KIKÍSÉRÉS

Full text search

KIKÍSÉRÉS
A halott temetőbe kísérése kifejezetten nyilvános esemény: a menetben részt vesznek mindazok, akik a halott búcsúztatásán megjelentek. A településen végighaladó éneklő menet bekapcsolja azokat is, akik a temetésen nem vesznek részt, s a folyamatos harangozás pedig kiterjeszti az esemény hatását az egész településre.
A temetési, halotti menet szokás szerint nem a legrövidebb utat választja a gyászos ház és a temető között. A katolikusok – a középkori hagyományok emlékeképpen – rendszerint betérnek a templomba, ahol a pap rövid beszédet mond, s beszenteli a koporsót, de a protestánsok is általában útba ejtik a templomukat, bár be nem mennek, hanem előtte megállnak s énekelnek. Gyakori szokás, hogy a halott szülőháza felé is tesznek kitérőt, amely előtt szintén megállnak s énekelnek. A menet – bármilyen kerülőt jelentsen is – mindenkor a település fő útvonalain igyekszik haladni, így terjesztve ki hatását csaknem az egész lakosságra, s így búcsúztatva el a halottat az egész falutól. A halottas menettel tehát éppen úgy igyekeznek közfigyelmet kiváltó és kielégítő útvonalat választani, mint a lakodalmi menet esetében.
A menetben részt vevők elhelyezkedését elsősorban az elhunyt életkora és neme határozza meg, aminthogy befolyással van a résztvevők létszámára is, bár ezt az elhunyt vagyoni, társadalmi helyzete, megbecsültsége szabja meg inkább.
A menetben részt vevők általában – idős férfi halotthoz – a következők szerint sorakoznak fel. Elöl a hivatalos egyházi képviselők haladnak az őket megillető kísérettel és jelekkel. A katolikusoknál a pap előtt viszik a templomi zászlókat, ha több van, akkor mellette is viszik a gyászlobogókat, ministráns gyerekek, társulatos asszonyok és férfiak. A reformátusoknál sokszor a kántor is itt halad az énekes diákokkal. Őket követik a legények, majd a házasemberek. Utánuk a koporsó következik, mely mögött a halott hozzátartozói haladnak. A menetet a lányok és az asszonyok csoportja zárja le.
Az idős halott koporsóját – a katolikusok rendszerint – a Szent Mihály lován, vagy szekéren szállították. A fiatal házasokét, legényét, leányét rúdon, karon vitték. Iskolás korú halottat négy-négy diáktársa viszi ki a temetőbe. A kisgyermek koporsóját pedig keresztapja, vagy anyja, idősebb testvére vállon, ölben, hóna alatt maga vitte, ha nehezebb volt, akkor kendővel kötve át. A gyermekágyas asszonyt abrosz alatt temetik. Koporsója fölé négy pálcára kötött, hímzett szélű abroszt emel mennyezetszerűleg a halott négy barátnője.
A házasulandó halott koporsója előtt viszik a sírjelét. Az időseké, házasoké általában már előbb kikerül a temetőbe. A lányoknak kendőt, a legényeknek bokrétát kötnek rá. Ha súlyosabb a sírjel, akkor a legény viszi, ha könnyebb, akkor legény halottét leány hordozza. A kendőt vagy kint hagyják a temetőben a sírjelen, vagy annak ajándékozzák, aki a sírjelet kivitte. Ugyancsak a koporsó előtt viszik – ahol ez szokásban van – a halott 84koronáját, virágcsokrot, mirtuszágat. Ezt a halott vőlegényének, illetve menyasszonyának tekintett fiatal viszi, kétoldalt a halottal azonos nemű kísérőkkel.
A fiatalok temetésén gyakori a zeneszóval való kikísérés. Ilyenkor a zenekar vagy a menet élén, vagy a koporsó előtt, vagy a menet végén halad, éppen úgy, ahogy a helyi hagyomány azt az esküvők alkalmával meghatározza. A zenekar összetétele is a más alkalmakkor megszokott összeállítást mutatja.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me