falucsúfoló
falucsúfoló: frappáns történet valamely falu ostoba, ostobának tartott vagy magát ravaszságból ostobának tettető lakójáról, ill. lakóiról. A humor forrása a főszereplő viselkedése, világképe és a történetet elmondó és hallgató közönség viselkedése, világképe közötti különbség. A falucsúfolóban főként a tudatlanságot, célszerűtlen viselkedést, jellemhibát gúnyolja ki a közösség. A jellemzői a természetfeletti motívumok gyakori előfordulása, az ismert személyek, helyek szerepeltetése a hitelesség igénye nélkül, a túlzás, a nagyítás. Megtörtént komikus esetekből is válnak falucsúfolók. A falucsúfolók egy része kizárólag egy-egy faluhoz kötődik századok óta, más részük országszerte elterjedt, vidékenként más-más falura helyettesítve ismerik. A falucsúfolóban szereplő falvak egy részéről egyetlen történet ismert, más részéről több. Vannak személyek és falvak, akiket, ill. amelyeket valóságos legendakör vesz körül, s azokon a vidékeken, ahol a csúfolódásnak ez a szellemes, gyakran művészi formában jelentkező, de nem veszélytelen formája szokásos, ott minden falunak megvan a maga csúfolója. Duka János csíkszeredai pedagógus az egész Székelyföldet bejárta 1940–1960 között, s úgyszólván nem talált falut, mellyel kapcsolatban egy vagy több falucsúfolót ne ismertek volna a környékbeliek. Valamennyi között kiemelkedett azonban Oláh-falu, Csíkménaság és Lövéte: ezekre a falvakra csaknem valamennyi ismert falucsúfolót „ráhúzták”. A Székelyföldhöz hasonlóan bővelkedik falucsúfolókban Szatmár, Palócföld, Csallóköz, Mátyusföld és az egész Dunántúl. Olykor egy-egy falu még nevének megváltoztatását is kérte, hogy szabadulni tudjon a csúfolódásoktól (Disznósd – Borsodszentgyörgy). A falucsúfoló több műfaj formájában jelentkezhet: a) általában egy epizódból álló anekdotikus szerkezetű rövid történet; b) szóláshasonlat; c) tréfás jelző; d) vers, rigmus; e) dal; f) hosszabb epikus történetté kapcsolódott több falucsúfoló együttese. A falucsúfoló, melyet az egyik sokat gúnyolt Veszprém megyei faluról (Gyulafirátótról) rátótiádának nevez a szakirodalom, több műfajhoz áll közel, így a szólásokhoz, → szólásformájú csúfolókhoz, → tündérmeséhez, → állatmeséhez. Ez utóbbiak több műfaji sajátossága megtalálható a falucsúfoló-történetekben, így a hármas ismétlődés, állandó jelzők használata, fokozás stb. Kapcsolatban van a → legendával és az → anekdotával is. A falucsúfolók elmondása nem a hagyományos mesemondó alkalmakhoz kapcsolódik, hanem a mindennapi érintkezés formái között is jut idő ezek elmondására. Igen elterjedt élő és népszerű műfaj, megtörtént esetekkel és vándor anekdotákkal napjainkban is gyarapodik, ismeretes az egész magyar nyelvterületen. A falucsúfolók elkészült magyar katalógusa kiadásra került (AaTh 1200–1349). (→ még: falusoroló) – Irod. Szendrey Zsigmond: Falucsúfolóink (Ethn., 1927); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I–II., Pécs, 1957); Bausinger, Hermann: Schildbürger Geschichter (Der Deutschunterricht, 13. Lg. 1961); Kovács Ágnes: A rátótiádák típusmutatója (Bp., 1966); Kryzanowski, J.: Sprichwort und Märchen in der polnischen Volkserzählung (Volksüberlieferung, Göttingen, 1968).
Kovács Ágnes–Szemerkényi Ágnes
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
