Molnár Antal,

Full text search

Molnár Antal,
jog- és államtudományok doktora, országgyűlési képviselő, M. Gergely és Kovács Aranka iparos szülők fia, szül. 1847. nov. 17. Szamosújvárt; a gymnasiumot és jogi tanulmányait Kolozsvárt, majd Pesten végezte; az utóbbi egyetemen nyerte a jog- és államtudományok doktori oklevelét; majd a politikai tudományokból magántanárrá képesíttetett. Publicistikai tevékenységét már Kolozsvárt kezdte s a fővárosban több politikai napilapnak lett dolgozótársa. 1870-ben Szamosújvárt levéltárnoknak, 1871-ben pedig országgyűlési képviselőnek választották meg. 1879-ben a Magyar Lapok cz. ellenzéki politikai napi lapnak volt szerkesztője. 1880-ban átvette a Magyarország és Nagyvilág képes hetilap szerkesztését, melyet két évig vezetett. E mellett előszeretettel foglalkozott történeti tanulmányokkal. 1884-től fogva ismét szülővárosát képviselte szabadelvűpárti programmal. Tagja és jegyzője volt a függő államadósságokat ellenőrző bizottságnak, a pénzügyi bizottság tagja s a gazdasági bizottság jegyzője. 1892 óta pedig a ház egyik jegyzője. A hirlapírók nyugdíjintézetének több évig volt titkára. Meghalt 1902. jan. Budapesten.
Czikkei a Hazánk és a Külföldben (1866. Barth Henrik, Még egyszer a suezi csatornáról, 1867. Az örmény nemzet); a Reformban (1870. 280. 281. sz. Kazinczy és I. Napoleon, 341. Tanfelügyelő Kazinczy Ferencz a közös iskolákról, 1871. 11., 12. sz. könyvism., 62. A szlovenek és törekvéseik Andree Richard után, 1872. 1. Régészet és történetirás Oroszországban, 1873. 140., 142., 146. sz. Kazinczy Ferencz kiadatlan leveleiből Cserey Farkashoz 1805–1811. I–XXI., 159. Műbarátok és dilettánsok a hajdankorban, 1874–79. Kazinczy levele Cserey Farkashoz Széphalom 1810. júl. 27., 246., 264., 295., 334. sz. Tiberius rhodosi számkivetésben, adopcziója, végső évei Caprea szigetén, Livia uralma. Sejanus, Beulé után, 235. sz. Hellas vallási művészete, 1875. 50. sz. Horácz és költészete, Blase de Bury után); a Figyelőben (1871. Csokonai emléke és Kazinczy); a Pesti Naplóban (1873. 215., 216. sz. II. József államtanácsa és a magyar alkotmány. Hock után, 1875. 198. sz. Országgyűlési emlékek a század elejétől, 1876. 72. sz. Virágmező halottjai: Zrínyi Ilona, Tököly Imre, 1882. 354. sz. Magyarország közművelődési állapotai Mátyás alatt); az Igazságügyben (1874. Az irodalmi szerzőjog); a Főv. Lapokban (1883. 55. sz. könyvism.); a Budapesti Szemlében (1876. A modern társadalom kormányformái, 1877. Az ellenzék a Caesarok alatt Boissier Gaston nyomán, 1887. Horatius villája, Boissier Gaston után); a Vasárnapi Ujságban (1885. Egy magyarországi fővezér kivégeztetése Prágában, 1886. Az erdélyi ev. egyetem terve a mult században, 1887. A csángó költő: Zajzoni Rab István); a M. Salonban (1886. Kulturánk a Hunyadiak korában); az Ország-Világban (1887. Egy magyar jakobinus); az Armeniának 1887-től keletkezésétől fogva munkatársa volt, úgy hogy minden számában jelent meg egy czikke (1887. Az örmény egyház énekei, Az örmény zene, Az örmény irodalom, 1888. Az ó örmény költészet, A behistuni felirat Örményországról, 1891. Agathangelos örmény történetíró, 1894. Az örmény nyelv az indo-európai nyelvcsaládban, 1900. Az Új év napja és ünnepségei a keleti örményeknél sat.); a Nemzeti Hirlapba, a kolozsvári Keletbe s a Pester Lloydba is írt publicistikai czikkeket.
Munkái:
Az állam és határai. Laboulaye Ede után francziából ford. Kolozsvár, 1869.
Augustus családja és kora. Beulé után francziából átdolgozta. Bpest. 1879. (Olcsó Könyvtár 73. Ism. Egyet. Philol. Közlöny.)
A magyarok egyetemes története. Írta Sayous Eduard. Ford. Bpest, 1880. Két kötet.
A középkor története. Bpest, 1881. Két kötet. (Ribáry Ferencz, Világtörténelem. IV., V. k.).
Archeologiai séták. Róma. Pompéi. Boissier Gaston után ford. Bpest, 1883.
Országgyűlési beszédei 1872–78-ig és 1884-től a Naplókban vannak.
Szerkesztette a Magyar Lapok cz. politikai hirlapot 1879. jan. 1-től szept. 30-ig és a Magyarország és Nagyvilágot 1880. jan. 4-től 1882. nov. 26-ig.
Kéziratban: Szamosújvár monographiája (száz aranyat nyert pályamunka a város levéltárában).
Álnevei: Anonymus, Nemo.
Erdélyi Képes Ujság 1889. 24. sz.
Kiszlingstein Könyvészete.
Armenia 1892. 1. sz. arczk.
Budapesti Hirlap 1892. 6. szám.
Pallas Nagy Lexikona XII. 745. l.
Magyar Könyv-Szemle 1897. 375., 385. l.
Sturm Albert, Országgyűlési Almanach. Bpest, 1901. 320. l.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me