XI.
A VESZEDELEM HATÁSA A KIRÁLYI PÁR LELKÜLETÉRE.
ABBAN a válságos időben, mely a nemzetet Mohács felé terelte, Mária és Lajos egyéniségei különösen magukra vonják figyelmünket. A királyi párnak úgy rossz, mint jó tulajdonságai egyaránt kifejezésre jutottak. Lajos ki országa java iránt mindvégiglen jóakarattal viseltetett, e küzdelemben mégis egyre gyöngébbé, erélytelenebbé, csökönyösebbé lett. Egy ideig küzd benne a hanyagság a kötelességtudással, a lelkiismeretesség a nemtörődéssel, az erélyesség a puhasággal. A mint a veszedelem árnyéka egyre sötétebbé lesz, annál türelmetlenebbül kéri Európa fejedelmeit a segítségnyujtásra. Ir a pápának, az angol királynak, V. Károly császárnak, Zsigmond lengyel királynak, Ferdinánd osztrák főherczegnek, a felső-lausitzi rendeknek. Avagy járatja ezeknél s ezek tanácsosainál követeit, bizalmas agenseit. Még vadászati szórakozásai közt sem szűnik meg kérő leveleit azokhoz küldeni, kiktől segítséget vél kaphatni. Megvan benne a jóakarat, ha azt a kedvező alkalom a szükséges eszközökkel érvényesítenie engedné. Annyira lelkesedik alkalomadtán a haza védelmeért, hogy a pápai követnek kijelenti, miszerint ő mindenesetre táborba száll, «még ha puszta köntösben kellene megindulnia». Látszott ilyenkor, hogy a haza és nemzete sorsa szívén fekszik s nem tagadhatjuk meg tőle az elismerést, hogy olykor imponálni is tudott. Mert e tekintetben is egészen apja fiának bizonyult. Az 1525-ik évi rákosi országgyűlésen bár udvara és a főpapság mindent elkövetett, hogy ne jelenjék meg azon s ne veszélyeztesse a szilajkodó köznemesség közepette életét, nemcsak hogy bátran s egyedül megjelent, hanem azon oly lelkesítő beszédet is tartott, melyet a köznemesség tisztelettel hallgatott meg. Maga az augusztusi hadjárat is fényes bizonyságát szolgáltatja ennek. Ennek idején ő e hadjárat egyik legjózanabb és legbecsülendőbb vezéregyénisége. A haditanácskozásokban való felszólalásai mindig királyi méltóságának megfelelőek. Szavaiból hazaszeretet, józanság s bölcs gondolkodás hangzott. A pártos urak nem egyszer önkénytelenül is acclamáltak. Halálra való elszántságának férfias kifejezést adott tolnai beszédében, melylyel kijelenti, hogy «fejét és személyét azért hozta e veszedelmek közé, hogy azt ezen országért s népe üdveért a sors minden követelésének kitegye». Mikor közvetlenül a csata előtt a nádorral a felállított sereg csatasorain végiglovagol, a nádor őt olyanul mutatja be, mint «ki kész minden veszedelemnek, sőt a halálnak is alávetni magát a hazáért, Krisztus vallásáért, harczolni népeiért és gyermekeiért». Ezt szóval maga a király is megerősítette s buzdította vitézeit lelkes küzdésre.
SZÍNES KÁLYHAFIÓK MÁRIA KIRÁLYNÉ ARCZKÉPÉVEL.
72. II. LAJOS KIRÁLY NÉVALÁÍRÁSA.
Csakhogy ezek a felbuzdulások nagyon muló természetűek voltak. Az a szomorú tapasztalat, hogy a közzüllöttség posványában minden becsületes igyekezete hiábavaló, legyőzhetetlen erővel fojtotta el benne a jobb és férfiasb érzéseket. Csökönyössé, érzéketlenné, léhává tették. Uralkodását «az élhetetlenség és a könnyelműség», meg a «lustaság» jellemezte.
