Prónay Gábor (tót-prónai és blatniczai báró) | Magyar írók élete és munkái – Szinnyei József

Prónay Gábor (tót-prónai és blatniczai báró)

cs. kir. kamarás, ág. ev. egyházi főfelügyelő, a m. tud. akadémia levelező tagja, P. József báró és cs. kir. kamarás és Kubinyi Róza fia, szül. 1812. ápr. 1. Beszterczebányán; de már nyolcz éves korában szüleivel Galgavölgybe (Nógrádm.) költözött; atyja 1824. elhalálozván, édes anyja gondos nevelésben részesítette, az ág. ev. gymnasiumba Rozsnyóra küldte magán nevelőjével Braxatoris Jánossal, hol Farkas András igazgató-tanár (a Gregussok nagyatyja) különösen szerette és neveltetésére s jövő pályájára nagy befolyással volt. A bölcseleti cursusra Pozsonyba költözött át és ámbár Blaskó intézetében lakott, mégis a nyilvános tanításokat a lyceumban hallgatta; megtanulta a héber és görög nyelvet és az egyháztörténelemmel is foglalkozott. A jog tanulása czéljából átment a pozsonyi kir. jogakadémiára, hol Szlemenics Károly és Tipula voltak tanárai. Akkoriban vette báró Friestől a gomba-gyűjteményt és a fagyűjteményt, mely most az acsai könyvtár egyik teremének díszét teszi. Joggyakorlaton, mint patvarista, Tihanyi Ferencz, Nógrádmegye alispánja mellett hosszabb időt töltött. 1833. máj. 22. Pesten jurátusnak felesküdött. 1837-ben Nógrádmegye tiszteletbeli aljegyzőjének választotta. Ifjuságában a zenészetben is önállólag lépett fel (magyar jellegű zeneszerzeményei megjelentek Bécsben, utóbb Pozsonyban). Az 1839. pozsonyi országgyűlésre Turóczmegye választotta meg követnek, hol a szólásszabadság tárgyában tartott beszéde figyelmet keltett (júl. 4.). Az országgyűlésnek berekesztése után ő és követtársa Justh József voltak az elsők, kik egy század leforgása után a magyar törvényhozási testület működéséről magyarul referáltak Turócz megyének. (Justh József 1741-ben szintén magyar nyelven számolt be a megyének). P. az országgyűlés után bejárta Németországot, tanulmányozta Francziaországot, bámulta Hollandiát, kegyelet vitte Dániába, hol nővérét gróf Holsteinnét meglátogatta, 1842-ben Klopstock sírja mellett írta le reflexióit az ottani hársfa alatt. Haza térve az acsai könyvtárban búvárkodott, ő is új művekkel szaporította, úgy hogy jelenleg tízezernél több kötetből áll ezen rendezett és tervszerűleg fölállított könyvtár. Kifelé pedig úgy hatott, hogy honunk viszonyait tárgyaló czikkeket küldött a külföldi lapokba, jelesül azért is, hogy Thierschnek feleljen, ki magyar utazóink előtt úgy nyilatkozott, hogy «örül a pezsgő életnek, mely nálunk mutatkozik, de aggódik a miatt, hogy a problemákat rakásra halmozzuk, többet erőszakosan is vonunk elő, melyek mindegyikének megfejtése majdnem lehetetlen stb.» 1845. ápr. 28. kötött házassági frigyet báró Podmanitzky Karolinával, ki három évtizeden át boldogította, ápolta szenvedéseiben (mert nála a köszvény már 1854-ben jelentkezett), nevelte gyermekeit. A válságos 1848. évben Turóczmegye képvelőjének választotta. Deczemberig vett részt a tanácskozásokban, Debreczenbe nem ment el. Ennek daczára 1850-ben a haditörvény elé idéztetett, bűnéül rovattak fel az országgyűlésen tartott beszédei; a vizsgálat azonban egyszerre megszüntettetett. Még ez évben Pestre költözött, részben családi körülményeinél fogva; de azért is, hogy első forrásból tudja meg az eseményeket és tollal is igyekezett a külföldet a magyar ügy valódi állásáról fölvilágosítani. A bécsi Wanderernek és Ostdeutsche Postnak állandó levelezője volt. 1851-ben lett a testgyakorló intézet elnöke; 1852-ben a nemzeti zenede elnökévé választatott és annak élén maradt haláláig. A fiatal zenészek buzdítására s a magyar zenének emelésére tiszteletdíjat (évenkint tíz aranyat) alapított 1857-ben, azon kikötéssel, hogy a versenyző compositio magyar stilben készüljön. Volt ő a műegyesület és a képtárt alkotó egyesület elnöke is; s ugyancsak az ő javaslatára olvadt össze e két egyesület a mai képzőművészeti társulatba. A gyermek-kórházat fentartó egyesület is elnökévé választotta s a szenvedő kisdedek számára ágyat alapított (1058 frttal). Míg ő az intézet élén állott (1855. ápr. 29-től 1861. évgeig) 24,450 beteg ingyen gyógykezeltetett, 2213 pedig ápolás mellett több ideig el is tartatott; az egyesület évi jövedelme 60,000 frtra emelkedett. Alapítója s elnöke volt a kertészeti társulatnak is, mely azonban, miután tisztségéről, sok elfoglaltsága miatt, leköszönt, nemsokára ismét feloszlott. Végre a pesti biztosító intézet ügymenetére is mint választmányi tag tevékenyen és irányítólag folyt be. A «Vázlatok magyarhon népéletéből» cz. díszmunkája megjelenésekor a würtembergi király a «Medaille für Kunst und Wissenschaft» feliratú érmet küldte meg neki; a kóburgi herczeg a házrendet; a portugal király «villa vicosa» rendjelét küldte; a berlini akadémia méltányló elismerését jelentette ki; Humboldt, a Kosmos írója, magasztaló levelet írt hozzá; Xavier Marmier franczia akademikus, «Voyage en Allemagne» cz. munkájában Magyarországba tett kirándulását is leírván, ajánlta művét. A m. tudom. akadémia 1860. okt. 9. levelező tagjának választotta. Midőn az 1859. szept. 1-én kelt patens a presbiteri-synodalis élet mellőzésével, a consistoriális rendszert akarta behozi, hathatósan küzdött ez ellen, sőt egy röpiratban a külföld előtt is hatást szerzett fölfogásának. Előszeretettel foglalkozott a kertészettel, sőt Szabó József egyetemi tanárt geologiai kirándulásaiban is támogatta. Az evangélikus felekezet a báróban jogainak hű őrét azzal tisztelte meg, hogy őt 1861-ben egyhangúlag egyetemes felügyelőül választotta. Mint felügyelő 1862-ben a tiszai kerületet utazta be. A rozsnyói gymnasiumnak (még 1854-ben) ezer frtot adott. 1863-ban Sopront és Pozsonyt látogatta, 1864-ben a bányakerületet. 1868-ban egyetemes tanári értekezletet tartott Acsán, az evang. gymnasiumok tantervének megállapítására; a terv országszerte elfogadtatott Nevelési czélokból az 1869. és 70-ik évet egész családjával Berlinben töltötte s ott a legfelsőbb körökben forogván, sok kitüntetést aratott. Felhasználta az alkalmat arra, hogy a porosz nevelésügyi miniszter irassa össze neki a magyar ifjakat illető mindazon hagyományok s alapítványok kimutatását, melyek azon hatóság alatt álló összes egyetemeknél valaha letétettek. Künlétekor Tischendorfot is fölkereste a vele baráti viszonyt folytatott. 1870-ben a stuttgarti küldetésben vett részt, mely a balti tartományokban szokásba jött erőszakos térítgetések megakadályozását czélozta. A történelmi ritkaságok gyűjtésében gyönyörködött és azoknak berendezése körül szenvedélylyel járt el. Az egyetemes felügyelőség százados ünnepét is megérte 1874-ben. Neje 1875. fabruár 20. meghalt. Ekkor családjával Flórenczbe utazott. 1875. ápr. 1. születése napja reggelét családja körében töltötte; aztán egyedült ment ki szokott sétájára, miközben agyszélütés vetett végett életének; ápr. 7. temették el az általa kijelölt helyre az acsai dombon. A m. tudom. akadémiában 1876. febr. 18. Haberern Jonathan tartott fölötte emlékbeszédet.

