Meleager
Meleager, Μελαγρος, (a vadászatot kedvelő: ω μελει αγρα). – 1. Ókori hős; atyja Oeneus, anyja Althaea, Thestiusnak leánya. Felesége Cleopatra (Alcyone), a ki viszont Idastól és Marpessától származott. Hatalmas hős volt, különösen kiváló a dárdahajításban. Calydonból származott és részt vett a hőskornak legkiválóbb kalandjaiban, az Argonauták vállalatában és a calydoni vadászatban. Atyja Oeneus egykor áldozatközben megfeledkezett Artemisről, mire a megsértett istenasszony egy félelmetes vadkant küldött, mely a calydoni határt pusztította. M. összeszedte a hőskor legkiválóbb alakjait és velök a fenevad ellen indult, melyet csakhamar el is ejtettek. Kiséretében találjuk a következő félisteneket és hősöket: Admetust, Amphiaraust, Asclepiust, Iasont, Idast, Lynceust, Eurytust, Cteatust, Caeneust, Nestort, Phoenixet, Peleust, Theseust, Pirithoust, Castort, Polydeucest stb. Mikor a veszedelmes vadállat immár elesett, Artemis újabb bajt, nagy viszályt támasztott a felett, kinek jusson az elesett vadnak feje és bőre. Erős harcz támadt, a melyben két párt állott egymással szemben: az aetolusok (Calydonban) és a curesek (a szomszéd Pleuronban). A míg M. a harczban tevékeny részt vett, addig az aetolusok győztek. Történt azonban, hogy M. valamelyik csatában megölte saját édes anyjának testvéreit, a ki ezen annyira elkeseredett, hogy fiát megátkozta. Ez viszont M.-t keserítette, el annyira, hogy a harcztól egészen visszavonult és tétlenül nézte, hogyan verik az aetolusokat, a kiknek helyzete egyre válságosabb lett és a kik mindent elkövettek, hogy M.-t visszavonultságából kimozdítsák. Elküldték érte a véneket, a főpapokat, gazdag ajándékokat igértek neki; saját atyja sirva borult lábaihoz; édes anyja is kérésre fogta a dolgot, barátai is esdekeltek neki: mind hasztalan. De mikor felesége Cleopatra is panaszkodni kezd, leirja a lángba borult várost, a szemtelen ellenséget, mely már-már M. házát fenyegeti, családi tűzhelyüket megsemmisíti: a hős ellágyul és lángra lobban, berohan a csata szenvedelmébe, megveri az ellenséget, de többé vissza nem tér; az Erinys, melyet anyja vigyázatlanúl felidézett, elérte a hős fiút. Hom. Il., 2, 641. 9, 529 skk. 14, 115 sk. Ezt a mythust, mely nyilván a homerusi költeményeknél is régibb forrásra utal vissza, a későbbi kor (tragikusok, lyrikusok, alexandriai költészet) megpótolta egy változattal, melyben egy ősrégi népköltési, de semmi más irodalmi mondában elő nem forduló motivum szerepel: a félig megégett zsarátnokra vonatkozó hagyomány, mely összefüggésben van M. anyjának átkával és magának M.-nek életével. Az erre vonatkozó hagyomány így szólt: midőn a kisded M. 7 napos volt, a Moerák bölcsőjéhez léptek és megjósolták, hogy akkor fog meghalni, a mikor az a zsarátnok, a melyik a tűzhelyen az imént lobot vetett, teljesen elhamvad. Akkor Althea, a kisded anyja villámgyorsan kiragadta a zsarátnokot, eloltotta és egy szekrénybe tette. Midőn azután később a calydoni vadászaton a szintén résztvevő Atalante ejtette a vadkanon a legelső csapást, M., a ki a fenevadat végleg elejtette, a vad bőrét Atalanténak engedte által, a kit nagyon szeretett. Ámde Thestius fiai, Althaea testvérei, máskép gondolkodtak; a bőrt erőszakosan elragadták Atalantétól, a miért aztán M. megölte őket. Althaea pedig, a ki testvéreinek halála miatt magán kívül volt, elkeseredésében tűzre vetette a zsarátnokot, mire M. azonnal meghalt. Ov. Met. 8, 270 skk. Ez az újabb mythus, mely a népek nagy többségénél meglévő és különféle alakban megörökített azon babonás hitre támaszkodik, hogy valakit megölhetünk, ha vele összefüggésben állott vagy személyével összefüggésbe hozott tárgyakat elégetünk, csodálatos módon alig hagyott nyomot a művészetben. Sokkal inkább történt ez a calydoni vadászatot illetőleg, nemkülönben szívesen foglalkoztak a művészek azzal, hogy M. halála után Althaea és Cleopatra felakasztották magukat, M. hugai pedig addig búsultak, a míg Artemis istenasszony csupa könyörületből gyöngytyúkokká nem változtatta őket (μελεαγριδες). A calydoni vadászatnak ábrázolásai a vázaképeken kezdődnek, melyek a hőskori kalandoknak valóságos képes krónikáját alkotják. A legrégibb vázákon (köztük a François vázán) M. rajta