Vass György (czegei),

Full text search

Vass György (czegei),
erdélyi politikus és naplóíró, V. László és Teleki Anna fia, szül. 1644; korán árvaságra jutván, nagybátyja a híres Teleki Mihály gyámsága alatt növekedett fel és Nagy-Enyeden végezte tanulmányait. Aztán erdélyi szokás szerint, Apafi Mihály udvarában házőrző inas lett. 21 éves korában megnősült és dobokavármegyei birtokára vonult; de mint Doboka és Kolozsvár-megyék táblabirája élénk részt vett a közügyekben. A politikában konzervatív elveket vallott és előbb Teleki Mihály, majd Bánffy György gubernátorhoz csatlakozott. Utóbb több ízben mint hadi biztos működött a császáriaknál és 1695. jelen volt Veterani tábornok mellett a lugosi ütközetben. Katona- és adóügyben Bécsben is járt (1698–1700). II. Rákóczi Ferencz felkelése idején Bánffyt kellett Kolozsvárt helyettesítenie mint kapitányt. Rabutin tábornok nem bízott benne, a kuruczok pedig Doboka vármegyét tűzzel-vassal pusztították. Mindazonáltal V. most is hű maradt Lipót királyhoz. Csak midőn Rabutin a német őrséget Kolozsvárból kivonta, hódolt meg V. a várossal együtt Rákóczinak, ki őt azonban a kapitányságtól elmozdította és maga mellé a táborba szólította. 1705. V. visszatért ugyan birtokára, de nemsokára nov. 11. meghalt.
Munkája: Czegei Vass György Naplói. Bpest, 1896. 1–468. 1. (M. Történelmi Emlékek. Monumenta Hungariae Historica II. osztály. Írók XXXV. k. Közli Nagy Gyula. A Napló 1659-től 1705. okt. 31-ig terjed. Szerzője higgadtan és figyelmesen jegyezte fel mindazokat az eseményeket, melyek Erdély önálló állami életének bukására vezettek. A napló becsét a német hadak beszállásától a Rákóczi-felkelésig terjedő évekből közlött oklevelek még emelik. Elbeszélése sokban kiegészíti, sőt itt-ott helyreigazítja Cserei Miklós történetét és Bethlen Miklós önéletrajzát, a kurucz-felkelés első éveire nézve pedig elsőrangú forrásmunka).
Pallas Nagy Lexikona XVI. 713. l. (Mangold Lajos).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me