DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Régóta nem vagyok megelégedve - és azt hiszem, nem egyedül - azzal a stílussal, vitagyakorlattal, amelyet itt a Házban folytatunk: általában elbeszélünk egymás mellett, és azt hiszem, ez egyikünknek sem jó. Ezért arra gondoltam, amikor erre a vitára elkezdtem készülni, hogy valóban vitázni fogok, és nem az előterjesztéssel önmagában, hanem a vitának azt az elemét is megpróbálom erőltetni, amit a kétperces vitákban szoktunk általában, de inkább csak kisebb-nagyobb vagdalkozások formájában megejteni, hogy a kormánypárti képviselőkkel, az általuk elmondottakkal szállok vitába és próbálom érveiket cáfolni.
Nagyon furcsa helyzet alakult ki, mert végigolvasva, végigtanulmányozva, részben végighallgatva azt, amit kormánypárti képviselőtársaim mondtak, legfeljebb a végkövetkeztetéssel tudok egyet nem érteni, bár Szolnoki Andrea a szabaddemokraták részéről végül is nem árulta el, hogy fogják-e támogatni vagy nem támogatni ezt a költségvetést, és a Szocialista Párt vezérszónoka is csak módosító indítványok elfogadása esetén látta támogathatónak ezt a költségvetést.
Tehát úgy tűnik, hogy azért itt súlyos gondok vannak, és nagyon nehéz kihagyni azt a problémafölvetést, amit már nagyon sok képviselőtársam elmondott a vitában: miért van az, hogy ha a társadalombiztosítás önkormányzata jelzi, hogy baj lesz, a számok nem lesznek tarthatók, miért van az, hogy ha az ÁSZ jelzi, hogy baj van, a számok nem lesznek tarthatók, ha az ellenzékiek jelzik, és a kormánypárti képviselők jelzik - és most már nem először, hanem sokadjára -, mégis olyan anyagot kapunk, amely magában hordozza a teljesíthetetlenség nyilvánvalóan látható jeleit.
Mi lehet az az érdek, ami arra készteti az előterjesztőt, hogy félresöpörjön minden józan érvet, minden tapasztalatot? Korábban erre elég egyszerűen feleltünk, mert azt mondtuk, hogy az államháztartási mérlegnek eladhatónak kell lenni nemzetközi szempontból, és így lehet kozmetikázni a dolgokat, és aztán majdcsak megoldódik valahogy. De azt hiszem, hogy egyrészt most a gazdaságnak kétségtelenül látható javuló elemei végül is lehetőséget teremthetnének arra is, hogy egy reális költségvetést kapjunk, és ettől az államháztartási mérleg még nem menne tönkre. Én tehát jelen pillanatban nem állok elő azzal a váddal, hogy itt egy mesterséges, tudatosan kozmetikázott költségvetéssel állunk szemben, csak azért, mert kifele presztízsokok ezt indokolnák - nem, ebben nem hiszek.
(22.50)
Kialakult már valami megszokottság, valami gőg? Most előterjesztőről beszélek, nem feltétlenül a miniszterre gondolok, hiszen egy ilyen anyagot egy apparátus készít elő, persze a felelősséget és a parlamenti szidást a miniszternek kell végighallgatnia. Tökéletesen érthetetlen: milyen érdek áll emögött?
Én is a társadalombiztosításról beszélek, de mindaz, amit elmondok, végeredményben az egészségbiztosításra is igaz; a nyugdíjbiztosítás egyenlege szempontjából is sokkal jobban állunk, és sokkal kevesebb hisztéria van ekörül. Ami azért érdekes, mert az egészségbiztosításnál is nagyon sokan a behajtás elmaradására, a kintlévőségekre hivatkoznak. Ez a nyugdíjnál pontosan ugyanúgy érvényesül - és ott mégis sikerül! Tehát a kiadási oldalban kell keressünk egy adag feszültséget, mindenképpen, ami az egészségügyre vonatkozik, hiszen a nyugdíjkiadások sokkal nagyobb biztonsággal tervezhetők, mint az egészségügyi kiadások.
