római katolikusok

Full text search

római katolikusok: az egykori Ny-római Birodalom területén, ill. szomszédságában kifejlődött, egységes vezetésre törekvően hierarchikusan felépített keresztény egyházszervezet hívei. A római katolikusok egyházszervezetének élén a Rómában székelő pápa áll. A pápaság intézménye különböztette meg szervezetileg a r. k. egyházat a többi keresztény felekezettől. A r. k. vallás elkülönülő fejlődése ugyan még az egyházszakadás előtt megindult, de kifejezetté csak a 11. sz.-ban vált, ugyanis a K-római Birodalom tartományaiban szervezett egyházak, valamint az e területekről induló térítések nyomán egyenrangú nemzeti-területi egyházszervezetek jöttek létre. A r. k. egyház vált tulajdonképpen a D-, Ny-, Közép-, É- és K-Európa egy része feudalizációjának, feudalizmusának ideológiai szervező erejévé, irányította a világi műveltséget, iskolázást, nagy hatást gyakorolt a társadalmi szokásrendre, normarendszerre, igazságszolgáltatásra éppen úgy, mint a művészetekre. A r. k. egyház kulturális, társadalomszervező szerepét csak a megerősödő polgárságra támaszkodó reformáció támadta meg több-kevesebb eredménnyel a 16. sz. első felében, amikor kialakultak a különféle prot. egyházak. A 16–17. sz. folyamán újjászervezett r. k. egyház az ellenreformáció kibontakoztatásával sok helyütt visszaszerezte, megerősítette helyzetét. Napjainkig jelentékeny társadalmi, kulturális tényező maradt. A 16. sz. folyamán meginduló tengerentúli, gyarmati telepítésekkel a r. k. misszió is megindult és jelentős amerikai, afrikai, ázsiai tömegeket kapcsolt befolyása alá. A r. k. egyház, miután a feudális hatalom támaszává vált, birtokokat kapott, így a legutóbbi időkig működési területén jelentős gazdasági (mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi, pénzügyi) tevékenységet is folytatott. A hivő néptömegek világképét, gondolkodását, szokásait a mindennapok gyakorlatában is szorosan szervezte, irányította az egyház. Az egyházi hagyományok közvetve, közvetlenül is befolyásolták a paraszti tömegek kultúráját, folklórját, szokásait. – A r. k. egyházszervezet papjai az ún. világi papok vagy valamilyen szerzetesrend tagjai. A plébániák, egyházközségek élén a parochus, a plébános áll. A kisebb regionális egységek – a középkori Mo.-on egy-egy vármegyét felölelően is – az esperességek voltak, ezekből alakult a püspökség vagy más szóval egyházmegye. Több egyházmegye fölött az érsekek, mint a főegyházmegyék elöljárói gyakoroltak felügyeletet. Ha egy-egy országban több érsek működött (mint pl. Mo.-on), közülük az egyiket kormányzati, igazságszolgáltatási tekintetben mint prímást, a társai fölé rendelték. Hazánkban az esztergomi érsekek töltötték be a prímási tisztet. Az egyházszervezet belső regionális, de egyben hierarchikus struktúrája rendkívül nagy hatással volt Európa-szerte a népi kultúra táji tagolódására is, az egyes egyházmegyék művelődési, kultusz-mozgalmi fejlődésében sok helyi sajátosság, tradíció érvényesült, ami a kisvárosok, falvak népének életmódját, szokásait sok évszázadon át befolyásolta. – A római katolikusok folklórját egyházuk világképe, dogmatikája, mártirológiája közvetlenül erősen befolyásolta. A kereszténység vagy szűkebben a r. k. egyház legendái, mondái széles körben folklorizálódtak, bizonyos liturgiai szokáselemek pedig ma már csakis a folklorizált változatukban élnek, mivel időközben megszűnt a hivatalos használatuk. – A magyarság a r. k. kereszténységgel a honfoglalás idején került érintkezésbe. Noha a korai feudális magyar állam sokáig kapcsolatot tartott fenn a bizánci kereszténységgel, Géza fejedelem és I. István király a latin-római egyházszervezethez kapcsolta a hazai keresztény egyház megszervezését. A püspökségek területi elhelyezkedése, határai az évszázadok során hozzájárultak a népi kultúra területi differenciálódásához vagy integrálódásához. A reformációig az ország magyarsága – kevés kivételtől eltekintve – a németekkel, szlovákokkal, horvátokkal, szlovénekkel együtt r. k. volt. A szerb, román, ukrán (ruszin) lakosság ortodox egyházszervezetét többé-kevésbé megtűrte a középkori magyar állam. A 16–17. sz. fordulójára az országban élő római katolikusok döntő többsége protestánssá lett. A rekatolizáció a 16. sz. végétől indult meg. Jelentős eredményeket azonban csak a 17. sz. második felében ért el, döntő győzelmet pedig csak a 18. sz.-ban aratott, de sikerei ellenére sem tudta a r. k. egyház korábbi egyeduralmát visszaállítani sem a magyarság, sem a nemzetiségek körében. A rekatolizáció a 17–18. sz. folyamán nagy belső migrációs tényezővé vált. Sok tízezres tömeg cserélte fel lakóhelyét szabad vallásgyakorlata biztosítására. De némely homogén prot. közösség, körzet fellazítására gyakran történtek tudatosan telepítések is. D-Mo. több pontján a római katolikusok a reformációtól alig érintve megmaradtak zárt közösségekben (Szeged, Tápé maradvány népessége stb.). Ezek körében fennmaradtak az ellenreformációt megelőző vallási hagyományok csakúgy, mint Csíkban és a nagyon elszigetelt helyzetben élő moldvai csángó magyarság körében is. A római katolikusok népi műveltségének sajátos kutatási területe az egyházi vagy vallási néprajz, amely a népi világkép, vallásosság, tudat, szakrális szokások és életmód, valamint a vallási organizációval foglalkozik. ( még: Isten, Jézus, Mária, advent, karácsony, karácsonyi ünnepkör, vízkereszt, nagyböjt, virágvasárnap, nagyhét, nagypéntek, nagyszombat, húsvét, húsvéti ünnepkör, pünkösd, úrnapja, böjt, ostya, olvasó, ima, mise, kereszt, búcsú, búcsújáróhely, templom, kegykép, szentek ünnepei) – Irod. Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza (Bp., 1938); Egy magyar szentember. Orosz István önéletrajza (kiadta Bálint Sándor, Bp., 1942); Bálint Sándor: Sacra Hungaria. Tanulmányok a magyar vallásos népélet köréből (Bp., 1943); Manga János: Katolikus népélet képekben (Bp., 1948).
Filep Antal

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me