6. sz., augusztus 3. AZ ELSŐ NAP

Full text search

6. sz., augusztus 3.
AZ ELSŐ NAP
Ha valaki olyan helyen van, ahol még nem volt azelőtt, olvassa meg az első éjszakán a gerendákat, s amiről álmodni fog, véges-végig beteljesedik rajta.
Először vagyok az Alföldön és megolvastam az ország »kincses házának« gerendáit, a sűrűn elterülő búzakereszteket már útközben, és látom Szeged városát virulón megszépítve a fölötte szállongó füstszalagokkal, mik a gyárak kéményeiből jönnek, látom gazdagon kicifrázva az ipar és kereskedelem nemesi címereivel a boltcégek tábláival…
Miről álmodhatnék egyébről az első napon, mint hogy Szeged, az én új otthonom, azon az úton van, mely a vagyonosodás- és jóléthez vezet. S a jólét csak az egyszersmind európai civilizáció magaslatán álló, művelt városokat veszi ölébe.
Hiszem, hogy az én első álmom igaz.
S hiszem, hogy amint én teljesen otthon érzem magam itt az első perctől kezdve, engem sem tekintenek itt idegennek.
Mert hát nem úgy erővel lettem ide annektálva: a saját vágyam, és a rokonszenv hazám ez egyik legnagyobb városa iránt, hozott ide.
S a rokonszenv, ha nem is talál mindig nyitott ajtót, legalább mindég megérdemelné, hogy találjon.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me