De abban, hogy ezekre az óvó, intő jelekre, üzenetekre nem figyel a kormány, nagyon nagy veszély is van. Hadd említsem azt, ami talán legélesebben és legelőször nem is ebben a törvényben, hanem a most még lezárás fázisában lévő, a társadalombiztosítás ez évi pótköltségvetésében jelent meg, tehát ott, ahol az ÁSZ felhívta a figyelmet a külön gyógyszerkeret körüli esetleges anomáliákra, és ez nagyon éles megfogalmazás volt az ÁSZ részéről, mert azt mondta, hogy a négy-öt évvel ezelőtti félmilliárdos keret most a 6,5 milliárd nagyságrendjébe jutott, és semmifajta szakmai bázist nem talál arra nézve, hogy milyen alapon döntenek abban az irányban, hogy ebbe a keretbe bekerüljön ez a gyógyszer, az a gyógyszer, amaz a gyógyszer.
Szeretném hangsúlyozni, hogy erre a keretre szükség van. Egy tízmilliós országban bizonyos betegségek nem fordulnak elő gyakran, esetleg csak tízévente, nem készülhet föl egy ellátórendszer ezen betegségek kezelésére, de ha bekövetkezik, akkor szükséges. Most extrém példát mondtam, a skála természetesen nagy; a magyar gyógyszerhálózat jelenleg nem tarthat raktáron minden - adott esetben szükséges - gyógyszert. Tehát kell egy külön keret, de nagyon világos szabályok is kellenek, hogy azt miért, mikor, ki rendelheti, mit rendelhet, hogyan. Azért az a fölfutás, ami ezen a téren bekövetkezett, valóban problematikus, és emlékeztetnék arra a régebbi ÁSZ-jelentésre, amely úgy fogalmazott, hogy szakmai indokkal nem találkoztak, de az egyéni érdekeltség gyanúja komolyan fölmerül. Ezért ők azt kérték, hogy történjék egy átvilágítás, legyen egy szakmai döntés, vizsgálják meg az indokot a keret nagyságának fölfutására, és hozzák meg a szabályokat, aztán emeljük tovább a keretet. Ez, kérem, nem történt meg sem az ez évi pótköltségvetésben, és ez a kérdés most sem látszik megnyugtatónak. Tehát azt mondtam, hogy veszélyes nem odafigyelni ezekre a dolgokra, mert ez az intézményesített korrupció vádját teszi megfogalmazhatóvá, ami azt hiszem, senkinek nem kellemes, és az egész ország számára sem jó.
A másik szempont, amit szeretnék elmondani a költségvetéssel kapcsolatban, hogy ennek a ciklusnak ez az utolsó költségvetése, és bizonyos választási elemeket lehet benne látni. Nem arra gondolok, hogy most kifejezetten választási célból manipulált a költségvetés, hanem mindjárt elmondom, hogy mire gondolok. Tele van a média azzal, hogy 19 százalékos nyugdíjemelés lesz, és végre reálértékben is először sikerült az infláció fölé menni, és ez milyen nagyszerű. Ez mind igaz, és mind nagyszerű. Nem is akarom a tényeket cáfolni. De arra azért rá kell mutatni, hogy ez a 19 százalék - és majd a számról még külön is szólok valamit - nem jóságból és nem valami különleges kegyből született meg, hanem ez azért 19 százalék, mert a vonatkozó törvény előírja, hogy 21,5-nek kell lennie.
Tehát nem arról van szó, hogy a kormány most valami csodálatos szívjóságából megadja ezt a százalékot, hanem kutya kötelessége megadni; ami ezt reálértékben emelkedésnek teszi, az az, hogy a tavalyi bérnövekedés miatt meg kell adni azt a mértéket, és a jövőre elképzelt infláció reményeink szerint alatta fog maradni ennek a 19 százaléknak, és így kijön egy reálnyugdíjérték-emelkedés.
Ennek lehet örülni, de úgy érzem, hogy az egész tálalása - itt, a parlamentben is, a médiában is - valami kegynek tünteti föl, ami nem jó dolog, mert nem erről van szó. Különösen akkor nem, ha már meghozta a kormánytöbbség azt a döntését, hogy a nyugdíjemelést ebben a formában nem fogja folytatni, hanem ez most még két évig így megy, utána bejön a svájci rendszer a maga felező mivoltával, ami bizony egy ilyen reálnyugdíjemelést gyakorlatilag meg fog felezni, vagy legalábbis erősen tompítani fog. Ezt is el kell mondani, hogy az állampolgárok tudják, mire számítsanak.
