Pongrácz Gáspár (szentmiklósi és óvári),
Pongrácz Gáspár (szentmiklósi és óvári),
theologiai doktor, esztergomi kanonok, P. Dániel és Kiszely Zsófia fia; a theologiát a bécsi Pazmaneumban hallgatta. 1724. okt. 7. felszenteltetvén, elfoglalta a csicsói plébániát, honnét 1726. júl. Pápára ment. 1726-ban a theologiából doktori rangot nyert. Midőn 1733-ban Berényi Zsigmond nála egyházlátogatást végzett, feljegyezte róla, hogy könyvekkel bőven el volt látva s szorgalmas, példás életű pap. Még ebben az évben decz. 20. esztergomi kanonokká neveztetett ki. 1734-ben elhagyta Pápát és Nagyszombatba költözött, a hol nem sokkal reá beszterczei apát és a királyi tábla tagja lett. 1740-ben elmebetegségbe esett s előbb Pozsonyba,, majd Bécsbe vitték az irgalmasok házába. Midőn betegsége gyógyíthatatlannak bizonyult, nagybátyja Pongrácz Antal vette magához Liptómegyébe, a hol évi 600 frt és két hordó vörös bor fejében teljes ellátásban részesült. Eszének használatát haláláig nem nyerte vissza. Meghalt 1766. jún. 25. Liptó-Szent-Miklóson.
Munkája: Antidotum universale saluberrimum ac summe necessarium contra omnes morbos acatholicorum Hungariae. Tyrnaviae, 1733.
Horányi, Memoria III. 90. l.
Nagy Iván, Magyarország Családai IX. 424. l.
Petrik Bibliogr.
Zelliger Alajos, Egyházi írók Csarnoka. Nagyszombat, 1893. 403. l.
Kollányi Ferencz, Esztergomi kanonokok. Esztergom, 1900. 346. l.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
