Wekerle Sándor,

Full text search

Wekerle Sándor,
jog- és államtudományi doktor, volt miniszterelnök és a közigazgatási biróság elnöke, szül. 1848. nov. 14. Móron (Fehérm.), hol atyja Lamberg gróf gazdatisztje volt; középiskolai tanulmányait 1859–67-ig a székesfejérvári főgymnasiumban végezte, a jog és államtudományokat a budapesti egyetemen hallgatta. Az ifjúság komolyabb része közt vezérszerepet játszott, ő szervezte az országgyűlési ifjúságnak, az ú. n. kisköveteknek önképzésre alakult társulatát. Egyetemi pályájának bevégzése és a doktori oklevél megszerzése után hosszabb külföldi tanulmányi útra indult. Hazatérvén, 1870. Kerkápoly minisztersége idején belépett a pénzügyminiszteriumba s 1874. fogalmazó lett. A tudományegyetemen mint a pénzügyi és közigazgatási jog magántanára habilitáltatta magát. 1878-ban mint titkár az elnöki osztályba került, melynek vezetését aztán teljesen rábízták. 1881. osztálytanácsos lett, 1884. a III. osztályú vaskoronarendet és a miniszteri tanácsosi czímet és jelleget nyerte. Abban a hírben állott, hogy a miniszteriumnak úgy az elméleti kérdésekben, mint a folyó hivatalos ügyekben a legtájékozottabb hivatalnoka. Gyakran képviselte a miniszteriumot pénzügyi és közgazdasági dolgokban, államhitel-, vasut- és költségvetési ügyekben, valamint bizalmas természetű fontos kiküldetésekben. Alig volt fontosabb törvényhozási vagy igazgatási vagy pénzügyi intézkedés, a melyben része ne lett volna. 1886-ban a pénzügyminiszterium államtitkárává neveztetett ki. Kevéssel azután a bobrai kerületben képviselői mandátumot nyert. A házban igen rövid idő alatt szakszerű felszólalásai következtében mint kitünő szónok és erős vitázó vált ismeretessé. 1887-ben a nagy-bányai és a bánát-komlósi kerületben nyert mandátumot és az előbbit tartotta meg (mint 1892-ben is). Mint államtitkárnak kiváló része volt a czukor-, szesz- és fogyasztási adókról, a dohányjövedékről, a regale megváltásáról, az államadósságok konverziójáról szóló törvényjavaslatoknak előkészítésében és a parlamentben való képviselésében, a mivel nagyban hozzájárult az államháztartás egyensúlyának helyreállításához és a magyar államhitelnek a külföldi nagy pénzügyi csoportok körében való emeléséhez. 1889. ápr. 9. pénzügyminiszterré neveztetett ki a Tisza-kabinetben és e tárczát a Szápáry-kabinet alakulásakor újra elvállalta. 1891. a val. belső titkos tanácsosi méltóságot adományozta neki ő felsége, 1892-ben az I. oszt, vaskoronarendet. 1892. máj. 10-től júl. 16-ig ideiglenesen kereskedelemügyi miniszter volt. Mint pénzügyminiszter a vasuti és földtehermentesítési kölcsönök konvertálását befejezte, valamint a regaleügy rendezését és az italmérési adó behozatalát keresztülvitte. A mikor pedig Szápáry Gyula gróf lemondott a miniszterelnökségről, 1892. nov. 24. ő lett utóda, továbbra is megtartván a pénzügyi tárczát. Az ő miniszter-elnökségéhez fűződik az államháztartás egyensúlyának végleges helyreállítása és a költségvetési deficzit eltüntetése, az aranyvalutára áttéréssel való valutarendezés megkezdése, a pénzügyi közigazgatás újraszervezése és az egyházpolitikai reformok keretén belül az új házassági és konfesszionális jognak, a kötelező polgári házasságról, az állami könyvvezetőségről, a gyermekek vallásáról, a zsidó felekezet receptiójáról és a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényeknek megteremtése. A mikor a főrendiház a képviselőház által megszavazott polgári házassági törvényjavaslatot elvetette, W. 