Tóth János,

Full text search

Tóth János,
államtitkár, szül. 1864. Túrkevén, odavaló régi nemes családból, a hol atyja ügyvéd és birtokos volt; középiskolai tanulmányainak befejezése után jogot végzett Budapesten. Önkéntesi évét kiszolgálván, a 4. sz. huszadezred tartalékos hadnagya lett. Azután átvette birtoka kezelését, e mellett élénken részt vett a közügyekben. 1892-ben választotta meg a mezőtúri kerület országgyűlési képviselőnek függetlenségi és 48-as programmal és azóta képviseli e kerületet. Az 1898–99. obstructio idején a pártközi békéltető-bizottság tagja és jegyzője, az 1899–1900. ülésszakban a ház jegyzője volt. 1901. a függetlenségi és 48-as pártkör gazdájának és alelnökének, utóbb pedig ügyvezető elnökének választotta meg és ebben a minőségben igen jó szolgálatot tett a pártnak kebelében 1893. felmerült zavarok elhárítása körül. A házban rendszerint véderő ügyekben szólalt fel, többször mint a párt hivatalos szónoka. Tevékenyen részt vett vármegyéje közéletében, valamint az ev. ref. egyház ügyeiben is; a heves-nagy-kúnsági ev. ref. egyházmegye gondnoka. Az országos függetlenségi és 48-as párt alelnöke és igazgatója. A házban eddig a véderőbizottság volt tagja, 1905-től pedig a képviselőház háznagya. A szövetkezett ellenzék vezérlőbizottságának tagja; az 1905 elején uralkodó válság során ő felsége kikérte a kibontakozásra való véleményét. 1906. aug. 17. ő felsége vallás- és közoktatásügyi államtitkárrá nevezte ki.
Országgyűlési beszédei a Naplókban vannak.
Vasárnapi Ujság 1901. 48. sz. arczk., 1906. 35. sz. arczk.
Sturm-féle Országgyűlési Almanach. Bpest, 1905. 412. l.
Pesti Hirlap 1906. 234. sz., Budapesti Hirlap 1908. 278. sz.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me