Pungur Gyula

Full text search

Pungur Gyula
a magyar ornithologiai központban szolgálattételre beosztott gymnasiumi tanár, P. Beniamin gazdatiszt és K. Nagy Krisztina fia, szül. 1843. május 24. Erdő-Szengyelen (Maros-Tordam.); atyja 1850-ben Marosávásárhelyre költözött, hol vendéglőt nyitott; P. ott az ev. ref. gymnasiumban végezte középiskolai tanulmányait, az egy évi praeparandiát és két évi jogot. 1863 őszén Nagy-Enyedre ment hittani tanulmányokra; 1865–66-ban mint köztanító működött a marosvásárhelyi ref. főiskolánál; ugyanezen iskolai évben letette a papi vizsgát s 1866 őszén a hessen-marburgi egyetemre ment, honnét a Rajna-mentén, Francziaországban és Délnémetországban tett utazásután, 1867 végén jött haza. 1868–1870-ben magán-nevelő volt Mező-Záhon Ugon Sándor földbirtokos gyermekei mellett. Itt ismerkedett meg Herman Ottóval, kinek buzdítására a természetrajznak maradt híve. 1870. decz. a szilágynagyfalusi ev. ref. egyház meghívta lelkészének és itt állomását még ez év végén el is foglalta. 1877. nov. a közoktatási miniszterium által a zilahi polgári iskolához tanítónak neveztetett ki. Jelenleg a magyar ornithologiai központban működik Herman Ottó mellett Budapesten.
Czikkei, elbeszélései a Hasznos Mulattatóban (1874. Az egerek, A verebek, Az almafa regéje, 1875. Uj emberek, Őszi kikircs, Nincs itthon senki, minden szabad, vígj. 1 felv., fenyőfa regéje); a Szilágyban (1874. 26. sz. Aztán csudálkozzunk hogy nem sikerül a termésünk, 1877. 22–25. sz. Teremtsünk vidékünknek múzeumot! 36. A vöcsök, 1879. 30. Védelmezzük madarainkat! 1884. 9. sz. A világító hús, 20–23. elbeszélés, 1885. Bogarász historia, A mi apró halaink, Az élő hűség jelképe, Bölöni Tamás álnévvel, 1887. 1. sz. Uj évi historia, A fecske temetése, Az erdők tollas építő mesterei); a Fővárosi Lapokban (1874. A víz); a Természetben (1874. A szitakötő); a Szünidőben (1875. A szinekről); a Természetrajzi Füzetekben (1877. A magyarországi tücsökfélék felszárnyai, 1 táblával, francziául is sat.); a zilahi polgár-iskolai Értesítőben (1879. Gyümölcseink ellenségei); a M. Polgárban (1883. Az emberi művelődés első alapja); a Rovartani Lapokban (1886. Adatok egy kevésbé ismert szöcskefaj természetrajzához, két táblával; németül a Mathem. u. Naturw. Berichtében IV. köt.); az Orvos-Természettudományi Értesítőben (1891. Szilágyvármegye orthopterái); a Magyar Birodalom Állatvilágában (1900. Orthoptera, latinul).
Munkája: A magyarországi tücsökféle természetrajza. (Histoire naturelle des grylides de Hongrie). A kir. m. természettudományi társulat megbizásából. Franczia kivonattal és hat táblarajzzal. Bpest, 1891.
Álnevei és jegyei: Sirius, Bölöni Tamás, -W., -r-a. (a Szilágyban (1878–85.).
M. Könyvészet 1891.
Pallas Nagy Lexikona XIV. 283. l.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me