A 21,5 és 19 közti különbség is érdekes dolog, mert ki az, aki nem örül annak, hogy a nyugdíjasok közül az özvegyi nyugdíjban részesülők most jobb ellátáshoz jutnak - legalábbis egy részük jobb ellátáshoz jut -, de ezt abból adjuk nekik, amit amúgy is nyugdíjemelésre kellene adnunk, vagyis a nyugdíjasok egyik körét késztetjük szolidaritásra a nyugdíjasok másik körével. Szükség esetén ezt meg lehet csinálni, és valóban olyankor lehet megcsinálni, amikor reálnyugdíjérték-emelkedéssel számolhat a lakosság, legfeljebb izgulnunk kell, hogy tényleg úgy alakuljanak a jövő évi gazdasági viszonyok, ahogy ez a tervekben szerepel. Nagy kérdés, hogy így fognak-e alakulni.
A következő probléma az, ami a gyógyszerárra és azok várható lakossági terheire vonatkozik. Itt is érzek egy erőteljes kampányelemet, mert megnyugtató szavak hangzanak el arról, hogy sikerült a gyárakkal megegyezni, hogy a gyógyszeráremelés 10 százalékon belül marad, adott esetben 7 százalék nagyságrendjében lesz. Ez igaz; csak azt nem tesszük hozzá, hogy 1300 gyógyszer viszont szabadáras lesz, és hogy ez mit fog jelenteni az érintettek zsebének; nem létezik, aki ezt ma meg merné mondani, vagyis hogy jövőre egész évben mennyivel fog emelkedni a betegek gyógyszerszámlája, ezt nagyon problematikus ma megjósolni. Biztos, hogy sokkal többel, mint azon gyógyszerek körére levetítve, ahol sikerült megegyezni.
Ezek után engedjenek meg néhány konkrétumot. Olyan konkrétumot, ami egy kicsit azt mondja, hogy... - hát nem értem. Nem értem, ha a miniszteri vagy az államtitkári expozéban konkrétan elhangzik, hogy a problémák gyökere részben - sőt jelentős részben - demográfiai. Ez elhangzott. Régebben ezt ellenzékiek mondták, most a kormány is mondta. Ennek örülök. Ha ez elhangzik, és ha - aminek szintén örülök - nagyjából együtt tárgyaljuk a különféle költségvetéseket, akkor miért nem látunk egy határozott családsegítő programot, demográfiai kérdések kapcsán? Ma már tudjuk, ha már elismerjük, hogy bizony, ez a demográfiai helyzet súlyos finanszírozási problémákhoz vezet.
Itt van az egészségügyi hozzájárulás kérdése. Ha tudjuk, hogy idén nem jött be annyi, amennyinek be kellett volna jönni, akkor megoldás az, hogy megemeljük az összeget? Ettől fog bejönni, hogy már megszokták? Hát ettől sem fog bejönni! Értem azt a logikát, a mai nap folyamán elhangzott már a parlamentben is - azt hiszem, éppen Götzinger képviselőtársam mondta azt -, hogy igen, azok, akik minimálbért hazudnak és sokkal magasabb bért fizetnek, ezáltal kivonják magukat a tb-terhek alól, azokat ez a fix összegű befizetési kötelezettség valóban jobban készteti hozzájárulásra.
(23.00)
Ez igaz. Csakhogy ez a helyes cél végül is nehezen valósul meg, illetve nem valósul meg. Ráadásul árt is. Nem jött be annyi. Aztán nem szoktuk beszámolni, a Munkaügyi Minisztérium vagy két milliárd forinttal fogja segélyezni azokat a cégeket, amelyek ellehetetlenülnek, és munkahely-megtartási problémák lesznek éppen az egészségügyi hozzájárulás miatt. Tehát akkor ami bejött, abból államháztartási szinten még kétmilliárdot le kell vegyünk. A miniszter úr mondta a bizottsági meghallgatáson, illetve írásban is kiadta, hogy ez ebben az évben körülbelül egy-kétmilliárdos összeg lesz. Én elfogadom, de akkor ezt itt le kell vonni.
