Papp Károly,

Full text search

Papp Károly,
bölcseleti doktor, királyi geologus, Papp Pál róm. kath. kántortanító és Perger Julianna fia, Papp János kegyestanítórendi kormánytanácsos és író unokaöcscse, szül. 1873. nov. 3. Tápió-Sághon (Pestm); a gymnasiumot Jászberényben, Szegeden és Iglón járta s 16 éves korában érettségi vizsgálatot tett. A budapesti egyetem bölcseleti karán 1890–1894-ben a természetrajzi s földrajzi tárgyakat tanulta s ezekből 1898-ban középiskolai oklevelet szerzett, majd a geologiából és földrajzból doktorátust tett. 1894-ben a budapesti I. ker. királyi kath. főgymnasiumban a földrajzot tanította. 1895-ben Lóczy Lajos egyetemi tanár meghívta a kir. József műegyetem technikai-geológiai tanszékéhez tanársegédnek, mely állásában 1900 októberig maradt. Mint assistens Lóczyval és társaival 1895 nyarán a Bakonyt s a Balaton-vidéki hegységet járta be, 1896. az Al-Duna vidékén utazott; 1897 jún. pedig Lóczy Lajos és Entz Géza társaságában Boszniát, Herczegovinát és Dalmácziát tanulmányozta. Mint geologus résztvett Déchy Mór hatodik kaukázusi expedicziójában 1898 nyarán, a mikor három hónapig járták a Fekete-tenger partvidékeit és Kubán, valamint Dagesztán hófödte bérczeit. 1899 márcz. és ápr. Lóczy és Lőrenthey Imre tanárok társaságában beutazta Olaszországot; főkép a Vezuvot, Etnát és Sziczilia kénbányáit tanulmányozta. A műegyetemi technikai tanszék megszüntével, állami ösztöndíjjal Németországba utazott és Breszlauban több mint félévet töltött Frech Frigyes geologus-tanár intézetében. Majd beutazta Észak-Németországot és főleg Rügen szigetének krétarétegeit tanulmányozta. A földtani intézet ujjászervezésekor 1900 okt. második geologussá neveztetett ki és megbízták a Maros és Fehér-Kőrös között lévő hegység térképezésével. 1901 januártól április haváig Münchenben tartózkodott, a hol Zitter Károly palaeontologus intézetében dolgozott azon kaukazusi kövület-gyűjteményen, melyet Déchy Mór a budapesti földtani intézetnek ajándékozott. Münchenből Bolognába utazott, a hol Semsey Andor költségén a museo geologico czet-maradványait tanulmányozta; máj. Milanóba ment át a museo civico bálna-csontvázának tanulmányozására, a mi a budapesti földtani intézet hasonló maradványának determinálása végett volt szükséges. Hazajövet folytatta a geologiai térképezést a Maros mentén. 1902 jún. 2. a Strázsa-vulkán kitörésének rémes hirére Darányi miniszter kiküldte Sárosmegyébe, hogy az állítólagos vulkánt megvizsgálja. Papp megállapította, hogy az egész hír alaptalan és ezt a földtani intézetnek megsürgönyözve, a napilapok megnyugtatták a közönséget.
Czikke a Szabad Szóban (1894. tárczák), a Világban (1897. Utiképek Boszniából), a Vasárnapi Ujságban (1898. Gróf Széchenyi Béla kelet-ázsiai utazásáról, 1904. A japán geológusokról), az Alkotmányban (1900 okt. 27. A palermói kapuczinusok sírboltjáról), a Budapesti Hirlapban könyvismertetések; a Földtani Közlönyben (1899. Éles kavicsok – Dreikanterek Magyarország hajdani pusztáin, németül is, 1902. A triasz-korú tabulatákról, németül is); a Balaton tudományos kutatásainak Eredményeiben (1901. I. k. 1. füzet. Bakonyi triasz koralok, németül is, táblával, ábrákkal); Magyarország Vármegyéi és Városaiban. Nyitra. (Nyitra-vármegye geologiai viszonyai); a Földtani Intézet Jelentéseiben (1901. Petris környékének geologiai viszonyai, németül is, 1902. Zám környékének geologiai viszonyai, németül is); a Természettud. Közlönyben (1903. A bakonyi ősteknősbéka); az Uraniában (1904. A borbolyai ősbálna).
Munkája: A tornai eocaen medencze a Vértesben. Egy térképpel és egy táblával. Előadta az 1897. január 13. tartott szakülésben. Bpest, 1897. (Magyarul és németül. Különnyomat a Földtani Közlönyből).
Sajtó alatt vannak: Ősdelfin a szentmargittai lajtamészből és Kaukazusi kövületek leírása czímű nagyobb munkái.
Önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me