Folklore Fellows magyar osztálya

Full text search

Folklore Fellows magyar osztálya: 1907-ben K. Krohn, A. Oldrik és C. W. von Sydow kezdeményezésére alakult meg Helsinkiben a folklórkutatók szövetsége (Folklore Fellows, Folkloriatischer Forscherbund, Fédération des Folkloristes) azzal a céllal, hogy a kutatók számára az egyes országok népköltési, népszokás- és néphitanyagát hozzáférhetővé tegye. Elképzelésük az volt, hogy a nagy gyűjteményekről jegyzékeket készítenek, s azt valamely nemzetközi nyelven kiadják. A Magyar Néprajzi Társaság Katona Lajos akkori alelnök kezdeményezésére az elsők között, már 1908-ban belépett a szövetségbe. A folklore Fellows magyar osztálya azonban csak 1911-ben, a Folklore Fellows folyóiratának, a Folklore Fellowe Communications első számainak megjelenése után alakult meg Sebestyén Gyula elnökletével. Sebestyén Gyula és a Folklore Fellows magyar osztályának titkára, Bán Aladár nagyszabású tervet és útmutatót dolgozott ki a magyar folklór anyagának összegyűjtésére. A Magyar Néprajzi Társasággal közösen vándorgyűléseket szerveztek Sárospatakon, Egerben, Pápán, Győrött, Kaposváron, Csurgón, Csáktornyán, Komáromban, Kecskeméten, Kisújszálláson, Nagyszalontán, Gyulán és Kassán, e megnyerték céljaiknak a különböző középfokú és felsőfokú tanintézetek vezetőit, akik egyrészt a diákságot lelkesítették, másrészt pályadíjakat tűztek ki a legjobban sikerült gyűjtésekre. 1912–14-ben nagyszámú gyűjtemény érkezett be a sárospataki, egri, pápai, győri és nagyszalontai diákság köréből, ekkor azonban az I. világháború kitörése következtében a gyűjtések nagyon meggyérültek, majd félbe is szakadtak. Sebestyén Gyula terve szerint a kiemelkedő gyűjteményekből kötetek készültek a Magyar Népköltési Gyűjtemény részére. A sárospataki, az egri és a nagyszalontai kötet szerkesztői munkálatai meg is indultak, de csupán a Nagyszalontai gyűjtés jelent meg 1924-ben Szendrey Zsigmond szerkesztésében a sorozat utolsó köteteként. A mozgalom gyűjtőfüzetei Sebestyén Gyula hagyatékával a Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattárába kerültek, itt találhatók az Erdélyi János emlékezetének szentelt sárospataki gyűjtés kötetének kéziratai is. – Irod. Katona Lajos: Nemzetkőzi folklorista szövetség („FF”) (Ethn., 1908); Krohn, Kaarle: Erster Bericht über die Tätigkeit des folkloristischen Forscherbundes „FF” (Helsinki, 1910. FFC. 4.); Sebestyén Gyula: A magyar néphagyomány emlékeinek országos gyűjtéséről (Ethn., 1912); Sebestyén Gyula–Bán Aladár: Tájékoztató a Folklore Fellows magyar osztályának országos gyűjtéséhez (Ethn., 1912); Szendrey Zsigmond–Kodály Zoltán: Nagyszalontai gyűjtés (MNGy, XIV., Bp., 1924).
Kovács Ágnes

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me