1894. jún. benyujtotta a miniszterium lemondását, melyet a király elfogadott. A képviselőház liberális többsége és a főváros, a mely őt 1894. jún. 7. közgyűlésén egyhangúlag díszpolgárának választotta, a lemondott miniszterelnököt a legnagyobb ováczióban részesítette; 1894. jún. 9. pedig a király W-t újólag miniszterelnökké nevezte ki és neki decz. 10-éig sikerült is az egyházpolitikai reformjavaslatokat az izraeliták receptiójáról és a vallás szabad gyakorlatáról keresztülvinni. Minthogy a korona már nem viseltetett iránta teljes bizalommal, decz. 23. másodízben beterjesztette a kabinet lemondását. Az 1896. ezredéves kiállítás juryjének elnöke volt; nov. 30. a király az újonnan felállított közigazgatási biróságnak elnökévé nevezte ki. Mint ilyen a főrendiház tagja volt. A legnépszerűbb államférfiak egyikét egy csomó vidéki város is díszpolgárává választotta meg. A népdal szájára vette. A Bács-Bodrog vármegyében levő Matkovics-Kerekics-telep Wekerlefalvára változtatta nevét. Az országos kaszinó igazgatója. Tagja volt az «Osztrák-Magyar Monarchia Irásban és Képben» cz. vállalat művészeti magyar bizottságának. II. Vilmos császártól 1893. a kőszegi hadgyakorlatok alkalmával a vörös sasrend nagykeresztjét kapta. A Szabad Lyceum tiszteletbeli elnöke; az Országos magyar bányászati és kohászati egyesület védelnöke, az Országos ipartanácsnak kinevezett tagja, előkészítő bizottságának pedig elnöke; tagja a gróf Andrássy Gyula emlékbizottságának és a kereskedelemügyi miniszteriumban felállított tarifabizottságnak. Az 1903 óta megújuló válságok alatt mindig az elsők egyike volt azok közt, kik ő felsége elé meghívattak. E kihallgatásai során mindenkor nemzeti engedmények megadását hangoztatta. 1906-ban kifejtett tevékenységének nem kis része volt abban, hogy a koalicziós kormány megalakulhatott. 1906. ápr. 8-tól 1910. jan. 17-ig miniszterelnök és pénzügyminiszter volt. Ez idő alatt végezte az új adóreform munkálatait. 1906. Temesvárt országgyűlési képviselővé választatott. Választói előtt, valamint ez év máj. 29. a képviselőházban mondott nevezetes beszédében a gazdasági kérdések előtérbe tolását s különösen az iparfejlesztés szükségét hangoztatta. Az ipartanács előkészítő bizottságának elnöki tisztét miniszterelnöksége alatt is megtartotta.
A székesfejérvári főgymnasium önképző körének 1865. «Zsengetárá»-ban megjelent első költeményét «Pipámhoz» cz. a Budapesti Hirlap (1895. 32. sz.) közölte. Czikkei a Nemzetgazdasági Szemlében (1881. A pénzverési regale), az «Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben» cz. vállalatban (1895. Fejérmegye népe, ism. Nemzet 348. sz.)
Munkái:
1. A millenniumi emlék. Bpest, 1894.
2 . A szépművészeti múzeum. Bpest, 1894. okt.
3 . A kereskedelem iparfejlesztő hatása. Bpest, 1904. (Különnyomat a Közgazdasági Szemléből.) Országgyűlési beszédei a Naplóban vannak.
Vasárnapi Ujság 1887. 10. sz. arczk., 1889. 15. sz. arczk. 1892. 29. sz. arczk., 47. sz. arczk., 1894. 23. sz. arczk., 1906. 15. sz. arczk.
Ország-Világ 1888. 18. sz. arczk., 1894. 24. sz. arczk.
Egyetértés 1891. 21. sz.
Wekerle Sándor és kabinetje. Politikai jelllemrajzok. Kiadja a "Nemzet" szerkesztősége. Bpest, 1892. fénynyom. arczk.
Dunántúli Képes Naptár 1892-re. arczk.
Képes Családi Lapok 1892.
Tapolcza és Vidéke 1895. 9. sz.
Pallas Nagy Lexikona XVI. 1010. l.
Sturm-féle Országgyűlési Almanach. Bpest, 1906. 263. l.
Petrik, M. Könyvészet 1886–1900.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me