Papp Miklós (keresztesi),

Full text search

Papp Miklós (keresztesi),
hirlapszerkesztő, Papp Joachim jó módú kereskedő (megh. 1873. máj. 12.) és Moldován Katalin (megh. 1879. decz. 24.) szülők fia, szül. 1837. okt. 29. Deésen (Dobokam.); tanulmányait Kolozsvárt kezdette, azonban beteges volta miatt abbahagyta s egészsége helyreállítása czéljából atyjának keresztesi birtokára ment, hol szépirodalmi s történelmi tanulmányokkal foglalkozott. Nagy hajlammal birt a történelem búvárlatához pályája kezdetétől egész végig; irói munkálkodásának java részét historiai tárgyak feldolgozása tölti be; adat gyűjtéseivel sok hasznos szolgálatot tett a magyar történeti irodalomnak. 1860-ban lett hirlapíró, előbb a Korunk, majd a Kolozsvári Közlöny dolgozótársa volt; kötelességszabta munkáján kívül elbeszéléseket írt kolozsvári s budapesti lapoknak, két regényt és történelmi nagyobb művet. Az 1865. országgyűlés alatt kezdett többet és tüzetesebben foglalkozni politikai dolgokkal. Végre Kolozsvárt megalapította a Magyar Polgár cz. balközép politikáját követő napilapot, melynek első száma 1867. márcz. 17. jelent meg, és szerkesztette halála napjáig; lapját saját nyomdájában állította ki, melyet mint vállalkozó 1871. jan. 1-től a lyceumtól bírt és gőzerőre is berendezett. A 60-as években ismételve nagyobb utat tett Német- és Francziaországban, 1869-ben pedig Keleten; megjárta ekkor Olasz-, Görög- és Törökországot, Sziriát és Palestinát. Keleti útjáról két ízben közölt terjedelmes leirásokat a Magyar Polgárban. Tagja volt a Petőfi- és Kemény Zsigmond-társaságnak és bizottsági tagja a Kolozsvári városi választmánynak. Udvarias, finom műveltségű férfiú volt; házában, az ő és neje Szabó Józefa (egykori szinésznő) társaságában, igen sok erdélyi főúr, a környék értelmisége s az Erdélybe utazó idegenek fordultak meg. Meghalt 1880. febr. 12. Kolozsvárt. Nagyértékű okmány-, hirlap- és könyvgyűjteményt hagyott hátra; különösen gazdag 1848–49 hirlapgyűjteménye.
Beszélyei a Vasárnapi Ujságban (1858., 1860), a Hölgyfutárban (1858–1861)., a Két Garasos Ujságban (1859), a Kolozsvári Szinházi Közlönyben (1859–1868), a Képes Ujságban (1859–60), a Családi Körben (1863) és saját lapjaiban jelent meg; czikkei a Történeti Lapokban (I. 1874–75. Az 1848–49. román mozgalmak történetéhez, Mikor lesz hirlapkönyvtárunk? Mikor született Kossuth Lajos, Még egy adat Kazinczy Ferencz fogsága történetéhez, Mikes Kelemen követsége a havasalföldi vajdához, Konstantinápoly Soliman császár alatt, Udvarhely mult századi monographiájához, Az 1850. ostromállapot történetéhez, A Hora-lázadás történetéhez, A kurucz világ történetéhez, Fáy András, mint a magyar életbiztositó társulat teremtője, Adalékul Cserei Mihály életéhez, Kölcsey Ferencz haláláról, Parnói Molnár Borbála életéhez, Deés város levéltára, Bydeskuti Boldizsár naplója, Kornis István és Petki Anna emlékezete, Gyerőfi Bóra emlékezete, Jósika Gábor emlékezete, Adalék a Lovasiék és Kossuth elfogatásához és peréhez 1837-ben, B. Bánffy Györgyné, b. Wesselényi Zsuzsanna naplója, A conservativ és liberalis pártok 1840 előtt Magyarországon, A magyar nemzeti szinészet történetéhez sat., 1875. Egy felségsértési pör történetéhez, Egy uti napló 1815–17., Kazincy Ferencz eredeti leveleiből, A magyar szinészet történetéhez, Az 1680. gyulafehérvári gyűlésen felolvasott országos számadások, Az 1836-ban elfogatott Lovassy László és társainak pöréhez, III. 1876. Báró Vay Miklós 1848-ban, Vegyes adatok gyűjteményemből, Idősebb Szilágyi Ferencz emlékezete, Br. Kemény Zsigmond kiadatlan leveleiből, Kossuth Lajos önvédelme fogságából, Ragályi Ábrahám levelei idősb b. Wesselényi Miklóshoz, «A magyar tudós társaság» keletkezése történetéhez, A fekete könyv, Br. Kemény István emlékiratai 1848–49-ből, Lovassy László beszéde Biharmegye közgyűlésén 1835. jún. 1. a br. Wesselényi Miklós ügyében, Kis Károly levelei br. Wesselényi Miklóshoz, Kun Gergely levele br. Wesselényihez 1848-ban, Egy levél Beőthy Ödöntől, Pataky Mihály levele br. Wesselényihez, Egy kérelem Bem Józsefhez 1849-ből); az Életképekben (1876. báró Kemény Zs. néhány levele); a Hölgyfutárban (Kolozsvár 1876. Vörösmarty levele b. Wesselényi Miklóshoz, Jósika Miklóstól egy érdekes levél 1848. Széchenyi István gr. levele b. Wesselényi Miklóshoz, Pest, 1830. febr. 8., 1877. Vörösmarty levele b. Wesselényihez, Pest, decz. 5. 1846); a M. Polgárban (1878. 10–13. sz. Petőfi polyákja, 1881. 248. sz. Egy epizód Sámi László életéből, az első czikk a Petőfi Társaság Lapjában is). Megjelentek még lapjaiban: A fölségsértési pör Magyarországon 1795-ben; Egy rendőrkém az ifjak társulatában; Adalék a Lovassy-pörhöz; Id. czegei Wass György naplója; Néhány haditörvényszéki ítélet Haynau korából; Egy menyegző a mult században; Egy érdekes adat az 1848–1849. román népfölkelés történetéből) sat. Hirlapczikkeiből a nagyobb terjedelműek különnyomatban is megjelentek.
