fiaztató, ellető, kec, kutrica

Full text search

fiaztató, ellető, kec, kutrica: juhok és sertések óljában, hodályában deszkákkal, lészákkal ( esztrenga) védelmi célból elkerített rész, ahol a vemhes állatok különzárva hozzák világra kicsinyeiket, ill. ahová a megellett állatokat fiaikkal bezárják (fogadtató). Az eszköz elnevezései területileg kevéssé lokalizálhatók. A fiaztató elnevezés Somogy, Bihar és Zemplén megyében; az ellető Győr, Borsod, Zemplén megyében, a Mátyusföldön, Kecskemét vidékén és a Székelyföldön; a kec Hajdú, Szabolcs, Szatmár és Zemplén megyében; a kutrica Bihar és Somogy megyében fordul elő. Debrecenben a tanácsi jegyzőkönyvek már 1842-ben említenek kutrica nevű építményeket. A régi rasszok állatai [pl. a rackajuh ( juh), valamint a szalontai és a bakonyi sertés] a legelőn szabadon párzottak, és gyakran ott is hozták világra kicsinyeiket ( bánya). Az új tájfajták, pl. a merinó birka és az új sertésfajták, valamint a belterjes tartás terjesztette el a fiaztató alkalmazását, amely a nagyobb állatcsoportok istállózásánál már a 17–18. sz.-tól ismert ( hodály). Az uradalmakban azt a pásztort, aki a fialó kocákat őrizte, keces kondásnak nevezték. – Irod. Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása (Bp., 1936); Bencsik János: Pásztorkodás a Hortobágy északi területén a XVIII. század végétől (Debrecen, 1969).
Szabadfalvi József

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me