73. CAMPEGGIO ÉS BURGIO NÉVALÁIRÁSA.
74. MÁRIA KIRÁLYNÉ.
Campeggio bibornok legatus azt mondja 1525 április 13-iki jelentésében: «Ugy beszéltem a királyi pár szívéhez, hogy a szikla is megindult volna s ők egykedvűen csak azt válaszolták, hogy meg fogják fontolni tanácsaimat.» Lajos azt a benyomást tette, mintha saját szemeivel látni, saját füleivel hallani nem akart volna. A dolgokat másokra bízta. Olykor az eléje terjesztett állami és közigazgatási ügyeket el sem olvasta, csak szignálta neve aláírásával, pedig egyes ily iratok életbevágóak voltak s megtörtént, hogy saját kedvelt embereit az így olvasatlanul hagyott, de aláírott iratokkal a halálnak szolgáltatta át. Tétlenségbe, férfiatlan erőtlenségbe és gyáva erélytelenségbe esett. Egykedvűség és nembánomság, javulni akaró, de nem tudó petyhüdtség vett rajta erőt oly időben, mikor épp az ellenkező erényekre lett volna leginkább szüksége. Erélytelenség és határozatlanság annyira nyilvánultak nála épp a legválságosabb napokban, hogy akaratával, szavával, ítéletével sem a kormánykörökben, sem a csatatéren nem tudott érvényesülni. A legfontosabb tanácskozásokban is unatkozott, hozzáintézett kérdésekre néma maradt, vagy az ülésből kiment. Mikor a haza védelmében minden pillanatot fel kellett volna használni, napokra elment, a nunczius ellenkezése daczára is, a Csepelszigetre, Visegrádra és Esztergomba szórakozni és vadászni, «mintha a legbiztosabb béke napjait élnők», mondá keserűen a pápai követ. Avagy mikor már égett a király feje fölött a tető, nyugodtan délig aludt. Még 1526 június 24-ikén is, mikor már híre futott, hogy a török 200.000 emberrel a Szávát átlépi s Péterváradot körülkeríti, mulatós kedvvel részt vett egyik udvari tisztjének lakodalmán. Viszont hónapokon át nem tudta magát elhatározni, hogy a török invázió által fenyegetett végvidékre menjen. Bár a pápai követ sürgette az elindulásra, őt arra rá nem birhatta. A követ azon gyanúperrel volt iránta eltelve, hogy ő – a király – inkább is a veszedelmek elől, biztos helyre történendő menekülésre gondol. Budán is közbeszéd volt, hogy a király titkon a hegyek közé menekülni készül s csakis a nemességtől való félelem miatt tart ki. Végre is csak sok unszolásra szánta rá magát a mohácsi hadjáratra, akkor, mikor jóformán már minden késő s a harczi vállalat elveszettnek tekinthető volt. Jellemző lelkületére, hogy mikor elhagyva a budai várat, a török ellen indult, tőle tudakoló szolgáinak, hogy mit tegyenek a palotában, azt válaszolta, «hogy vadászebeire jól ügyeljenek s azokat hetenkint kétszer füröszszék meg».
A közzüllöttség, az általános léhaság és tanácstalanság és főleg az utóbbi másképp hatott Mária királyné egyéniségére. Az ő egyénisége az akaraton, a határozottságon és uralkodni vágyó ösztönein alapult. Épp úgy, mint bátyjában, V. Károlyban is, kiben az önálló charakter, a legnagyobb mértékű elhatározás, a legmakacsabb szivósság tervei valósításában akkor nyilvánultak meg közbámulatra, mikor megkezdődtek harczi küzdelmei I. Ferencz franczia királylyal. Bár részt vett Mária férje minden mulatozásában és testi szórakozásában, a férje energiáját szétmorzsoló közviszonyok őt egyre erősebbé és tevékenységre hajlandóbbá s alkalmasabbá tették. Minél gyengébbnek látta férjét, annál inkább igyekezett föléje emelkedni s a vezetés gyeplőit kezébe ragadni. A figyelmes és élesebb szem már korán vehette észre, hogy Mária aktiv politikai szereplése visszanyúlik oly időbe, mikor a mindennapi emberek egyebet sem láttak nyilvános vagy magán fellépésében, mint a tánczot, mulatságot, vadászatot, tornát. Sok olyan elhatározás végrehajtásának kellett történnie, melyet férje perhorreszkált, mert hiszen ilyen előzmények nélkül nem érthetnők meg a szemfüles külföldi követnek azon hivatalos bemondását, hogy Mária sok kellemetlenséget okoz férjének. Mária tényleg beavatkozott a közügyek veztésébe és elintézésébe. Részt vett az országtanácsban. Igy az 1526 márczius 4-ikiben is a királylyal együtt, hol – a lázadás kitörésétől tartva – ellenezte az országtanács határozatát, mely szerint az ez évi szentgyörgynapi országgyűlésen a nemesség fegyveresen volt megjelenendő, s abbeli aggodalmaiban a király is osztozott, kinek lelkületét legjobban a nuncziushoz intézett ama bevallása jellemzi, hogy ő «voltaképpen jobban fél a magyarországi törököktől, mint a törökországiaktól». Nincs kétség benne, hogy azokban a statusactiókban, melyek a külföld segítségnyujtását kérték, Máriának nem kis része volt. Nem egy esetben azt okmányilag is kimutathatni. Férje ösztöneinek felrázásában nem egyszer Mária befolyása érvényesült. Ő volt az a pozitiv ható erő, mely a negativ elemből kiperczegtette a villanyos szikrát. S hogy egyes messzemenő intézkedésekben az ő kezének szövése szerepelt, kétségbe nem vonható. Mikor Nándorfehérvár visszavételéről volt szó, a vállalatot Mária buzdította s a szükséges pénzt az egyházi vagyonból veendőnek tanácsolta. Tanácsát siker követte, az egyházak ezüst s arany értékeinek bevonását a rendek elrendelték. A királyné az így bevont ezüstkészletet pénzzé verette s közczélra bocsátotta. Az országos főhivatalok egyik legkiválóbbika a kanczellárság lévén, a politikai pártok természetesen minden erejökből az ő emberökkel törekedtek azt betölteni. 