Jászay-Horváth Elemér: Lelkek börtöne
Erőtlen lelkek roppant börtönébe.
Alföldi por, rút szürkeség temet
S a némaság borúl fejem fölébe.
E sárból vert fal szennyes, durva karja,
Meg nem törhették ezt török pasák,
Meg nem dönthette új idők viharja.
Tapló a szíven, pókháló a lelken,
Nagy tömlöcben: az Alföldön lakom,
A kárhozott, vak, süppedt ősi telken.
Amely kívánna messzebb, messzi menni.
A gondolat kis gödrön hosszan ás
És abban sincs és abba sem jön semmi.
Mit itt értünk csak istenigazában,
Hogy "rab vagyok, talpig vasban vagyok":
Talpig tétlenség rozsdavett vasában.
Tikkasztja torkunk' és poshasztja vérünk'.
Tegnap sohsem volt, holnap sohse lesz,
Mindig ma van ma: abból, abban élünk.
Hiába vágynod, hasztalan akarnod!
A porba róva óriás irás,
Kétségbeejtő: - Itt kell élned, halnod!
Kevély temető egy nagy, néma tagban…
Magad földjére láncolt idegen:
Magyar fogoly a magyar sivatagban.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me