KOPORSÓTÉTEL

Full text search

80KOPORSÓTÉTEL
A halott portájára érkezvén a koporsóval, azt nem viszik be a házba, csak amikor a halott belehelyezésére kerül a sor. Ezt általában koporsótételnek nevezik, s vagy a második nap délutánján, vagy a virrasztó második estéjén, éjfélkor ejtik meg. Sok helyen akkor helyezik a koporsóba a halottat, amikor az esti, halottnak való harangozás felhangzik. Előfordul, hogy külön harangoztatnak a koporsótételhez. Egyes hagyományváltozatok szerint illő a papot, lelkipásztort meghívni ez alkalomra, bár az egyházi liturgiában ez az aktus nem szerepel. A koporsótételre ugyanazok a személyek jelennek meg, mint a virrasztóban, bár itt sem az imádkozó asszonyoknak, sem az énekeseknek egyáltalán nincs – vagy csak kevés – szerepük.
A koporsóba a halottat hanyatt fektetik, kezét, lábát, fejét gondosan eligazítva. A kezében fogott olvasón, imádságoskönyvön, szentelt gyertyán kívül további tárgyakat helyeznek melléje, illetve vesznek le róla (pl. a drágább ékszereket). Ez utóbbit elsősorban azért, hogy a sírt senki ne háborgassa. Olykor a kezéről levett gyűrűket, a nyakláncát, esetleg aranyóráját egy vászonzacskóban titkon a feje alatti vánkosba rejtik, s így temetik vele.
A koporsóba helyezett tárgyak sora meglehetősen változatos. Valamennyit abban a hitben helyezik a halott mellé, hogy a túlvilágon azoknak hasznát veszi. A tárgyak egy része kifejezetten az elhunyt egyéni használatára szánt – ruha, használati eszköz, élelem, pénz –, más részük rontáselhárító, amulettszerű, az elhunyt nyugalmát s a továbbélők tőle való védelmét szolgálja. Kerülhetnek olyan – az említett kétféle típusú – tárgyak a koporsóba, amelyeket a már korábban elhunytak számára küldenek.
E koporsóba helyezett tárgyak eltemetését általában azzal indokolják, hogy az a halotté, személyes tulajdona, és joga, hogy magával vigye. Általános a hiedelem abban, hogy a túlvilágon használja ezeket. Ennek megfelelően úgy hiszik, hogyha valamely kedves vagy még életében meghagyott tárgyat vele nem temetnek, vagy kifelejtenek, a halott lelke kísérteni fog, amíg azt meg nem kapja. Ezért – saját nyugalmuk érdekében is – igen gondosan ügyelnek arra, hogy minden szükséges tárgy benne legyen a koporsóban.
A koporsóban fekvő halottra általában fodros, csipkés, hímzett szélű, fehér gyolcslepedőt borítanak szemfedőül. A legénynek – ha már házasodóban volt – jegykendőt terítettek arcára, a menyasszonynak pedig fátylával fedték le arcát. Kisgyermeknek anyja menyasszonyi fátylából tettek szemfedelet.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me