Pap (K.) János,

Full text search

Pap (K.) János,
elemi iskolai tanító, szül. 1861 jan. 2. Kutason (Somogym.); Csurgón négy gymnasiumi osztályt végzett. 1878-ban a budai tanítóképzőbe iratkozott be s 1879-ben a csurgóiban folytatta tanulását, hol 1881-ben tanítói oklevelet szerzett. Három évig Somogymegyében tanítóskodott. 1885-ben a budapesti népszinházhoz szerződött és onnét 1886. az országos zene- és színművészeti akadémiára iratkozott be, hol 1889-ben szintén szerzett oklevelet. 1886-ban Rákosi Jenő pártfogásába vette és gyermekei (Lajos, Gyula) mellé házi tanítónak fogadta. 1889-ben mint vendég elsőrendű szerepben is többször föllépett a népszinházban. Ugyanazon évben a nyitrai népszinházhoz szegődött : de miután félév alatt két igazgatója bukott meg és a vidéki szinészet nyomorúsága elvette kedvét ezen pályától, visszatért Segesdre (Somogym.) néptanítónak, hol jelenleg is működik.
Már tanuló korában írt verseket, elbeszéléseket és színműveket; később dramaturgiai tanulmányokat a Szinészek Lapjába; paedagogiait a Néptanítók Lapjába (1884. A népiskolai tanítás középpontja és az olvasókönyv); költeményeket írt a Somogyba s a Csurgó és Vidékébe, rajzokat az Ország-Világba (1900.).
Szinművei kéziratban: A korcsma, eredeti népszinmű dalokkal, három felvonásban (először a budai szinkörben 1886 június 12.); A cseperkekalap, ered. népszinmű három felv. (először a népszinházban 1891 máj. 9.).
Kiadta testvéröcscsének K. Pap Józsefnek Tépett rózsák cz. költeményfüzetét. (Bpest, 1889.).
Önéletrajzi adatok és egykorú színlapok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me