Ama szomorú történelmi emlékű család ez, melyből Zach (oklevelesen Zah) Felicián esete átalánosan ismeretes. Horvát István e nemzetséget a 108 nemzetség közé helyezi.
Nevezett Felicián (Zah-nak fia, de genere Zah) a leányán Klárán Kázmér lengyel királyfi által elkövetett erőszakért dühre gyúlván, az ebédkező király családon állt boszút, Erzsébet királynénak négy úját vágta le, a királyfiakat megölni akarva, megvérezé. Ezen fölségsértésért kinos halálra itéltetett, javai elkoboztattak, fia hasonlóan lakolt, ifjabb leánya Klára borzasztó módon végeztetett ki, nagyobbik leánya Csebe vagy Czeba már Kopay nevű nemesnek neje, lefejeztetett, nevezett férje örökös börtönre vettetett, ennek gyermekei deportáltattak, szóval az ország nagyjaiból és nemeseiből állitott itélő törvényszék által a Zách nemzetségnek Felicián ágán három ízig álló minden tagja halálra itéltetett, hasonlóan nővéreinek, tehát sógorainak is gyermekei halálra kárhoztattak, minden egyéb rokonai a királyi udvarba léphetéstől örökre eltiltattak, három ízentúl találtató minden rokonsága pedig örök szolgaságba süllyesztetett.
Egy monographusunk Zaah Feliciánt Sághi-nak nevezi és pedig Karancs-Sághi birtokáról, mivel szerinte Nógrádban Karancs-Ságh, Piliny, Endréfalva, Felfalu és Poltár helységet birta. Hogy a Zaah nemzetség Nógrád megyében birtokos volt, és Poltár táján is birt, alább látni fogjuk, de hogy neve a Sághi névvel azonos lett volna, valószínűtlen, annál is inkább mivel Mocsáry szerint Karancs-Sághot még 1471-ben is Sághi nevezetü (Ladislaus de Ságh) birta, holott a Zaah nemzetség 1330-ban a fölebbiek szerint már kiirtatott.
Bizonyos az, hogy a Zah genus már 1246-ban Nógrád megyében birtokos volt.
Nógrád megyében Hartyán helységet előbb Csuda név alatt még IV. László királytól a Zah nemzetségbeli Mihálynak fiai Máté, Ogh és Mihály és Noénak fia Noe kapták, de 1330-ban midőn az öszves Záh család itéletileg hűtlenségi bélyegen kiirtatott, ezen helységet is az akkori Záh nemzetségbeli birtokos Erazmus elveszté, és az Cseleni Sándor fiának Jánosnak adományoztatott.
Csupán a név hasonlatosságnál fogva megemlitjük még, hogy I. András király korában 1055-ben egy Zache nevű nádor volt; azonban hogy a Zaah genusból eredt volna, tudva nincs.