abora

Full text search

abora: széna és kevés gabona tárolására szolgáló építmény, amelynek négy tartóoszlopon nyugvó, mozgatható fedele van. A tetőt az aborában tárolt termény, takarmány mennyiségétől függően szokták feljebb emelni vagy lejjebb csúsztatni. A tető legtöbbször piramis, ritkábban nyereg formájú; fazsindellyel, dránicával vagy zsúppal fedett. Az abora fedele (neve: sisak, sapka) a tartóoszlopokba szabályos közönként fúrt lyukakba illesztett keményfa vagy vascsapokon nyugszik. Az aborának ritkán van fala. A történeti Zemplén, Ung, Bereg, Ugocsa, Máramaros és Szatmár m. magyar és ukrán parasztságának jellegzetes építménye. Használják a máramarosi románok és a sárosi szlovákok is. A Kárpát-medence egyéb tájain – néhány szórványos megjelenését leszámítva – az abora ismeretlen. Az aborát a cseh Veliszláv-biblia rajzolója a 14. sz.-ban megörökítette, de megtalálható 15. sz.-i angol képes ábrázolásokon is. Az újkorban ismeretes volt holland, német, balti, lengyel és belorusz területeken is. Bizonyítottnak látszik, hogy az abora Ny-Európából a középkorban terjedt kelet felé. Az abora a 14. sz. elején egy bodrogközi falu neveként már ismert volt. A 16–17. sz.-tól adatolható az abora használata az ÉK-i Kárpátokban s az Alföld érintkező peremén. E terület nagy uradalmaiban is megtalálható volt. A 19. sz.-i magyar gazdasági írók eredménytelenül propagálták használatát. Abara néven is ismerik. – Irod. Kwasńiewski, Kristóf: Etnografia Polska (1965); Schier, Bruno: Hauslandschaften und Kulturbewegungen im östlichen Mitteleuropa (Göttingen, 1966); Paládi-Kovács Attila: Az abara. Egy szénatároló építmény a magyar parasztok gazdálkodásában (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1969)

Abora (Balázsér, v. Bereg m.)

Abora:
általános forma

Abora (Vámosatya, v. Bereg m.)
Paládi-Kovács Attila

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me