Aethiopes, Aethiopia

Full text search

Aethiopes, Aethiopia, Αιϑιοπες, Αιϑιοπια. A szó eredetéhez képest (αιϑω−αψ) tágabb értelemben aethiopsoknak nevezték a görögök az összes sötétbőrű népségeket, a melyek Ázsia déli partjain, továbbá a Nilus felső folyásánál s különösen Africa belsejében laktak. Előfordul azonban ez az elnevezés Samothracén és Lesboson, s még az Amazonokat is nevezték így. Homerusnál és más költőknél ezek a legtávolabb lakók az emberek között s dél felé külön két helyen, keleten és nyugaton élnek (Od. 1,23 s köv.), ott, a hol a felkelő és lenyugvó nap a földhöz és ennek a lakóihoz közel halad el s ezeket a lakókat koromfekete színűekké teszi. Ezeknek a Nilus vagy az arab öböl által való elkülöníttetéséről (Strab. 1, 30 s köv.) Homerus aligha tud, mivel e helyeket ő oly pontosan aligha ismerte. Az Odyssea (4, 84) szerint ezek a sidoniak és az erembusok szomszédai, s az Ilias (23, 206) szerint az Oceanus mellett lakoznak. E költő nézetei ezekről a népségekről mindenesetre nem eléggé határozottak. «Feddhetetleneknek» (αμυμονες) nevezi őket s előadása szerint barátai az isteneknek, a kik őket gyakran meglátogatják és hecatombáikat kedvesen veszik. II. 1, 423 s köv. 23, 206. Általában a régi görögök, ha isteneiket akkép gondolták, hogy ettől a mi világunktól elfordulnak, a föld legtávolabbi peremére vándoroltatták őket, a jámbor aethiopsokhoz. Ugy képzelték, hogy a legnagyobb távolságban, a föld peremén lakoznak az istenek kedvelte népek, az aethiopsok, a hyperboreusok, a mint időben is az emberiség legtávolabbi korára helyezték az arany vagy paradicsomi korszak embereit. Az ókori gondolkozásmód az ideális, eszményi állapotot a legtávolabbi helyen lakozóknál s különösen a múltban, a legrégibb korban, az emberiség kezdetleges korszakában kereste. Herodotus (7, 70) szerint voltak keleti, sima hajú aethiopsok, a kik India felé laktak (Kiepert ezeket Gedroisa sötét bőrű lakosaiban ismeri fel); továbbá lybiai vagy nyugati, göndör hajú aethiopsok. – Szorosabb értelemben ae.-ek alatt a Nilus felső folyásánál, az «Aegyptuson felül» (Hdt. 2, 146) eső területek lakosai értendők. Ezeknek a neve az ó-szöveségi szentírásban Kusch, az aegyptusi feliratokban Kasch vagy Kesch. Területök tulajdonképen Aegyptustól délre esett, a Nilus 1. és 5. zuhatagja között, a mely sok ideig aegyptusi provincia volt. A mi időszámításunk, vagyis Kr. e. 1000. év körül önálló birodalom volt ez Napata fővárossal, a melynek a királyai Kr. e. 728–672. évek közt eső időszakban Aegyptusra is kiterjesztették uralmukat. Távolabb, a folyam mentén felfelé, Astaboras (l. o.) torkolatán felül feküdt Meroë városa, az ae. birodalom későbbi székhelye. Az ae.-ek Herodotus (3, 19 s köv.) szerint a legmagasabb termetű, legszebb és a leghosszabb életű emberek; országuk aranyban, drágakövekben és elefántcsontban bővelkedik. A Caesarok korában királynők uralma alatt éltek, a kiknek állandó nevök vagy czímök Kandake volt. Közülök egy Kr. e. 24-ben vagy 23-ban betört Aegyptusba. Erre a rómaiak Napatát feldúlták. A Nilus keleti folyamvidékén, a mai Tigrében Kr. előtt vagy után egy évszázaddal állt fenn Axome vagy Axomis vagy Auxumis birodalma (ma Axum, a mai Adowa közelében), különböző népek vegyülékéből származó népséggel. Itt kellett az I. Psammetichus alatt Aegyptusból Kr. előtt 620 körül kivándorolt harczosoknak (Hdt. 2, 30) letelepedniök. A város omladékai között levő obeliszkek mindenesetre aegyptusi befolyásra utalnak. Dél Arabiából sémiek vándoroltak be hozzájuk. Nyelvöket, a melyen a keresztyénség felvétele (Kr. u. 330 körül) óta számos irodalmi mű létesült, ma aethopiainak nevezik. Partján feküdt Adulis (m. Zula Massua közelében), kikötőváros. A Ptolemaeusok Ptolemais, Arsinoë és Berenice városokat alapították itten. A part mentén húzódó hegyvidéket, távolabb északra a troglodyták és ichthyophagusok lakták. Az egész partvonalat Aromata (m. Guardafui) hegyfokig a görögök Barbariának nevezték, a mely nevet máig egy ott fekvő város, Berbarâch őrzi; a neve máskép terményei után η κινναμωμοϕορος και αρωματοϕορος χωρα. A hegyfokon túl eső vidéket az ottani nép nyelvén Azaniának (m. Adschân) nevezik. Strab. 17, 821 s köv. ZS. B.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me