Várossy Mihály,

Full text search

Várossy Mihály,
polgáriskolai tanár, V. Mihály gombkötőmester és Pénteky Rozália fia, szül. 1844. szept. 21. Szegeden; a főgymnasiumot szülőhelyén végezte 1804-ben. Ekkor Váczra ment, hol a minorita szerzetbe lépett és mint próbaéves újoncz 1868. a theologiát hallgatta; de 1867-ben a kegyes tanítórendbe lépett át és ismét Váczon töltött egy évet. 1868. Nagy-Károlyba küldték tanárnak; 1869. Pozsony-Szent-Györgyre helyezték át, hol a theologia IV. évfolyamát is elvégezte s 1870. aug. 17. Váczon a kegyesrend főnöke Nagy-Károlyba helyezte gymnaisumi tanárnak és segédlelkésznek. Társaival történt egyenetlenkedése miatt Debreczenbe küldték tanárnak, hol három évet töltött. 1874. júl. 31. a papi pályát elhagyta, a ref. vallásra tért át és aug. 17. megnősült. A magyar kormány a temes-lippai polgári iskolához nevezte ki tanárnak; azonban itt se volt nyugta, mert az igazgatóval történt összeférhetetlensége miatt, saját kérelmére 1891. ápr. 21. a zalaegerszegi polgári iskolához a latin, a kereskedelmi középiskolához pedig a franczia nyelv tanszékére helyeztetett át. Jelenleg a homonnai állami felső kereskedelmi iskola tanára.
Költeményeket írt a következő hirlapokba és folyóiratokba: Szegedi Hiradó (1864), Fővárosi Lapok (1864), Eger (1867), Arany Trombita, Csodabogár, Népszava, Népzászlója, Szatmár (1868–70), Kis Tükör, Arany Kürt (1869–70), Debreczeni Értesítő, Ifjúsági Könyvtár, Kis Vasárnapi Ujság, Kecskeméti Lapok, Sárrét, Szabolcsmegyei Közlöny, Üstökös (1871–74), Hasznos Mulattató, Lányok Lapja, Bácska, Falusi Könyvtár, Házi Kincstár, Nagy-Várad, Zalai Közlöny, Zalai Tanügy, Zala, Temesi Lapok (1874–81), Aradi Közlöny, Délibáb, Magyarországi Lapok, Gombostű, Gyermekvilág, Kis Mulattató, Krassói Lapok, Leányvilág, M. Állam, Napsugár, Nemzeti Hirlap, Orosházi Közlöny, Temesvári Hirlap, Vásárhelyi Közlöny, Vingai Néplap, Délvidéki Nemzetőr, M. Gazdasszonyok Lapja, Őrangyal, H.-M.-Vásárhely, Korunk, Radna-Lippa, Budapest, Orosházi Ujság, Nagy-Szalonta, Világ Tükre (1882–90); Radna-Lippa és Vidéke, Kis Ujság, Zalamegye, Zalagerszeg, Zuhany, Keszthely, Keszthelyi Hirlap, Délvidék, M. Néplap, Muraköz, Divat-Szalon, M. Nők Lapja sat., valamint a Wajdits Naptáraiban Nagy-Kanizsán. 1879-től.
Munkái:
1. Csokor és billikom. 280 köszöntő vers Mária Valeria főherczegnőnek ajánlva s ő felsége által 10 aranynyal kitüntetve. Arad, 1878. (2. bőv. kiadás. Nagy-Kanizsa, 1879.).
2. A három Hunyadi (Anthologia 68 írónak 160 költeménye, ezek közt szerzőnek 32 verse): Nagy-Kanizsa, 1879. (2. kiadás. Bpest, 1880.).
3. Híres magyar nők. (32 írónak 65 szavalata). Arad, 1880. (2. kiadás. U. ott, 1881.).
4. Népies Füzetek. (Vőfénykötelesség, Szerencsekönyv, Sybilla, Tündér Ilona, Szeged pusztulása, Rudolf trónörökös sat.) Nagy-Kanizsa, 1882–91. (Wajdits kiadása.)
5. Virág-, legyező- és kendőnyelv eredeti versekben. U. ott, 1883.
6. Női szavalatok. (87 írónak 190 költeménye, melyek közül 40 a szerzőé). U. ott, 1883.
7. Családi költemények. Arad, 1883. (114 eredeti vers).
8. Bordalok. Szeged, 1884. (252 eredeti költemény).
9. Népies történeti elbeszélések I–IV. (Árpád, Attila, Dózsa György, Szent-István, Szent László, Nagy-Kanizsa, 1882–91. Öt füzet.
10. Hitvirágok. U. ott, 1885. (94 eredeti vallásos költemény) és Arad, 1901.
11. Magyar népfölkelők dalai. Arad, 1887. (Anthologia, 22 író 50 verse, melyek fele a szerzőé: Kutny, Kriván sat. álnevek alatt).
12. Anyósdalok. U. ott, 1893.
13. Népdalok. U. ott, 1893.
14. Honfidalok. U. ott, 1893.
15. A családok hóhéra. (Gróf Semmiházy). Eredeti regény. Bpest, 1899.
16. A zárda titkai. Társadalmi regény. U. ott, 1902.
17. Bibliai nők. Arad, 1908. (Anthologia, 54 írónak 117 költeménye).
Kiszlingstein Könyvészete.
Schack Béla, Kereskedelmi iskoláink és tanáraik. Bpest, 1896. 89. l.
Budapesti Napló 1899. 145. sz.
Petrik, M. Könyvészet 1886–1900. és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me