Molnár György, | Magyar írók élete és munkái – Szinnyei József

Molnár György,

szinész, szül. 1830. ápr. 13. Nagyváradon; hol atyja Müller egyházi kántor volt és az 1836. nagy tűzvész alkalmával a lángok áldozata lett. 1846-ig tanult szülővárosában az ottani gymnasiumban; ekkor Pápára ment és a Komáromy Sámuelnek alakuló szinésztársulatához állott be mint czédulakihordó és színházkellékes. Müller családi nevét Molnárra változtatta. 1847-ben Pozsonyban az országgyűlés alatt már kisebb szerepekben játszott. 1848-ban beállott honvéd tüzérnek. A harcz végeztével egy ideig elvonultan élt, de 1850-ben ismét szinészszé lett a Kilényi társulatában; tíz évig vándorszinész volt és mint fölkapott szerelmes szinész csűrökben, pajtákban játszotta a Rómeókat, olykor-olykor megmérkőzve Hamlet és Bánk bán szinpadi problémáival is. 1855-ben Pesten a nemzeti szinházban is vendégszerepelt. 1858-ban igazgató lett és társulatával megfordult Debreczenben, Pécsett, Kassán, Pozsonyban és Balaton-Füreden. 1860 őszén Szegeden volt. Mikor 1861-ben a fővárosba jött, hogy Alsdorftól, a német direktortól kibérelje a Krisztinavárosi-szinkört, már kész szinész volt, ki czélul tűzte ki reformálni a szinpadi technikát, lerombolni avult formáit. A budai népszinházat 1861. szept. 11. nyitotta meg. És ekkor M. igazgatása alatt egy fényes korszak következik a budai szinészet életében. Bem apó cz. harczias látványosságot százötször adták elő egymásután. Ezen szinmű előadásának hire még József főherczeget is arra csábította, hogy polgári ruhában végig nézze a darabot, melynek próbáit M. a vérmezőn tartotta. Hasonló sikert ért el az Ördög pilulái cz. látványosság. De a zsenialis igazgatót egy kulisszaforradalom megbuktatta. 1864-ben megszüntette előadásait és újra vidékre ment mint színigazgató. 1867-ben megnyilt számára újra a budai szinház, melyet 1869-ig vezetett. 1870-ben a nemzeti szinházhoz szerződtették első tragikusnak, később rendezőnek. Valeriában tüntette ki magát legelőször a nemzeti szinházban a szinpadi felvonulások nagyszerű elrendezésével. Még nagyobb sikert ért el a Brankovics György operának rendezésével. és részben annak a fényes kiállításnak köszönhette, hogy ez 1874-ben kilenczszer került színre egymásután. Nemsokára az igazgatósággal való surlódások miatt megvált a nemzeti szinháztól. A népszinháznál is csak félévet töltött mint rendező; hasonlóan rövid volt kolozsvári igazgatói pályája. Ettől kezdve mint shakespearei alkotások ábrázolója folyton a vidéken bolyongott, faluról-falura járt apró siralmas viszonyok közt tengődő truppokkal, hogy Lear királyt és III. Rikárdot eljátssza. 1891. januárban nyugalomba vonult és Budapesten élt, hol 1891. szeptember 31. meghalt.

