Zichy Ferencz gróf püspök,

Full text search

Zichy Ferencz gróf püspök,
főispán, b. t. tan., Zichy Péter főasztalnokmester éa homonnai Drugeth Klára fia, szül. 1701. Homonnán. Gymnasiumi tanulmányait Pozsonyban és Győrött végezte, a bölcsészetet Olmützben és a bécsi Pazmaneumban. 1721. Rómába megy a Collegium germanico-hungaricumba, hol az évkönyvek tanusága szerint kitűnő tanuló volt. Első miséjét 1724. Bécsben a király jelenlétében mondotta. 1725. nagyváradi kanonok és plebános, 1727. esztergomi kanonok s 1731. nyitrai főesperes lett, 1734. vágujhelyi prépost s mint ilyen novii, majd botri püspök 1143. a gyöngélkedő győri püspök mellé coadjutorrá nevezik ki s ennek halála után, győri püspökké. A győri főtemplomot fényesebbé tette, a püspöki lakot,. mely előbb a várigazgatók lakóhelye volt, Mária Terézia királynétól visszaváltotta és fölépíttette. Ugyanígy váltotta vissza a megrongált várat is, melyet szintén helyreállíttatott; ő építtette a győri akadémia épületének felső emeletét is. Negyven évi főpásztorkodása alatt igen sokat áldozott egyházi és jótékony czélokra s híveinek valóságos atyja volt. Győr megye főispáni tisztét is ő viselte 1743-tól kezdve. Meghalt 1783. jún. 8.
Munkái:
1 . Edictum episcopi Jauriensis. De festorum celebratione. Győr. 1754.
2. Epistola pastoralis episcopi Jauriensis. Győr, 1755.
3. Raaber bischöfliche Verordnung über dia Festtage. Győr, 1771.
4 . A győri megyében levő híveknek. Győr, 1773.
Roy Ferencz: Trauerrede... Győr, 1783.
Pressb,Zeitung 1764. 16. 1774. 67 .
Magyar Sion 1863. I. 797.
Nagy Iván, M . családai XII. 385.
Szinnyei, Repertorium I. 2. k.
Petrik Bibliogr.
Pauer. Az egyh. rend érdeme 1847. 329., 381 407.
Kollányi, Esztergomi kanonok 1900. 341.
Wurzbach Biogr. Lexikon LX. 22.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me