BEVEZETÉS
BEVEZETÉS
A paraszti társadalom működését elemezve az egyénnek az organikus vagy organizált közösségekben betöltött szerepét, illetve a szerepkínálatokat korlátok közé kényszerítő, az örökölt státustól is meghatározott normarendszer hatásmechanizmusát reméli bemutatni az etnográfus. Abból az előfeltevésből szoktunk tehát kiindulni, hogy az egyéni létnek sorsszerűen kimért, bár a szocializáció folyamata révén bensőségessé, otthonossá tehető társadalmi közegben kellett lezajlania. Ez a közeg pedig csak a falunak vagy mezővárosnak nevezett települési egység lehetett, mely egyszersmind a társadalmi létezés természetes, de szigorú határokkal bekerített terepe is.
Az évszázados gyűjtői tapasztalatok is, a falu és a mezőváros mint életkeret jellegéről-jelentőségéről vallomást tevők – jórészt az eltávozottak, a kiszakadtak – szépírói nyilatkozatai is igazolni látszanak a szűkös keretbe sorsszerűen bezárt paraszti létről szóló ilyen vélekedéseket. A vallomások az otthonosság és a bizonytalanban tévelygés tragikusra színezett alternatívájaként láttatják a faluközösségüket elhagyni kényszerülők személyes sorsát. A kiszakadás embert próbáló élményeit csak a szerencsésen visszatérteknek a maguk apró diadalait szórakoztató s tanulságot kínáló epikummá lényegített élményelbeszélései képesek valamelyest oldani. A folklórszövegek segítenek tehát feldolgozni-legyőzni az ismeretlentől való félelmet, végső kicsengésükben azonban ezek is a „mindenütt jó, de legjobb otthon” szentenciáját igazolják.
Van igazság az olyan általánosításokban, mint „parasztember csak a faluja határán belül érezte otthon magát” vagy „a falusiak többsége úgy élte le az életét, hogy csak a legközelebbi falvakig-városokig jutott el”. Indokolt azonban az óvatosság is e vélekedésekkel kapcsolatban, ha a faluközösség vallomásos dicséreteiből, az idegenségtől való félelem hangoztatásából törvényszerűségeket remélünk megfogalmazni a paraszti társadalom működéséről. A kulturális elemek tovaterjedéséről, a népi kultúra táji rendszereiről felhalmozódott ismereteink ugyanis azt bizonyítják, hogy a legzártabbnak gondolt faluközösség is ezernyi szállal kapcsolódott össze távolabbi vidékek parasztjaival. Csak a rendszeres és szervezett kapcsolatok jellegét, a kultúraközvetítést végző egyének és csoportok tényleges jelentőségét gondosan mérlegelve remélheti az etnográfus, hogy feloldhatja a falusi, a mezővárosi társadalom önmagába 831zárulásának és a kulturális elemek folyamatos átadásának-átvételének ellentmondását.
Ez alkalommal arra vállalkozunk, hogy a falu külső kapcsolatainak fontosabb jellemzőit és e jellemzőknek a változásait összefoglaljuk. Nem elemezzük tehát a lakóhely-változtatásnak, illetve a táji munkamegosztás logikája szerinti vándorlásoknak a kultúraközvetítésben játszott szerepét és jelentőségét. A falun kívüli kapcsolatok tényszerű számbavétele is elegendő annak igazolására, hogy nemcsak a „zártság”, hanem a „nyitottság” is jellemzője volt a paraszti társadalomnak. A falun kívüli kapcsolatok, akár a körülmények kikényszerítette lakóhely-változtatást, akár idegenben való munkavállalást, akár az eltérő táji adottságokat korrigáló áru- és szolgáltatáscserét jelentettek, nem a parasztság egészére, csak egyes csoportjaira voltak jellemzőek, de hatásuk át- meg átjárta, sokszorosan befolyásolta a „zárt” faluközösség egészét.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
