Budapest védelmi rendszere

Full text search

Budapest védelmi rendszere: az Attila-vonalon belül kiépített hat védőállás. Az első reteszállás volt. Rákos vasútállomásnál vált el az Attila-III vonaltól, s a Rákos-patak D-i partja mentén a Dunáig húzódott. A teljes félkört bezáró második jelentette a csökkentett területű pesti hídfőt, a külső körút (Könyves Kálmán – Hungária – Róbert Károly körút) vonalában építették ki. A harmadik ennek reteszállása volt, arccal É-nak. A Józsefvárosi-Keleti pályaudvar elágazásánál vált ki a másodikból, a Kerepesi útig a vasút, onnan az Aréna (ma Dózsa György) út – Dráva utca vonalán húzódott a Dunáig. A teljes félkör negyedik védte a belső kerületeket, a Haller – Orczy – Fiumei – Rottenbiller – Szinyei-Merse út – Ferdinánd-híd – Csanády utca vonalán. Az ötödik a nagykörút, a hatodik a kiskörút mentén épült ki, a pesti hídfő kiürítésének fedezésére. Megerődített támpontokat rendeztek be a Népligetben, a Kerepesi-temetőben és a Városligetben. – A budai oldalon nem építették ki előre védővonalakat. Védőállásokat 1944.dec. végétől a Margitszigeten, a Ferenc-hegyen, a Törökvészen, a Pasaréten, az Orbán-hegyen, a Farkasréti-temetőben, a Sas-hegyen és a Kelenföldi-pályaudvartól a déli összekötő vasúti híd felé a vasúti töltésen létesítettek. A belső védőövet a Margit körút – Alkotás út – Kis-Gellért-hegy – Gellért-hegy vonalában alakították ki. Arccal ÉNy-nak reteszállás húzódott a Kékgolyó utca – Németvölgyi út – Mártonhegyi út, ill. arccal DNy-nak a Horthy Miklós (ma Bartók Béla) mentén. Különösen megerődítették a Műszaki Egyetemet, a Gellért-hegyet (a Citadellát) és a Várat. RI, 125.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me