Ναιδια
Ναιδια vagy ηρωα, kis templom alakjában épített síremlékek. Ezek mellett előfordulnak mint a síremlékek legrégibb és legegyszerűbb képviselő a kőből vagy földből hányt sirhantok (χωματα, χολωναι, χολωνοι, τυμβοι), azonkívül a sziklába vésett síremlékek (Nauplia, Creta, Aegina, Melus, Thera, Kis Ázsia). A síremlékeknek legáltalánosabb, egész Görögországban elterjedt faja a karcsú, fölfelé keskenyedő kőpillér (στηλη), mely fönt acroteriában vagy háromszögletű oromban végződik és a melyre a megholt nevét vésték. Ezek a sírpillérek a 4. században alacsonyabbak és szélesebbek lesznek s rajtok a meghalt vagy magányosan vagy kedveseitől búcsúzva reliefben ábrázoltatik. Portraitszerű hűségre azonban az ábrázolásoknál nem szabad gondolnunk. Különben ily domborműves sírkőre már a 6. században is találunk példákat. Az 5. és 4. században ezen reliefes sírkövek gyártása virágzó iparág volt Görögországban, különösen Atticában; az athenaei muzeumban százakra megy az ezen korból fönmaradt stelék száma, melyek között számos művészi értékű darab van (az 550. á. Phrasiclea sírköve; a halott ülve ábrázoltatik, térdeinél kis leánya, szemben vele szolgálója ékszeres dobozzal; 4-ik századbeli munka. Athenae, Nemzeti Muzeum). Felállításukról fogalmat nyújt az athenaei Dipylum előtt kiásott sírok utczája, a melyben számos sírkő eredeti helyzetében látható (az 561. á. Dexileos athenaei lovas sírköve, ki 393-ben esett el Corinthusnál; a sírkő gyalogoson győzedelmeskedve ábrázolja). A stelét sokszor helyettesítette a márványból faragott embernagyságú s gyakran reliefdíszszel ellátott márványváza (lecythus vagy hydria). A síremlékekben kifejtett fényűzés oly nagy mérveket öltött, hogy Demetrius Phalereus kénytelen volt az általános elszegényedés korában ezeknek a költséges síremlékeknek használatát törvényhozás útján betiltani. Azontúl, a 3-ik századtól kezdve csak elvétve találunk steléket; helyöket elfogalják az alig egy méter magas, dísztelen, a megholt puszta nevével ellátott oszlopocskák (χιονες) vagy az alacsony oszlopra helyezett kis kőmedenczék (labellum) vagy végül a sír fölé földből vagy kőből épített asztalforma emlékek (τραπεζαι), mint a milyeneket Görögország egy némely vidékén még most is látni. A sírok a család kizárólagos tulajdonát képezték, s azokba mást mint családtagot nem volt szabad temetni. A sírkő fölirata a meghalt nevén és származásán kívül néha életének fontosabb eseményeit is elmesélte, vagy tanítást foglalt magában a hátramaradottak számára, gyakran megfenyegette azokat, kik emlékét bántalmazni akarnák. A sírkövekről lásd Brückner értekezését az Archaeologischer Anzeiger 1892. évf. 12. lapján; azonkívül Stackelberg, Die Gräber der Hellenen (1835). Pervanoglu, Die Grabsteine der alten Griechen (1863). Conze, Die attischen Grabreliefs (Berlin 1893 óta). L. N.
560. Phrasiclea sírköve (Athenae, Nemzeti Muzeum).
561. Dexileos sírköve (Athenae, Dipylum).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
