Málik József,

Full text search

Málik József,
polgári iskolai igazgató, szül. 1849. aug. 6. Zilahon (Szilágym.); a gymnasiumot szintén ott végezte az ev. ref. főiskolában. Az Olmützben töltött önkéntes katonaév után két évig Kolozsvárt jogászkodott, honnét a budapesti theologiára került. 1873 őszén hivatott meg a sepsi-szent-györgyi ev. ref. Mikó-algymnasiumhoz segédtanárnak; 1874-be az ugyanott szervezett államilag segélyezett polgári leányiskola igazgatója lett. Háromszék földjén minden hazafias, egyházi s művelődési mozzanat kezdeményezésében részt vett. Főgondnoka volt a sepsi-szent-györgyi ev. ref. egyháznak, igazgatósági elnöke a székely nemzeti múzeumnak és az általa teremtett Jókai-nyomda részvénytársaságnak, képvislőbizottsági tagja a városnak, éltető s vezető lelke a szabadelvű pártnak. Az általa alapított Székely Tanügyben eredményesen sürgette egy tanítónőképző felállítását a Székelyföldön; röpirataival kivívta a Mikó-kollegiumnak főgymnasiummá emelését. Meghalt 1901. márcz. 12. Sepsi-Szent-Györgyön.
Írt az Üstökösbe (1871–73) apróbb közleményeket, humoreszkeket; a szerkesztésében megjelent politikai lapokba vezérczikkeket, elbeszéléseket, rajzokat és ismertetéseket.
Szerkesztette Budapesten Benke Istvánnal az Ifjusági Lapok cz. havi közlönyt 1872–1873-ban; Sepsi-Szent-Györgyön a Székely Tanügyet 1875. ápr. 15-től 1876. márcz. 15-ig; a Nemere cz. politikai lapot 1877-től 1882-ig, a Székely Nemzet cz. hetenként négyszer megjelenő politikai lapot pedig 1882. decz. 24-től haláláig.
Álnevei s jegyei: Barbarossa, Mikroskop, Diabolus, Clio, B. N., A. M., (?) kf. és (lf.) az Üstökösben, Nemerében (1876–82) és a Székely Nemzetben (1883-tól).
Néptanítók Lapja 1878. 267. lap.
Ország-Világ 1890. 51. sz. arczk.
Vasárnapi Ujság 1901. 14. sz. arczk. és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me