Munkái:
1. Tarka lapok az élet és történet könyvéből. Kolozsvár, 1861. Két kötet. (Új kiadás. Ugyanott, 1864.).
2. Régi képek a krónikákból. Történeti elbeszélések. Új kiadás. U. ott, 1864.
3. Caraffa és az eperjesi vértörvényszék. Pest, 1863. Két kötet. (Történeti Korrajzok I. II. 2. jav. és bőv. kiadás. Kolozsvár, 1870.).
4. Az 1735-iki zendülés története. Történeti Korrajz a XVIII. századból Kolozsvár, 1865. (Történeti Korrajzok III.).
5. Egy szép asszony története. Regény. U. ott, 1866. Két kötet.
6. A művészek. Regény. Irta Jámbor Pál. Kiadja ... U. ott, 1869.
7. Széchenyi István gróf Blick-je. Ford. U. ott, 1870.
8. Bölöni Farkas Sándor Emlékiratai. Kiadja ... U. ott, 1870.
9. A vádlottak padján. Regény. U. ott, 1874.
10. Az élet szinpadáról. Elbeszélések. U. ott, 1874.
11. Mit beszél a világ? Regény. U. ott, (1874. Ism. Figyelő).
12. Törvényszék otthon. Regény. U. ott, 1875.
13. A rab asszony. Regény. Irta Jónás. U. ott, 1878.
14. Absolon papa. Vígjáték. U. ott, 1879.
15. Itt is ott is. Kiadja a Petőfi-társaság. Bpest, év n. (Ism. Koszorú 1882.).
16. Gróf bethleni Bethlen Kata életének maga által való leírása. Az eredeti kiadás után újra kiadta. U. ott, 1881.
17. Száz elbeszélés, élet-, útirajz és kaland. Külföldi írók válogatott műveiből. Kiadja K. Papp Miklós. U. ott,
... 12. kötet.
Kéziratban színművei: Rossz világban élünk, vígj. egy felv.; Bajszerző, vígj. három felv, mely a kolozsvári pályázaton dicséretet nyert és többször előadatott; Judit asszony, népdráma, mely ma is repertoir-darabja a vidéki szinpadoknak, először 1878. febr. 23. adatott elő Kolozsvárt; Az ördög bibliája, népdráma (először adatott a budapesti népszinházban 1879. jan. 24.).
Szerkesztette a Magyar Polgáron kívül a Jónás Lapja cz. baloldali politikai hetilapot 1873. jan. 5-től decz. 28-ig; a Történeti Lapokat, mely 1874. ápr. 2-tól 1876. decz. 31-ig hetenként jelent meg és nagy részét maga írta; a Hölgyfutár cz. szépirodalmi hetilapot 1876. szept. 28-tól 1878. decz. 26-ig; a Kolozsvári Nagy Naptárt (1865–67.); a Magyar Polgár Nagy és Kis Naptárát 1869-től, mely utóbbi vállalatok halála után is fennállottak. Álnevei: Jónás; Nagy harang sat.; nevét K. Papp Miklósnak írta.
Szinnyei Repertóriuma. Történelem. I., II. kötet.
Figyelő I., II., IV–VI., IX., X.
Kelet 1878. 44., 146. sz.
M. Polgár 1880. 253., 1881. 35., 38., 1886. 294. sz.
1880.: P. Hirlap 43., 45. sz., Hon 38. sz., Magyarország és a Nagyvilág 8. sz. arczk., Fővárosi Lapok 35., 36., M. Föld 36., Közvélemény 43., Magyarország 43., P. Napló 38., 39. Egyetértés 43., 45., Ellenőr 72., 75., P. Hirlap 43., 45., Független Hirlap 43., Vasárnapi Ujság 8. sz. arczk., M. Népvilág 8. sz. arczk., Koszorú III.
Petrik Könyvészete.
Kiszlingstein Könyvészete.
Ellenzék 1894. 279. sz.
Pallas Nagy Lexikona XIII. 791. l.
Ferenczi Zoltán, A kolozsvári nyomdászat története. Kolozsvár, 1896. 107. lap.
Armenia 1897. arczk. és gyászjelentés.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me