ÖSSZEGEZÉS
ÖSSZEGEZÉS
A paraszti közösségek falun kívüli kapcsolatainak jellemző vonásait sorakoztattuk fel. A falu „akolmelegébe” zárkózás: az emberi lét bármiféle társas viszonyának faluközösségi kerethez igazodása és a falun kívüli kapcsolatok kialakítása ellentmondani látszik egymásnak, elemző következtetéseink tehát ezt remélték feloldani.
A települési-telepítési mozgalmak történetének áttekintése azt igazolta, hogy a forrásokkal bevilágítható évszázadokban – tehát a 17. század óta – változó intenzitással, de folyamatosan arra kényszerítették a körülmények a kisebb-nagyobb embercsoportokat, hogy új otthon teremtésének ígéretében bízva elhagyják megszokott lakókörnyezetüket. Bármennyire jellemző is volt tehát a parasztokra általában a megszokotthoz való ragaszkodás, konkrét történelmi szituációban a pionír mentalitás 864sem volt idegen tőlük, s voltak olyan korszakok, amikor ez a mentalitás, népvándorlást eredményezvén, tömegessé vált. Akár innen-onnan összeverődött személyek, akár szervezett csoportok hoztak létre új falualakulatot, a közösséggé szerveződés feltűnően gyorsan végbement. Ez abban is kifejeződött, hogy az egymáshoz hasonulás eredményeként létrejövő új kulturális minőség sok mindent megőrzött ugyan a kibocsátó közösségek kultúrájából, a nagy távolságokat áthidaló rokoni kapcsolatok mégis néhány évtized múltán elvékonyodtak.
A megszokott környezetből való időleges kimozdulás példáit elsősorban az eltérő termelési adottságú tájak lakóinak árucsere- és munkakapcsolataiként mutattuk be. A termékcsere legfőbb színterei, a vásárok kistájként definiálható falucsoportot szerveztek a vásáros hely, a szabad királyi város vagy a mezőváros köré. A parasztok ezen az „egynapi járóföldnyi” területen közlekedtek rendszeresen és magabiztosan. Kereskedési célú utazásaik azonban sokrétűbbek, szerteágazóbbak voltak a „város és vidéke” kapcsolatnál. Egyrészt azért, mert a vásáros helyek közül – jelentőségben, vonzáskörzetük nagyságában – kiemelkedtek a nagytájak közti árucserét szervező-lebonyolító városok. Ezeket pedig alkalmanként több napi járóföldről is felkeresték a parasztok, hogy a nagytáji munkamegosztásból adódó előnyöket kihasználhassák. Másrészt pedig azért, mert a mezőgazdasági és a háziipari termékek közvetlen cseréje nem kereskedők közreműködésével bonyolódott le, hanem maguk a termelők értékesítették feleslegüket. Ehhez pedig a vándorló kereskedés különböző formáit fejlesztették ki, számon tartván a kölcsönös kereslet és kínálat állandósult körzeteit. Ebben az összefüggésben a mezőgazdálkodásra kevéssé alkalmas vidékek parasztjainak háziipari árutermelése nem jelentett többet „közvetett élelem-előállításnál”. Vagyis ugyanaz a parasztos mentalitás húzódott meg a hagyományos árucserekapcsolatok hátterében, ami a mezőgazdasági idénymunkás vándorlásokat motiválta. Az arató- és cséplőmunkások vándorlási útvonalai ugyanis évszázadok óta lényegileg egybeestek az árucsere-kapcsolatok útvonalaival.
A „munkásvándorlásokat” persze nemcsak a megélhetés lehetetlenné válása kényszerítette ki. A szekerezésben-fuvarozásban a vállalkozói mentalitás: a mezőgazdasági termelés ciklikussága miatt időlegesen tétlenségre kárhoztatott emberi és állati munkaerő hasznosításának igénye is ott munkált. Akár az élelem biztosításának kényszere, akár a vállalkozás lehetősége volt az elsődlegesen meghatározó, a nagytájak eltérő termelési adottságának kiegyenlíthetősége mozdította ki a parasztokat a mindennapok színteréről. Vidékenként természetesen különböző volt az útonjárók aránya. A mezőgazdálkodásra kevésbé alkalmas vidékekre sokkal jellemzőbb volt a tömegesség, a földművelő körzetek pedig főképp „befogadók”, árura és szolgáltatásra várók voltak. Bármennyire tömegessé vált azonban a faluközösségből való időszakos kiszakadás, a vándormozgalmak résztvevői belül maradtak a paraszti életformán, nem adták fel parasztos életeszményeiket.
A termékcsere- és munkakapcsolat az egymás szomszédságában élő etnikumok közti hagyományos együttműködésként is jellemezhető. A szolgáltatók és a szolgáltatást igénylők egymásról megfogalmazott véleményében felfedezhetők ugyan a felszínes benyomásokra alapozott általánosítások, így a „népkarakterológiai sztereotípiák” elemei is, egészében azonban egymás értékelése, nem lebecsülése jellemezte a kapcsolatokat. Ez magyarázza, hogy a rendszeres érintkezés az egymás nyelvének, 865speciális képességeinek elsajátítását szolgáló „cseregyermek”-intézményt is kifejlesztette. Hasonló volt az idegenség tudata, és az egymástól való elzárkózás erőteljesebb, a kereskedésre szakosodott, diaszpórában élő etnikumokkal, illetve a speciális szolgáltatásokat végző nem magyar vándoriparosokkal, vándorkereskedőkkel.
A falun kívüli kapcsolatok intenzitásának függvénye volt, hogy egy-egy közösségben miként vélekedtek az idegenben magabiztosan közlekedőkről. A tájékozódás és a kommunikálás képessége lehetett presztízsnövelő, de a munkakerülés, a csavargás gyanúját is felkelthette. A vélekedések ilyen végletei koronként és vidékenként korántsem egyformán jellemezték a parasztokat, amint az a hatalom kikényszerítette útonjárások (például a hosszú fuvar) és távolba szakadások – a katonáskodás – részeseit övező felemás megítélésből kitetszik.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
