HÁZASSÁG ÉS HÁZASODÁS

Full text search

HÁZASSÁG ÉS HÁZASODÁS
A házasság a hagyományos világban olyan társadalmilag szentesített kapocs, amely szabályozza a résztvevők közötti szexuális kapcsolatot, a csoportot folyamatosan ’újratermeli’ – sőt esetenként szaporítja – utódok létrehozása révén, továbbá egymással szolidáris rokoni csoportot-kapcsolatrendszert teremt, illetve erősít meg. A magyar házasodási rendszer Európa többi keresztény népéhez hasonlóan a monogámiára épül, ennek ellenére a fentebb elmondottakból következően, mégsem egyszerűen két egyén, hanem egyének csoportjai (családok, rokoni csoportok) közötti megegyezés eredménye, és mint ilyen, rendkívül bonyolult összefüggéshálóra épül. Csoportvonatkozásai mellett ugyanakkor az egyén számára is alapvető átalakulásokat hoz magával: megváltoztatja a házasfelek társadalmi pozícióját, lehetőségeit, sok esetben munkamegosztásban elfoglalt helyüket, végső soron egész életmódjukat. Mivel a házasság a mondottakból következően rendkívül sokfelé kapcsolódó intézmény, ahhoz, hogy értelmezhessük, megvilágíthassuk, ismernünk kell gazdasági-társadalmi körülményeit, jogi vonatkozásait, a társadalom leszármazási-rokoni viszonyait, a házasságkötés utáni lakóhelyválasztási szabályokat, a vonatkozó erkölcsi normákat, szokásokat és misztikus elképzeléseket egyaránt. A vonatkozó ismereteket az alábbiakban a házasság mint társadalmi-gazdasági-jogi-kulturális aktus, a házasság mint demográfiai esemény, valamint a házasság mint társas kapcsolat (együttélés–konfliktus–megszűnés–újraházasodás) nagyobb témaköreibe csoportosítva kívánjuk rendszerbe foglalni.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me