APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – jún. 9.

Full text search

APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – jún. 9.
 
(A nappali ülés)
– jún. 9.
Kínos ülése volt ma a képviselőháznak. Jó hazafi nem kívánhat többet ilyet.
Még mindig a zsidókérdés van napirenden. A zsidókérdés, komplikálva a muszka-zsidók beözönlésének aggodalmával és a tiszaeszlári rejtélyes esettel.
Istóczy beszélt elsőnek, az antiszemita próféta.
A maga kenetteljes, patetikus modorában szavalt a paraziták, az isten ostora, a nemzet testét undokító kelevény ellen, ahogy ő a zsidókat nevezi. A Ház kezdetben meglehetős apatiával hallgatta. Ő pedig annál drasztikusabb szólamokhoz folyamodott, hogy a hatást biztosítsa. Két részre oszlatta a nemzetet, aszerint, amint a zsidók mellett, vagy ellene foglal állást. A megyék szerinte most is a magyar nemzetiség védbástyái, mert peticionálnak a muszka-zsidók beözönlése ellen. A városok ellenben, élükön a fővárossal, azok a gyorsrevolver, a sajtózsidók terrorizmusa alatt a zsidókat pártolják. Idézte Polybiust, idézte Thüringert. Bizonyítgatta, milyen külön népfaj a zsidó az ő külön nemzeti vallásával. Hódító népfaj ez, mondá, mellyel úgy kell elbánni, ahogy hódítni akaró ellenséggel szokás. Hivatkozott Koránra, Talmudra, az »Alliance israelite universelle«-re, mely geográfiai határok nélküli zsidó birodalmat akar s ott van a hatalmak koncertjében, vagy legalább körülötte s kezében a béke és háború joga, mert nála a nervus rerum. Hosszú beszédében sokszor fordult fenyegető taglejtéssel Wahrmann Mór felé, mondván, hogy ő megtanult várni, de hiszi, hogy nem soká kell már várnia, mikor Magyarország is kiveti e veszedelmes fajt kebeléből. A benyújtott határozatoknak persze egyikével se volt megelégedve, s kijelenté, hogy várakozó helyzetbe teszi magát.
*
Wahrmann szólt utána.
Azzal kezdé, hogy olyan ember, aki nem éri be nehány zsidó lemészárlásával, aki az orosz üldözésre azt mondja, hogy c’est la guerre, nem formálhat jogot arra, hogy ő vele komolyan foglalkozzék. Jelzi álláspontját a szatmári kérvény tárgyában, s kijelenti, hogy ámbár az orosz-zsidók tömeges idetelepedését nem kívánja ő sem: az egyes vagyonos, munkabíró, hasznos emberek megtelepülése ellen nem tehet kifogást. Szükségesnek tartja, hogy a magyarországi zsidók a magyar elemhez csatlakozzanak, annak a szellemét tegyék a magukévá, azt erősítsék. Védelmezi az ortodox zsidókat, mint akiknél szintén tapasztalható a vagyonosodási hajlam. Aztán idéz ugyanabból a Rohlingból, akiből Istóczy szokott idézni, hogy mit írt a protestánsok ellen. Végre kifejezi azt a reményét, hogy bízik a kormányban, bízik a magyar nép józan szellemében s nem fél attól, hogy zavarok keletkezhetnek, akármiféle ganéjjal igyekezzenek is egyes izgatók erre fogékonnyá tenni a talajt.
Ez utolsó szavaknál, lehet véletlenül, lehet hogy nem is úgy volt, a mellette ülő Istóczy felé fordult, aki pedig beszédének legnagyobb részét éppen Wahrmannra mutogatva mondá.
Ezt zokon vette Istóczy, s mialatt benn a Házban Hentaller Lajos, Országh Sándor, Szalay Imre, Busbach Péter szólottak a kérdéshez, künn a képviselőház olvasótermében szomorú jelenet adta elő magát.
*
Szem- és fültanúk nem egészen összevágólag adják elő. Egyik verzió így szól:
Már a teremben, Wahrmann beszéde végén ezt kérdezte volna Istóczy Wahrmanntól, hogy azt a trágya-izgatást reá értette-e? Mire W. azt felelte, hogy »nem mutattam senkire, nem értettem személyre, én a Háznak beszéltem«.
Később Wahrmann ott sétált a könyvtárteremben. Egyszerre belép Istóczy, nyomában mások is. Ez odalép Wahrmann elé s azt mondja:
– Az úr eltagadta szavát, az urat én gazembernek nyilatkoztatom.
Erre W. azt felelé:
– Én meg a gazember szót visszaadom.
Istóczy most egy lépést előre tett, kezét fölemelte s ütést mért Wahrmannra. E pillanatban lépett közbe Rohonczy Gedeon, de már nem elég korán arra, hogy az ütést föltartsa, – az Wahrmannak fölemelt karját érte.
Ekkor Rohonczy Istóczyt, Hegedűs Sándor pedig Wahrmannt különválasztotta és elvezette.
*
A másik verzió így szól:
Istóczy Wahrmann beszéde után azonnal segédeket küldött Wahrmannhoz, kik tőle szavaiért nyilatkozatot kérjenek. Ónody Géza és Szuhányi képviselők meg is vitték Istóczynak a W. nyilatkozatát, mellyel azonban amaz nem volt megelégedve s maga indult Wahrmannt fölkeresni. Fölhívott barátai is követték, anélkül azonban, hogy a legcsekélyebb sejtelmük is lett volna arról, ami következni fog.
Istóczy megtalálva Wahrmannt a könyvtárteremben, e szavakkal fordult hozzá:
– Az úr megtagadta szavait, én önt ezennel provokálom.
Wahrmann erre úgy nyilatkozott, hogy ő a parlamentben mondott szavaiért kihívást elfogadni nem érzi magát kötelesnek, – mire Istóczy azt mondá:
– Én hát akkor önt huncut gazembernek nyilatkoztatom.
Wahrmann erre azt felelte, hogy ő meg visszaruházza e címeket a szólóra.
Ekkor emelte föl Istóczy a kezét, s Wahrmannt, noha Rohonczy e pillanatban közbelépett, galléron ütötte.
*
Az esetnek rögtön híre futott a Házban. Irányinak igen szép és higgadt beszédét a legnagyobb izgatottság között hallgatták a képviselők. A beszéd végeztével az elnök kijelenté, hogy több képviselő egy fölmerült sajnálatos eset alkalmából zárt ülést kíván tartani.
A karzatok kiürültek, s a képviselők tárgyalás alá vették az esetet, melynek vége az lett, hogy az újra föltárult ajtók mellett tartott nyílt ülésben az elnök a Ház megbízásából kijelenté, hogy tudomására jutott egy eset, mely szerint egy képviselő egy másikat a Ház helyiségeiben tettleg bántalmazott, ezt a Ház a maga méltósága megsértésének tekinti s az eset fölött rosszallását fejezi ki.
A Ház e kijelentést határozattá emelte.
Természetes, hogy itt egyedül a Ház méltóságának szempontjából hozatván a határozat, a személyi sérelem más úton leendő orvoslására befolyással egyáltalában nem bír.
*
A zárt ülés két óra előtt vette kezdetét s teljes egy órát vett igénybe.
Miután az ülésszak holnap mindenesetre berekesztetik, s a szatmári kérvény tárgyában már több képviselő volt szólásra följegyezve, – a képviselőház a tárgyalás folytatására d. u. 5 órakor ismét összeült.
 

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me