ, hogy folytatódik-e az ország integrációja az Európai Közösséghez. Mi, magyarok, tudjuk, hogy mi vagyunk a legjobbak mindenben. Erről számtalan alkalommal olimpikonjaink a világot is meggyőzték. Ahhoz azonban, hogy erről meggyőzhessék, az olimpiára ki kell jutni. Mit ér a tudás, a magyar fiatalok megszerzett tudása és új készsége, ha nem tudjuk biztosítani számukra mindazokat a feltételeket, hogy más országok kedvezőbb feltételek között élő polgáraival azonos helyzetben bizonyítsák a világnak mindezt? Úgy gondolom, hogy az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozásunk azt az olimpiai bajnoki aranyérmet hozhatja meg a magyar fiatalság számára, hogy előttük is megnyílik mindaz a lehetőség, ami a világ szerencsésebb felében ma is rendelkezésre áll a fiataloknak.
Ami a földdel kapcsolatos kérdéseket illeti, az ellenzék azt állítja, hogy az előterjesztésben megfogalmazott kérdés homályos, és helyébe a maga kérdését erőlteti. Hogy is van ez? Tegnap a földtörvény vitájában ugyanis kiderült, hogy maguk a kérdést megfogalmazó ellenzéki pártok sem ugyanúgy értelmezik a maguk által megfogalmazott kérdéseket. Gyimóthy Géza szerint az ő kérdésükre adott igen válasz kizárja a szövetkezetek és más hazai társas magánvállalkozások földszerzési lehetőségét. Glattfelder Béla ugyanakkor szemrebbenés nélkül állítja, hogy az ellenzék által megfogalmazott kérdés nem irányul egyetlen belföldi csoportosulás, így a szövetkezetek ellen sem.
No, lássuk! "Egyetért-e ön azzal, hogy Magyarországon külföldi sem egyénileg, sem szervezeteken keresztül annak tagjaként, vagy tulajdonosaként közvetve, és maga a szervezet ne szerezhessen termőföldtulajdont?" Mindezt elolvasva Glattfelder úrral értek egyet. De kérdezem én: ha maguk a kérdésfeltevők a már aláírt ívek szerint 280 000 állampolgár aláírását különféleképpen értelmezik, akkor mennyiben egyértelműbb ez a megfogalmazás a kormány által javasoltnál?
(11.10)
Úgy gondolom, hogy a 280 ezer állampolgár - mint kezdeményező - akaratát nagyon pontosan kifejezi az a két kérdés, ami a javaslatban rögzül. Nem hiszem tehát, hogy a kezdeményezők, az aláírásukat adó polgárok ellenében működik az Országgyűlés akkor, ha éppen e valós kérdések feltevésével teszi lehetővé a véleménynyilvánítást. Álláspontom az, hogy ha az aláírásukat komolyan gondolták ezek az emberek, akkor elmennek, és minden kérdésre igennel szavaznak.
Felvethető persze az aláírásgyűjtés kapcsán a hitelesség kérdése is, hiszen maga a Fidesz vezérszónoka is megbontva mondta el a kérdést - valószínűleg úgy, ahogy egyébként gyűjtötték is az aláírásokat -: "Egyetért-e ön azzal, hogy Magyarországon külföldi ne szerezhessen termőföldtulajdont?" Úgy gondolom, nem nehéz háromszázezer aláírást gyűjteni ebben a kérdésben, ennél jóval nagyobb hányada a magyar társadalomnak egyetért ezzel.
Az emberek többségének az akaratát tehát egyetlenegy párt sem változtathatja meg, még azok sem, amelyek most aláírást gyűjtenek. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Nemcsak hogy nem tudják, miben kérik a véleményt, de egyesek be is csapják az állampolgárt. Tegnap Kristóf képviselőtársam a vitában idézett a Fidesz gazdaságpolitikai programjából: "A szétaprózott földbirtokoknak azonban a versenyképes működés érdekében koncentrálódniuk kell, anélkül csak önellátó és kisegítő termelés folytatható rajtuk. Lehetővé kell tenni, hogy a szövetkezetek és a társaságok is szerezhessenek földtulajdont." Feltette a kérdést, hogy miben változott a Fidesz álláspontja, mire a válasz egyértelműen elhangzott: "Azt, hogy milyen álláspontot képviselt a Fidesz, elég jól tudjuk... Kristóf képviselőtársam kihagyott a számításból néhány dolgot; például azt, hogy akkor egy másik kormány volt Magyarországon, és nem ez a kormány."
Úgy gondolom, ezek magukért beszélő szavak. Egyetért vele, ami a kormányjavaslatban van, mégis mást kezdeményez. Mi ez, ha nem a választópolgárok becsapása? (Taps a kormánypárti padsorokban.)
A kormány a földdel összefüggésben két kérdést tesz fel. Az elsőre adott igen: igen a jogi személyek földtulajdonlására, igen a hatékony magyar agrárgazdaságra, igen az Európai Unióhoz való országérdekű csatlakozásra. A második kérdésre adott válasz: igen, mindaddig, ameddig nem hozzuk helyzetbe a magyar termelőt, tartsunk fenn a korlátozásokat.
Tisztelt Ház! Három a magyar igazság, és egyáltalán, a hármas szám a népmesék alapján is rendkívüli jelentőséggel bír a magyar nép életében. Úgy gondolom, most is egy ilyen helyzethez értünk; három kérdés, három igen - igen, igen, igen. (Varga Mihály: Népmese!) Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me