Czikkei a M. Sajtóban (1856. 248. sz. Vázlatok a magyar vidéki szinvilágból, 1857. 186. Állandó szinházak Nagyvárad és Debreczenben, 231. Egressy Gábor vendégjátékai Nagyváradon, 1864. 182., 183. Felvilágosítások a budai népszinház ügyében, 206. A budai népszinház ügye; 239. A népszinház vetója, 250. Viszonzása igazgatása ügyében, 1865. 8., 9., 11. A debreczeni állandó szinház); a Vasárnapi Ujságban (1861.); a Divatcsarnokban (1861. 2. sz. borítékon, Felhivás a balatonfüredi nyári szinház érdekében); a Hölgyfutárban (1864. II. 15., 16. sz. Felvilágosítások a budai népszinház ügyében, Nyilt levél tagtársaimhoz); az Ország Tükrében (1865. A debreczeni állandó szinház); a Sürgönyben (1865. 108., 109. sz. Budavárosi nyári szinház mint aranybánya); a Reformban (1870. 87. sz. A magyar színiképezde és a népszinműi genre); a Figyelőben (1872. Dawison III. Richardban); a Kelet Népében (1874. 10–19. sz. Lear király, tanulmány a szinművészet köréből); a Zalai Közlönyben (1877. 94., 95. sz. Shakspere Lear király magyarázata); a Biharban (1879. l. sz. Richard a trónig, mutatvány III. Richard király cz. nagyobb tanulmányából); a Pesti Hirlapban (1880. 168. sz. Kolozsvári élményeim, 194. A magyar szinészet ponyvasátrai és fényes palotái); a Magyarország és Nagyvilágban (1880. A vándorszinészet tragikomikus képe, 1881. Magyar szinészek a szabadságharcz után); a Szinházi Évkönyvben (1881. A Burgszinházban); a Fővárosi Lapokban (1881. A kolozsvári szinvilágból 1850–51., A szabadkai szinház első éve 1854–55.); a Pesti Hirlapban (1884. 355. sz. A nemzet bárója: Bizai); a Szegedi Hiradóban (1884. Karácsonyi melléklete, Vándorszinészek karácsonya); az Alföldben (1885. 283. sz. Vas Gereben iróasztala); a Szinészeti Közlönyben (1885. A balatonfüredi szinészek); a nagyváradi Szabadságban (1885. 47., 48. sz. Szinészeti emlékek, 221–223. sz. A temesvári első magyar szinidény alkalmából, 1886. Szinügyünk és «nyelvében él a nemzet»); az Ország-Világban (1885. A magyar szinészet évfordulója); a Szinészek Lapjában (1887. 43., 44. sz. Antonius és Cleopatra: Shakespeare tragédiája a bécsi várszinházban, Dingelstedt jelenetezése szerint, Wolter, Sonnenthal); a Nagyváradi Hirlapban (1891. Gyermek szinész előadása Nagyváradon); a Szinművészeti Lapokban (1894. M. reliquiáiból; M. levele Váli Bélához, Szeged, 1887. febr. 15.).

Munkái:

1. III. Napoleon szinházi szabadalom törvénye. Pest, 1865.

2. A népszinházi eszme. Buda, 1868.

3. A budai népszinházi ügyek és: Alaptervvázlat egy részvénytársulat által Pesten alapítandó operette-, látványos és népies magyar szinházra. Buda, 1869. (Ism. Budapesti Közlöny 60. sz.).

4. A szinpad és titkai. Budapest, 1876.

5. Shakspere, III. Rikhárd király. Tanulmány. Szabadka, 1878.

6. Lear király. Tanulmány a szinművészet köréből. Debreczen, 1878.

7. A bécsi szinházakról. Szinművészeti és szinpadi tanulmány. Kolozsvár, 1879.

8. Világos előtt. Emlékeimből. I. Szabadka, 1880.

9. Világostól Világosig. Emlékeimből II. Arad, 1881. (Ism. Budapesti Hirlap 102. sz., P. Napló 270 sz.).

10. Világos után. Emlékeimből. III. Arad, 1882. (Ism. Nemzet 1883. 76., Főv. Lapok 53. sz.).

11. Gyöngyök és homokszemek. Shakspere Othello tragédiája és előadásáról. Szeged, 1885.) (2. bőv. kiadás, 1878–1885. Szeged, 1885.)

12. Gyöngyök és homokszemek. Molière Tartuffe vígjátéka előadásáról. Szeged, 1885.

13. Gyöngyök és homokszemek. Shakespeare Lear király tragédiája és előadásáról. Szeged, 1885.

14. A zsöllérlány. Népszinmű 3 felvonásban. Zenéjét szerzé Dankó Pista. Szeged, 1887. (Először 1887. jún. 5. a budai szinkörben, miután már néhány vidéki szinpadon előadatott. Ism. Szegedi Hiradó 1886. 284. sz., Ellenzék 1887. 258., Arad és Vidéke 1888. 278. sz.).

15. Az író utolsó forintja. Monolog. Bpest, 1891. (Monologok 32.).

16. Excelsior! vagy a szív és öntudat harcza. Bpest., 1891. (Monologok 35.).

Ország Tükre 1864. 4. sz. arczk.

Családi Kör 1873. 31. sz. arczk.

Magyarország és a Nagyvilág 1874. 17. sz. arczk.

Figyelő VII 1879. 73. lap.

Petrik Könyvészete.

M. Könyvészet 1887., 1891.

Kiszlingstein Könyvészete.

1891: Vasárnapi Ujság 40., 41. sz. (Nekr.) arczk., Egyetértés 269. sz., Budapesti Hirlap 269. (Rákosi Jenő), M. Hirlap 191. sz.

Pallas Nagy Lexikona XII. 745. l.