Fegyveres Pártszolgálat

Full text search

Fegyveres Pártszolgálat: a Nyilaskeresztes Párt fe. alakulata, hatalmi szerve; rendészeti teendőket is ellátó fe. formáció, gyakorlatilag terrorszervezet. Baky László már 1938-ban létrehozta Rend és Védelem néven a NyP a párt tagságát kat-ilag is szervező belrendészeti szervét. 1944 nyarán riadóterveket készítettek, fe-eket gyűjtöttek, a pártszolgálat szept.10-től készültségben volt. A szervezését Kovarcz Emil megbízásából Mosonyi Győző volt rep. szds. végezte. Szálasi 1944.okt.5-én utasította Gera Józsefet, a nyilas pártépítés vezetőjét a ~ felállítására. A n-ektől és a Honvédség készleteiből fe-hez jutottak. A nyilas hatalomátvétel fe. hátterét a n-ek mellett a ~ biztosította. Megszállták a stratégiai pontokat, intézményeket, razziáztak, utakat zártak le, megkezdték a zsidók elleni atrocitásokat. – A ~ tev-ét szabályozó rendelet (1955.okt.24.) biztosította, hogy a közbiztonsági szervekkel egyenrangúan ténykedhessen. Törvényes alap nélkül, önhatalmúlag eljártak, körzetük felett teljhatalmat gyakoroltak, az állami szerveket, a fe. testületeket utasíthatták, ellenőrizhették. Őrizték a NyP vezetőit, a pártházakat, a zsidók lakta házakat. Nyomozó, feld., kihallgató, számonkérő csoportokat hoztak létre. – 1944.okt.15-e után a ~ jó része átalakult Fegyveres Nemzetszolgálattá. Újjászervezésére Olaszi Sándor festő kapott megbízást, aki a ~ orsz. vezetője lett. GA, 270.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me