Ezzel a hozzájárulással más szempontból meg az a baj, hogy ez ugyanúgy a bért terheli, csak fix összegben és nem százalékosan, következésképp, magyarán, azok után fizetik, akik konkrétan bevallható jövedelemmel rendelkeznek. És akkor ez azt jelenti, hogy nem csökkentjük a bérterheket. Hiába csökken adott esetben egy-két ponttal a százalék. Márpedig azt hiszem, mindenki egyetért, és a közgazdászok nagyon egyetértenek abban, hogy Magyarországon százalékosan magasak a bérterhek, s a gazdaság fékjei közé tartoznak ezek a számok. Miért nem látjuk be, hogy bérterhekkel nem tudjuk az egészségügyet finanszírozni? Pedig beláttuk, pedig ez a költségvetés is belátta, pedig az idei egészségügyi törvény is kinyitott egy szerintem jó irányú, de megint rossz megoldást. Nevezetesen, átpakol bizonyos feladatokat az egészségügyből az állami költségvetésbe.
Én azt hiszem, hogy nem kellene ezt egy ilyen profiltisztítással csinálni, mert magában az ellátórendszerben ez megint bajokhoz fog vezetni. Hogyha a vérellátás költségeit kiemelem, bizonyos költségeit talán ki lehet emelni, de az egész ellátásból akkor ez egy kettős finanszírozást jelent, a mentőhasználattal és mindennel együtt - bár a mentőhasználatot magam is állami feladatnak tartom. De ez a finanszírozási keverés nagyon-nagyon nehéz problémákat sejtet a jövőben.
Azzal akarom ezt a részt az egészségügyi hozzájárulásról befejezni, hogy akkor lennék megnyugodva, hogyha nem 7 egész valahány milliárddal szállna be a jelenlegi egészségügyi költségekbe az állami költségvetés, hanem sokkal többel, nagyságrendekkel többel, s ennek megfelelően csökkentenénk a járulékot egy államháztartási reformcsomagban. Ez elképzelhető, éppen a szürke- és a feketemunka a közadókon keresztül, mert a megkeresett pénzt elkölti, és áfát adózik utána tehát abból a forrásból érdemes lenne meríteni, és itt leereszteni. Gondoljunk csak a társasági adó történetére, milyen sikersztori a leengedés utáni nominálisan nagyobb bevétel. Lehet, hogy a gondjaink részben megoldódnának. Hát ha mindezt tudjuk, miért nem lépünk?
Mindnyájan tudjuk, hogy önálló biztosítóra van szükség, gazdaságilag önállóan ki szeretne vonulni az állam és a költségvetés belőle, ahol csak lehet. Akkor miért kényszerítjük vagyonfölélésre, ami megnehezíti, lehetetlenné teszi, hogy egyszer legyen egy olyan biztosítónk, ami a nehézségeket át tudja saját vagyonának hozamából vészelni? Mert azt hiszem, kevesen támogatják a szívük mélyén azt a megoldást, hogy a biztosítót vagyonfelélésre kényszerítjük törvényben. Tehát akkor miért tesszük? És most már nem először.
Ha tudjuk, hogy az amortizáció forrása megoldatlan, akkor miért nem lépünk abba az irányba, hogy megoldódjék? Amikor átadtam a minisztériumot, akkor Kovács Pál azzal a lelkes mondattal szólt erről, hogy megegyezése van a pénzügyminiszterrel, hogy '95. január 1-jén elkezdjük az egészségügyi amortizációnak a rendezését. S akkor én azt mondtam, hogy gratulálok. Azt mondtam, hogy helyes. Ezt így kell csinálni, választások előtt megegyezni, s utána végrehajtani. Azt kell mondanom, hogy nagyon nagy kár, hogy nem történt meg.
