A HÁZASSÁGKÖTÉST BEFOLYÁSOLÓ ERŐK
A HÁZASSÁGKÖTÉST BEFOLYÁSOLÓ ERŐK
A házasságkötés szokásainak leírása előtt emlékeztetnünk kell, milyen fontosságú társadalmi és jogi intézmény is volt a házasság a 19–20. századi parasztság számára. A szexuálisan és az utódnemzés, -felnevelés feladatában biológiailag egymásra utalt férfi és nő a társadalmi munkamegosztás – mely szintén nem nélkülözi a biológiai alapokat – miatt is nagymértékben egymásra volt utalva. A párokba szerveződés az egyén bizonyos védelmét is jelentette, vagy legalábbis lépést az individualizáció útján. A pár nélkül élő férfi vagy nő – általában valamilyen testi vagy szellemi, esetleg társadalmi hátrány miatt fordult ez elő – hátrányos helyzetbe került a falusi társadalomban is, amelyben egyénre szabott életprogramok tulajdonképpen alig léteztek, illetve nem álltak meg önállóan, mivel a létfenntartási, termelési és fogyasztási életprogram egy férfira és egy nőre, egy teljes családi gazdaságra volt kidolgozva. A házasságon kívül élők ritkán folytattak önálló életvitelt, többnyire családtagként éltek legközelebbi rokonaik családjában. Így érthető volt, hogy mind a házasságra alkalmas korban lévők törekedtek házasságot kötni, mind pedig környezetük is támogatta őket ebben. A házasságot kötő fiatalok életkora egyes gazdaságilag hátramaradott vidékeken alacsonyabb volt, alig lépték túl a serdülőkort, ennél általánosabb volt azonban az érettebb, 18–20 éves korban kötött 38házasság. Férfiaknak 1868-tól csak a katonai szolgálat letöltése után volt szabad házasságot kötni, korábban azonban ez nem volt jogilag korlátozva. Ennyit mondhatunk általánosságban. Emellett – a házassági anyakönyvek tanúsága szerint – különbségek adódtak a házasságra lépők életkorában. Még az özvegyek s a kisszámú elvált is törekedett az újabb házasságkötésre, sokszor csak az életvitel folytatása érdekében. Özvegyasszonyok kerülhettek olyan helyzetbe, hogy védelmezőre volt szükségük, például a vagyonuk elleni erőszakos beavatkozás miatt.
A házasságkötésre befolyással volt az elmúlt századokban az is, hogy a házasságon kívüli nemi életet drákói szigorral tilalmazták, üldözték. E tilalmak nem akadályozták meg azt teljesen. Számos esetben ismerjük az ezért kimért büntetéseket, amelyek különösen városainkban voltak rendkívül súlyosak.
A helyi közösségek sokféle, leleményes eszközt alkalmaztak a házasságban élésre vonatkozó szabály megszegői ellen. Országszerte ismeretesek voltak a farsang végén házasulatlanul maradt, házasuló korban lévő fiatalok kigúnyolásának különböző formái. Néhol még napjainkban is eljátsszák a tuskóhúzást tréfás formában, ami pedig valamikor igen megalázó, az egész falu népe részvételével végbement felvonulás volt. Ez a szokás a Nyugat-Dunántúlon maradt fenn teljes formájában. A Dunántúl nagy részén kíméletesebb magánszokás vált belőle, amennyiben a tuskót apró fadarab, kukoricacsutka váltotta fel. Ezt a pártában maradt lány kapujára, ajtajára kötötték, s ő akkor húzta meg akaratlanul, amikor az ajtót nyitotta. A Tiszántúl északi vidékén a farsangi felvonulásban szűzgulyára hajtották a megmaradt lányokat. A Jászságban – ahol szokás volt édességgel teli cserépedénnyel kedveskedni udvarláskor – undorító dolgokkal megtöltött, ún. bakfazékot dobtak be „ajándékként” az idősebb lányhoz. Néhol „csúnya” májusfát kapott május elsejére virradóra. A vénlánycsúfoló szokások nagyrészt az udvarlással, férjhez menéssel kapcsolatos szokások eltorzított, visszájára fordított alakjai voltak. A vénlegényeket is kicsúfolták, de ennek módja formailag kevésbé volt kidolgozott.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