Az említett lapokon kívül írt a hazai politikai, gazdászati s kertészeti lapokba s a Prot. Egyh. és Iskolai Lapba.

Munkái:

1. Ansichten eines Constitutionellen in Ungarn. Leipzit, 1850. (Névtelenül).

2. A pesti testgyakorló-egyesület évkönyve 1851-re és 1852-re. Pest, 1852. és 1853. (Szerk. magyar és német szöveggel.)

3. Vázlatok Magyarhon népéletéből. Barabás, Sterio és Weber 25 szines képműveivel. Pest, 1855. (Ism. P. Napló I. 63. sz. Németül és francziául is megjelent U. ott, 1855.).

4. Honunk kertészete a mult és jelenben. Székfoglaló 1862. febr. 24. U. ott, 1864. (M. Akad. Ért. Math. és Természett. Közl. IV. 1. sz. Kivonata Pesti Napló 1862. 47., 48. sz. Bud. Szemle. XIV.).

5. Magyar táncz, zongorára szerzette. Két képpel. Barabás után. U. ott, év n.

Arczképe: Kőnyomat, rajzolta Marastoni József (Hajnal-Album 1867).

Ferenczy és Danielik I. 371. l.

Vasárnapi Ujság 1857. 47. sz. arczk., 1862. 48. sz. (Liszt F. levele), 1875. 15. sz. arczk.

Prot. Naptár 1861. 21. l. arczk.

M. Mágnások életr. és arczk. Pest, 1866. 14. sz. arczkép.

Hajnal-Album. 1867. arczkép.

Magyarország és a Nagyvilág 1875. 15. sz. arczk.

Fővárosi Lapok 1875. 77. sz.

Galgóczy Károly Emlékkönyve IV.

Haberern Jonathan, Báró Prónay Gábor emléke. Bpest, 1876. (Értekezések a term. tud köréből. VII. 2.)

Ballagi Géza Pátens 60. l. és gyászjelentés.