ESZ – LÁRI – FÁRI

Full text search

ESZ – LÁRI – FÁRI
 
(Apróságok)
Nagykárolyból lapunk egyik olvasója a következő esetről tudósít:
Folyó hó 29-én Piskolt felől egy mesterlegény tartott Nagykároly felé az országúton, nem is sejtve, hogy micsoda keserves lagzi várja.
Kis Mihály és társa az utast megrohanták a határon vasvillákkal s elütlegelték.
– Te is zsidó vagy, aki a keresztényeket gyilkolod – s ezzel piff-paff, ki hol érhette.
A szegény elvert ember panaszra ment a bírósághoz, s kitűnt, hogy Szekeres Gusztávnak hívják, s hogy keresztény szűrszabó-legény.
– Hja, minek tart olyan kevéssé keresztény fizionomiát – mondá neki tréfásan egy bírósági hivatalnok.
*
Egy kormánybiztostól hallottuk a következő párbeszédtöredéket.
A kormánybiztos ugyanis nyíregyházi ismerős parasztokkal találkozik Pesten.
– No, atyafiak – kérdé –, baja van-e már kendteknél a zsidóknak?
– Nem hallottunk semmit, nagyságos uram.
– Pedig azt veri a hír, hogy vérét veszik a keresztényeknek…
A nyíregyházi paraszt megvakarta fejét s így szólt nagy bölcsen:
– Nem kell azoknak a vér, nagyságos uram, hanem a keresztények pénze kell nekik, az a nagy hiba.
*
Még egy jóízű szemita apróságot jegyezünk fel. Egy Dohány utcai izraelita kereskedő, aki tegnap korán kelt, megpillantja, hogy egy ember előbb óvatosan körültekint, azután pedig plakátot ragaszt ki az átellenes sarokházra.
Odamegy a boltos s bosszankodva olvassa:
És ne vásároljanak a keresztények a zsidóktól semmit…
A boltos, ahelyett hogy leszakította volna az izgató cédulát, nagy hirtelen beszalad a boltba, kihozza a cinbetűket és a firnajszot és a mondat kiegészítéseül odateremti még ezt az egy szót: …hitelbe!
Így aztán mindjárt nincs semmi kártékony és izgató a plakáton.
 

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me