Multa
Multa, birság, vagyis eleinte baromban, később pénzben megszabott büntetése a törvénysértésnek s a magistratusok iránt való engedetlenségnek. A birságolás joga (jux multae dictionis) eredetileg az imperiumhoz volt kötve s a királyok természetesen, mint a büntetőjogot általában, korlátlanul gyakorolták s így szállott át róluk a consulokra is. De úgy látszik, már a lex Valeria de multae dictione (Kr. e. 509-ben) határt vetett a consulok önkényének, midőn a birság legnagyobb mértékét (suprema multa) 5 ökörben és 2 juhban állapította meg. Plut. Popl. 11. V. ö. Dion. 5, 19. A lex Aternia Tarpeja (Kr. e. 454-ben) minden magistratusra kiterjesztette, tehát a potestashoz kötötte a birságolás jogát; a birság legnagyobb mértékét 30 ökörben és 2 juhban, s hogy a magistratus ne szabhasson ki tetszésszerű összeget, ha az elitélt pénzzel fizetett, egy ökör értékét 100, egy juhét pedig 10, a suprema multát e szerint 3020 asban állapította meg. Gell. 11, 1. Fest. p. 300 Th. Meglehet egyébiránt, hogy a birság nagyságának pénzben való meghatározásáról más törvény, talán a lex Menenia Sextia (Kr. e. 452-ben) vagy a lex Julia Papiria (Kr. e. 430-ban) gondoskodott; az adatok kuszáltságánál fogva nem lehet e tekintetben biztos itéletre jutnunk. Fest. p. 125. 300 Th. Cic. r. p. 2, 35. Gen. 11, 1. Dion. 10, 48. 50. Helytartóknak, a pontifex maximusnak s municipiumok tisztviselőinek is volt birságoló joguk. A császárkorban már a különböző magistratusoknak a bírság különböző maximuma volt meghatározva. Tac. ann. 13, 28. Cod. Just. 1, 54. Bizonytalan időben, de már korán, a törvényesnél magasabb bírság kivetésére is volt joguk egyes magistratusoknak (Liv. 2, 52, 5), a melyeknek az itélete ellen azután fölebbezni lehetett a néphez, nevezetesen az aedilis curulis és pontifex maximusé ellenében a comitia tributához, a tribuni és aediles plebis itélete ellen pedig a plebis conciliumhoz; ott azután egy rendes birói tanácskozáson (multae certatio) vagy leszállították (remittere) vagy jóváhagyták a kirovott bírságot. Consulok, praetorok s valószínűleg a censorok, mivel itéletüket nem másíthatta meg a nép, a törvényes bírság határai közt mozogtak. Egyes törvények is szabtak ki bírságot, így pl. a lex Licinia Sextia arra, a ki több földet tartott meg magának, mint a mennyit a törvény megengedett (l. Ager publicus), a lex Duilia Mania az uzsorásokra (l. Fenus). A vádemelés joga a népközséget illeti, valamint a bírság (populo dare damnas esto); a nép helyett azonban rendszerint valamely magistratus (quaestor?) vagy magánember indítja meg a bírságkeresetet (multae petitio), még pedig az előbbi súlyosabb, politikai okból való bírságoknál a büntető törvényszék, az utóbbi pedig a közvagyon ellen irányuló vétségekben (furtum publicum, peculatus, damnum injuria datum) a praetor urbanus vagy a recuperatores előtt. A bírság törvényes megállapítása után következett a végrehajtás vagy a személy ellen (l. Nexum) vagy birtokon (pignoris capio, bonorum venditio). A bírságpénzek, a melyeket valószínűleg szabályszerint quaestor hajtott be, vagy az állampénztárnak jutottak vagy valamely templomnak vagy vallásos czélnak. CS. J.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