van ugyan és a hősök sorában külön meg van nevezve, de helyenkint (pl. a Glaucetes és Archicles cylixén) a vadkan háta mögött áll, a mi nem egyezik a mythusban elfoglalt kimagasló szerepével. Atalante is ritkán fordul elő, sőt a fekete alakos vázákon teljességgel hiányzik. Rendkívül érdekes a calydoni vadászat ábrázolása a gjölbasii heroum domborművein. A nevezett épület frízén a vadászoknak egész tömege a legkülönbözőbb helyzetekben támadja meg a vadkant. Közvetetlenűl a fenevad előtt M. emeli a döntő hajításra gerelyét; mögötte pajzsának védelme alatt óvatosan halad Peleus; kettejök mögött a vadász szenvedélynek teljes gerjedelmétől áthatva, lábujjhegyre emelkedve Atalante czéloz nyilával, míg Theseus a háttérben, közvetlenül a vadnak feje mellett két kézre fogott buzogányával fenekedik. Ezzel a csoporttal annyira megegyezik egy berlini díszedény, hogy szinte kétségtelen, mikép mindkettőnek egy közös elveszett eredetije van. Az eredetinek szerzője egy attikai mester az 5. század közepéről. A díszedény compositiója és stilusa Polygnotusra és iskolájára utal. Ugyanezen csapáson halad egy Bengaziban talált váza (Annali dell’ Instit. 1868, L. M. tábla), egyike a legszebbeknek, mely az ókorból reánk jutott. Lényegesen eltért ettől a felfogástól az az oromcsoportozat, melylyel Scopas Athena Aleának tegeai templomát diszítette, melyet azonban tulajdonképen csak Pausaniasnak hevenyészett leirásából (8, 45. 6–7) ismerünk. Atalante, Meleager és Theseus az oromzat baloldalán állottak; szemben velök a vadkan, rajta túl a többi vadász. Telamon úgy jelent meg, a mint a vadkan üldözésekor egy fagyökérben megbotlott, de Peleus talpra segítette. V. ö. Ov., met. 8, 378–80. A későbbi kor ábrázolásaiban, melyek leginkább sarcophagusokon fordulnak elő, megint az a Polygnotus-féle felfogás jut érvényre, a melyről fentebb megemlékeztünk. Az 530. ábra a párisi Louvre egy sarcophagusának reliefjét mutatja. Jobboldalt M. látható, a mint Atalante elrablásáért boszut áll a Thestiadákon: az egyik, kit M. halálosan megsebesített, a földön fekszik, a másik segítségére siet haldokló testvérének, s M. most neki szegzi kardját. Baloldalt a testvérei halálán kesergő Althaea látható, a mint a végzetes hasábot az áldozati oltár tüzébe tartja. Vállát megragadja a fején szárnyakkal jellemzett Erinys, mig előtte a Parca áll diptychummal és iróvesszővel. A kép közepét M. foglalja el halálos ágyán, kit fölbontott haju nők, valószínűleg hitvese és nőtestvérei, vesznek körül, egyikök szájába teszi a szokásos obulust. Az ágy lábánál az öreg paedagogus áll, mögötte ül székén Atalante s a fák alatt a vadászkutya. A philologiai szakszótárakon kívül l. Surber, die M.-sage, 121 skk. ll. 78 skk. ll. Welcker, Griech. Trag. 1. 403 skk. Kekulé, De fabul. Meleagr. 17 skk. – 2. Nagy Sándor halálakor a híres macedoniai phalanxnak egyik vezetője. Úgy intézte az ügyek alakulását, hogy Sándornak ujonszülött fia mellett a gyönge elméjű Arrhidaeus lett a király, ő maga pedig Perdiccas mellett a kormányzó. Csakhogy Perdiccas nem sokáig volt hajlandó, hogy a főhatalmon mással osztozzék, Arrhidaeust teljesen a maga pártjára hódította, a ki viszont beleegyezett abba, hogy M.-t elveszítsék. Hasztalan menekült az utóbbi egy szent helyre; ott gyilkolták meg az oltár küszöbén 323-ban Kr. e. Diod. Sic. 18, 2, 4. Curt. 10, 6, 20 skk. – 3. Ptolemaeusnak, Lagus fiának egyik fia, a ki bátyjának Ptolemaeus Ceraunusnak halála után 279-ben Kr. e. Macedoniában trónra jutott, de mindössze két hónapig uralkodhatott, mert szellemi tehetetlensége miatt a trónról eltávolították. – 4. Görög költő, szül. Gadarában (Palaestina), Kr. e. 60 körül virágzott és különösen a szerelmes tárgyú epigrammában tűnt ki. Azonkívül összegyűjtötte a virágkornak és alexandriai időszaknak jelesebb epigrammáit (οστεϕανος, επιγραμματων); v. ö. Anthologia graeca. Saját epigrammái közül (számszerint 130) leginkább a «Tavaszról» irott tünt ki; stilusa kissé nehézkes és homályos, de költeményei mégis szellemesek és meglepő fordulatokban gazdagok. A «Tavaszt» Ponori Thewrewk Emil fordította magyarra. L. M.
530. Meleager halála. Sarcophagus reliefje. (Louvre, Paris.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
