Amicus.

Full text search

Amicus. – 1. Megtisztelő czím, melyet a római állam szövetséges népeknek vagy barátságos érzelmű uralkodóknak adott. A foedus és a societas már államjogi kötelék volt, ez csak erkölcsi kapocs. Az a. nem volt kötelezve positiv fegyveres segítségre, a socius igen. Hasonló czímek: frateres, consanguinei. – 2. Így nevezték a köztársaság vége felé az előkelő emberek politikai híveit. Később e császár híveit is amici-nek, vagy familiares-nek nevezték. Suet. Tib. 55. Ez élethosszigtartó udvari méltóság volt. Suet. Tit. 7. Előkelő senatorok s lovagok voltak, s ezek képezték a consilium principist. Augustus idejében tekintélyük és befolyásuk szerint három osztályba voltak sorozva. Tudósok, művészek, írók is lehettek a. a császár személye szerint. Augustus Horatiust is megkinálta e méltósággal, de ő nem fogadta el. Suet. vit. Hor. E méltóság sok kényelmetlenséggel járt, bár fizetést is kapott az a. (Suet. Tib. 46. Oct. 98), mégis megesett, hogy egyik-másik egész vagyonát elveszítette. Suet. Cal. 19. A császár kényekedve szerint bánt velük. Suet. Tib. 55. Cal. 26. Claudius idejében gyűrűjükben a császár képét viselték. Az Acta Urbis-ban rendesen fel voltak sorolva azon a., a kiket a császár fogadott. H. Ö.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me