1524-ben és 1525-ben valóságos tülekedés volt a fontos poziczióért abból az alkalomból, hogy a rákosi gyűlésen a köznemesség nyomása és fenyegetése következtében Szalkay László esztergomi érsek a kanczellárságról lemondott. A pápa, követe Burgio, a király, a királyné s a politikai pártok egyaránt versenyeztek egymással a sikerért. A pápa Brodaricsot óhajtotta a kanczelláriai fontos állásra, mint oly férfiút, kit arra érdemesnek tartott s kiben a kívánatos jó tulajdonságok is megvoltak. Követe Burgio természetesen a pápa óhaja szerint működött s Brodarics érdekében kikérte még a lengyel udvar támogatását is. A király ugyancsak Brodarics személyéhez hajolt, mint kiben legjobban bizakodott, míg a királyné nem remélvén a belépő Szalkay érsek által utódjául ajánlott Szalaházi Tamás veszprémi püspököt keresztülvihetni, Goszthonyi János erdélyi püspököt pártfogolta s úgy látszik, ehhez utólag a király igéretét is megnyerte. A király személyesen kérte meg Goszthonyit, hogy álljon el szándékától s mentse fel a királynét ígéretétől. A dolog még egy ideig húzódott az esztergomi érsek akadékoskodása miatt s miután a királyné okos számításból előnyösnek látta Brodaricscsal szemben ennek kanczellárságát tovább nem ellenezni, a versengés Brodarics kinevezésével véget ért.
75. FÁKLYATÁNCZ A XVI. SZÁZADBAN.
(Dürer Albert metszete után.)
76. MAGYAR NEMES A XVI. SZÁZAD ELEJÉN.
Az okos számítás és engedékenység Máriát egyéb alkalmakkor is vezette, nem egyszer saját egyéni óhajának feláldozásával is. Tudjuk, hogy rút haszonlesés nehéz kórságában fekvő világi és egyházi urak, kik czéljaikat önerejökkel elérni nem tudták, confoederatiók létesítésével igyekeztek azokat megközelíteni. Ilyen confoederatio volt a kalandoroké, kik a Szapolyai-párt és Verbőczy nádor megbuktatására egyesültek s kiknek élén Báthory István állott. Mária nem habozott e társulattal, bár a nemesség óva intette őt és férjét, hogy ne tegyék, mert nem illő s a királyi méltósággal meg nem férő, az alattvalók pártvillongását kormányczélok elérésére felhasználni, szövetkezni, a mint észrevette a veszélyt, mely férjét s trónját fenyegette. A rákosi országgyűlés zajos jelenetei méltán tölthették el őt és híveit rettegéssel. A köznemesség gyűlölete oly szokatlan mértékben tört ki ellenök, hogy számolni kellett vele. A köznemesi áramlat követelte az idegen udvarnokok, a nádor és az országbíró eltávolítását. Mária enged a hatalmas nyomásnak s rábírja férjét az említett confoederatióba való belépésre s mindketten aláírják a Szapolyai-párt és Verbőczy nádor megbuktatására confoederált kalandorok szövetkezési okmányát. Verbőczy biztosítására, hogy a hatvani gyűlés vissza fogja állítani a korona megingott tekintélyét s hogy ezentúl Lajos valódi király, Mária valódi királyné lesz, támogatja a Szalkay-pártot s az ő közbelépésének következménye volt, a mint az udvari körökben híre járta, hogy a király a hatvani országgyűléshez, melyet előbb perhorreszkált, megadta beleegyezését, sőt azon személyesen is megjelent. Mária és pártja az áramlat nyomásának engedve tényleg feláldozták a német udvarnokokat, magának György brandenburgi őrgrófnak és a császári követnek, Borgiónak el kellett hagyniok az országot. A Fuggerek kénytelenek voltak budai ügynökségük értékeit s az általuk birt bányák összes vagyonát átengedni. Már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy Mária ezentúl nem a könnyelmű, tánczos és mulatozó életet akarja folytatni, hanem férje oldalán annak erkölcsi hiányait pótolni s az ország érdekében cselekedni.
77. MÁRIA KIRÁLYNÉ.
Önállásának s hatalomra való törekvésének Mária legfeltünőbb jelét azzal szolgáltatta, hogy a legmerészebben perbeszállott a szentgyörgynapi budai országgyűlésen a nemesség azon óhajával, hogy a kincstárnok számadásait a király és az országtanács által kiküldendő biztosok évnegyedenkint vizsgálják meg. A nemesség ez óhaja a királyi pár és az ellenőrzés iránt való bizalmatlanságán alapult s ez okból a királynét annyira felingerelte, hogy ő május 2-ikán, mikor a megállapodásokat a királynak bemutatták, tollat ragadott s vele kitörölte a számadások megvizsgálására vonatkozó pontot s föléje e szavakat írta: «Unus rex, unus princeps». E szavakban egész kormányzati programm szólalt meg.