Igen, igen, én most nemcsak a jelenlevőknek beszélek természetesen, kormányváltás lesz jövőre persze. De maradjunk azért most a témánál, mielőtt az elnök asszony figyelmeztet, hogy ne térjek el a témától. Ha tudjuk, hogy az ésszerű ellenőrzésekkel előbbre lehet lépni, és költségeket meg lehet fogni, akkor miért nem indítunk olyan programokat, amelyek ezt megteszik? Gondolok például arra, hogy mindenki beszél a vényellenőrzés fontosságáról, csak a dolog azért mégse megy, és noha már évek óta vannak kidolgozva olyan intelligens kártyaprogramok, amelyek átvilágíthatóvá teszik a mozgásokat, s amelyek nagyon rövid idő alatt meghoznák a gyógyszerforgalomban a racionalizálást. Miért nem indítjuk el ezeket a tulajdonképpen néhány milliárdos programokat, amelyekkel jó néhány milliárdot lehetne létrehozni?
Ha tudjuk azt, hogy a megelőzés olcsóbb, mint a gyógyítás, akkor miért nem tesszük bele minden politikai erő által támogatott módon? Most már megérett a háziorvosi reform olyan állapotba, hogy a prevenciós költségeket, a prevenciós tevékenységet bele lehetne rakni a finanszírozásba. Nem sikerült idén se előbbre lépni ebben a kérdésben.
Ha tudjuk azt, hogy az adott gazdasági körülmények között, ha leszámítok bizonyos propagandisztikus elemeket, akkor azért óvatosságra intő dolgok is vannak - és ezt tényszerűen például abban látom, hogy a fejlesztés irányába nem nyíltak meg a csatornák, a fejlesztés roppant visszafogott, ami ebben a költségvetésben van -, ha tudjuk, hogy itt azért bizonyos problémákkal szembe kell szállni, akkor miért eresztünk rá az egészségügyre egy olyan minimumfeltétel-rendszert, amely teljesítésének nincsenek meg a gazdasági feltételei?
Konkrétumot hadd mondjak erről! A jövő évi társadalombiztosítási szerződések újrakötése jelenleg folyik. Ellenőrzések folynak, kimennek, megnézik, hogy áll, mint áll. Létszám? Hát igen, emelni kellene a létszámot, de az elmúlt időszakban csak elbocsátások történtek, és minden státus be van töltve. Tehát magyarán, a minimumfeltételek teljesíthetetlenek az adott körülmények között. Aztán van, ahol adminisztratíve elmismásolják a kérdést, van, ahol meg egyszerűen azt mondják, hogy hát igen, ez teljesíthetetlen. Ha tudjuk, hogy az otthoni ápolás egy kifejezetten reformértékű lépés, hogy a kórházi ágyakat nemcsak adminisztratíve kell bezárni, hanem valóban a benn fekvő betegek számát is csökkenteni kell, akkor miért nem adunk több pénzt arra, hogy ez a folyamat fölgyorsuljon? Miért nem teremtünk érdekeltséget a krónikus ágyak számának a növelésében, amit érdekeltség esetén a kórházak biztos, hogy lelkesen fölvállalnának? Adminisztratív eszközökkel sose fogjuk őket e tekintetben rákényszeríteni.
Mindezt, amit fölsoroltam, természetesen az adott gazdasági körülmények között egy év költségvetésében nem lehet megoldani, ezzel én teljesen tisztában vagyok. Hogy azonban egyetlen lépés sem történt a fölsoroltak közül olyan hatékonysággal, amilyen hatékonyságban kellene, az azt jelenti, hogy a társadalombiztosítás, azon belül az egészségügy területén gyakorlatilag egy helybenjárásra számíthatunk a következő időszakban is.
Ott már tényleg csak kormánypárti képviselőtársaimat kellene idéznem, akik szintén nagyon világosan rámutattak arra, hogy bizony nagyon sok konkrét területen egyszerűen nem áll az, ami az államtitkár úr expozéjában elhangzott, hogy gyakorlatilag ez egy reálértéken tartáson működő költségvetés, amely néhány ponton reálérték-emelkedést is jelent.
(23.10)
Néhány ponton valóban jelent, de jó néhány ponton nem teszi lehetővé a reálértéken tartást. Ha ez a helyzet, akkor ezt ismerjük el, és próbáljuk megszerezni kollégáinknak a még kitartását, még helytállását, hogy a rendszer üzemképesen dolgozzon. De az alapkérdés az, amivel elkezdtem: ha mindenki tudja, hogy ezt a költségvetést sem sikerül tartani, akkor miért tetszettek beterjeszteni?
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Ivanics István tapsol.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
