DR. OROSZ SÁNDOR

Full text search

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Remélem, nem indítok el egy lavinát mostani reagálásommal. Mindenképpen úgy gondolom, hogy szakítani kell azzal a mentalitással, illetőleg vélekedéssel, hogy te paraszt, csak termelj, majd ha megtermelted, akkor valaki gondoskodik arról, hogy mi történjen az áruddal. Ennek eredménye az a kiszolgáltatott szituáció, amit nap mint nap megtapasztalhatunk, amely időnként az ilyen problémákra nem érzékeny politika mögé is képes valamifajta táptalajt adni. Itt utalok a mindenféle demonstrációkra. Summa summarum, itt azt hiszem, Lövey képviselőtársam álláspontja nagyon tiszteletre méltó, csak a mai magyar viszonyok közepette káros következményre vezet.
Ezzel a hegyközségitörvény-módosítással végső soron egy nagyon fontos lépést lenne jó meglépni az Országgyűlés beszentesítésével, nevesen, hogy az eddig háromoldalú kötelező köztestületi tagság helyett mindössze egyetlenegy kötelező köztestületi tagság legyen, ez pedig a hegyközség. Ennek érdekében rendezi a javaslat az Agrárkamara felé való összefüggéseket és a módosító indítvány és az előterjesztői szándék a terméktanácsi problémakört. Úgy gondolom, egyetértve azzal, hogy ma még nem tökéletesen kész a hegyközségi szervezet ennek a levezénylésére, ne abból induljunk ki, hogy majd ezt is automatikusan a Hegyközségi Nemzeti Tanácsnak a ma hatályos alapszabálya alapján fogják megoldani, hiszen ez ilyen értelemben egy olyan új feladat lesz, amelynek a megvalósítása érdekében a Hegyközségi Nemzeti Tanács is az alapszabályát óhatatlanul kell hogy módosítsa, és a terméktanácsi feladatok ellátásához szükséges technikákat kell neki ebbe az alapszabályába belevennie mert egyébként alanyi oldalról tökéletesen alkalmas a feladat ellátására, hiszen mindazok a szereplők, akik egyébként szereplői a terméktanácsi rendszernek, szereplői egyidejűleg a hegyközségi rendszernek is.
(20.30)
Úgy gondolom, hogy ezen az alapon tehát érdemes meggondolni azt, hogy Lövey képviselőtársam érvei ellenére mégis csak támogassuk azt, hogy elláthassa a terméktanácsi funkciókat is a hegyközségi szervezet.
Még egy indok: itt rendszeresen szó van arról, hogy tegyük alkalmassá a szervezeteket feladataik ellátására, és ilyenkor leggyakrabban a költségvetésre kacsingatunk. Az a szituáció, hogy egyszerre egyazon magánszemélynek adott esetben, aki jószerével még abban is bizonytalan, hogy meg tud-e élni abból a tevékenységéből valamilyen szinten, most előírunk három kötelező tagságot. Ebből az következik, hogy mindenki igyekszik mindenhonnan kivonni magát, és lehet, hogy sehova nem fizet tagdíjat.
Ezzel szemben hogyha egy, ugyanakkor az ő, az adott ügy szempontjából fontos ügyeit tényleg rendezni képes potens szervezetről van szó, okkal-joggal várhatjuk el, hogy a tagdíjfizetés emelkedjék, ezáltal csökkentve azt a nyomást, hogy a költségvetésből x összeget tegyünk oda, hogy alkalmassá váljon a feladata ellátására. Én azt hiszem, hogy a költségvetésben is gondoskodni kell bizonyos összegekről. De valószínűleg, hogyha csak egy szervezethez kell tartozni, anyagi értelemben már a tagdíjfizetési hajlandóság növelése által is alkalmasabbá válik ez a szervezet azoknak a feladatoknak az ellátására, amelyekről azt gondolja, hogy alkalmas rá. Sőt, azt is hozzáteszem, hogy nagyon fontosnak tartanám, hogy ezt a feladatot számukra lehetővé tegye ez a törvényjavaslat.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me